– Az 1956-os forradalom az első korai vétó volt a sztálinista berendezkedéssel szemben, hosszabb távon pedig hozzájárult a kommunizmus megroppanásához. Nagyon fontos, hogy egészséges kép maradjon fenn ’56-ról, a hősökről, és ne torzuljon semmilyen politikai cél által a forradalom emléke.
Holecz Tibor középiskolai történelemtanár hangsúlyozta ezt az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulója alkalmából szervezett zirci emlékező ünnepségen, november 4-én, a nemzeti gyásznapon, az ’56-os emlékkőnél.
Emlékeztetett a hetven évvel ezelőtti szomorú eseményekre, amikor hetvenötezer szovjet katona támadt rá hazánkra. A november 4-ei támadás egy kicsit meglepően érte a társadalmat és az államvezetést is, hiszen sokan hittek abban, hogy a forradalom győzhet, és születtek is jelentős eredmények.
Hozzáfűzte, a harcok egészen november 11-ig elhúzódtak több helyen, a legnagyobb összecsapások Budapesten voltak; a Corvin-közben, Csepelen és Óbudán, ez utóbbi helyszínen akadtak olyan szovjet katonák, akik átálltak a magyarok oldalára, és harcoltak együtt őrnagyuk vezetésével. A Vörös Hadsereg még repülőgépeket is bevetett. Súlyos ütközetek voltak Dunaújvárosban, Salgótarjánban és Pécs környékén. Itt a Bakonyban is szerveződött egy ellenálló csoport, aki letartóztatták Bakonybélben az üdülőnek álcázott ÁVH-s központ személyzetét, és csak decemberben tudták őket felszámolni.
A megtorlás rendkívül súlyos volt, ezt bizonyítja, hogy legalább kétszer annyi embert végeztek ki, mint az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot követően. Közöttük volt Nagy Imre miniszterelnök, Maléter Pál honvédelmi miniszter, Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy – neki az volt a bűne, hogy közreműködött Mindszenty József volt esztergomi érsek Budapestre szállításában, aki beszédet mondott november 1-jén a rádióban –, Bárány János, az ellenálló központok parancsnoka, Szilágyi József, a miniszterelnöki iroda vezetője, Gimes Miklós újságíró.
Tizenhatezer embert zártak börtönbe és huszonhatezret internáltak. Kétszázezer polgár „a lábával szavazott a rezsim ellen”, elhagyta az országot, disszidált. Ahol még volt határőrség, ott a határőrök inkább segítették a menekülőket, minthogy akadályozták volna. A történtek után a nemzetközi közvélemény is megismerte a Szovjetunió valódi arcát, sőt részben a nemzetközi kommunista mozgalomra is hatással voltak az események, többen elhagyták a kommunista pártokat.
Az ünnepség szónoka beszélt arról is, hogy a harcok megszűnését követően a munkástanácsok folytatták az ellenállást, általános sztrájkot hirdettek, és egészen ’56 december közepéig kitartottak. A hatalom előbb tárgyalni akart velük, de amikor látták, hogy ez nem megy, inkább letartóztatták őket.
Holecz Tibor kitért a helyi és környéki eseményekre is, így például megtudhattuk, hogy még a forradalom ideje alatt elmozdították helyéről a hírhedt járási rendőrfőkapitányt. A forradalom leverése után, 1957 januárjában nagy tüntetés volt Zircen, több mint ötszáz résztvevővel. A dudari bányászok és a zirci lakosok a munkástanácsok vezetőinek a szabadon bocsátását követelték, és csak a Veszprémből érkező rendőri kontingens fellépésére oszlott szét a tömeg.
Természetesen nem maradt következmények nélkül, hogy kiállták a szabadságért a zirciek és környékbeliek, a legsúlyosabb börtönbüntetés kilenc hónap volt, és mindenhol tisztogatás indult.
Az emlékező gondolatokat követően a történelmi egyházak képviselői – Vecsey Katalin református lelkész, Mórotz Réka Rebeka evangélikus lelkész és Huszár Lőrinc plébános – mondtak áldást a nemzeti gyász emléknapja alkalmából.
A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB, valamint a Zirci Országzászló Alapítvány rendezvényén műsorvezetőként és versrészlet tolmácsolásával közreműködött Csaba Lilla.
Az ünnepség zárásaként az emlékezők meggyújtották és elhelyezték mécseseiket az ’56-os emlékkőnél.
Kelemen Gábor