A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Kölyökidő: Hurrá, táborozunk! – 2. rész: Bringatábor Zircen
A közelmúltban új sportegyesület alakult Zircen, amely a gyermekek kerékpáros nevelését, esetleges versenyeztetését, a tehetségek felfedezését tűzte ki céljául. A Zirc Kerékpár Sportegyesületet nyári tábori körutunk keretében mutatjuk be.
A közös tekerésekből nőtte ki magát az egyesület megalapításának gondolata, a célközönséget illetően pedig elsősorban a fiatalok felé nyitottunk – meséli Varga János elnök, és előzményként említi a Zirc Városi Önkormányzattal közös szervezésben, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola partneri együttműködésével sikeresen megvalósított I. Zirc Kerékpár Gyermek Mountain Bike Kupát, melynek az iskola udvara adott helyet. A gyermekek versenyzési lehetőségének biztosítása mellett célul tűzték ki, hogy megkeressék, felkarolják azokat a zirci és Zirc környéki fiatalokat, akik a Mountain Bike sportban szeretnék a tehetségüket kamatoztatni, vagy legalábbis kedvük van tekerni.

Az első versenyre mintegy
negyvenen jelentkeztek, a második alkalommal pedig létszámfejlődés mutatkozott,
kereken ötvenen regisztráltak, vagyis elmondható, hogy sikeres kezdeményezéssel
rukkoltak elő a szervezők, és nem volt alaptalan az egyesület létrehozásának
gondolata. Olyannyira nem, hogy tizenkét fővel indultak, s két hónap alatt
megduplázódott a létszám, anélkül, hogy különösebb toborzást folytattak volna –
mondja az egyesület elnöke, aki kerékpáros versenybírói végzettséggel is
rendelkezik. Hangsúlyozza, hogy nagyon jó merítési lehetőséget adott a zirci
kupa, hiszen a gyerekek átélhették, hogy milyen egy verseny belülről.

Alapvetően a 6-14 éves
korosztályra, tehát az általános iskolásokra fókuszálnak, de vannak felnőtt
tagjaik is és az „50+”-os Program is egy fontos részét képezi a Zirc Kerékpár
SE életének. Ennek célja az egészségmegőrzés, a korban előrébb járó generáció
sportos életmódra, mozgásra történő ösztönzése. Örömtelinek nevezi az egyesület
elnöke, hogy az eddigi foglalkozásokra több szülő is eljött, sőt felöltve a
kerékpáros szerkót nyeregbe is pattantak, együtt tekertek a gyermekükkel. Az
edzésprogram mellett havonta egy alkalommal közös kerékpártúrákat terveznek,
ahol jó hangulatban, a „természet lágy ölén” együtt kerekezhetnek különböző
korosztályok. Az egyesülethez folyamatos a csatlakozási lehetőség, egy
tagfelvételi kérelmet kell kitölteniük azoknak, akik az immár szervezett
keretek között működő bringás közösséghez szeretnének tartozni.

Az egyesület elindította a rendszeres foglalkozásokat, egyelőre heti egy alkalommal, pénteken öt órától. Saját területük még nincsen, de ez is a terveik, céljaik között szerepel, sőt egy kerékpáros pálya kialakításának a gondolata is felmerült. A foglalkozásokat egy zirci fiatalember, Vingl Balázs tartja, aki aktív kerékpáros, ráadásul igen jó szinten teker, és tagja az egyesület vezetőségének. Bemutatkozásában elmondja, testnevelő tanárnak készül a Testnevelési Egyetemen, és úgy döntött, hogy emellett elvégez egy kerékpáredzői tanfolyamot, hogy tudjon a zirci fiatalokkal foglalkozni. A tanulmányok még folyamatban vannak, de nem mindig a papír a mérvadó, sokszor gyakorlat teszi a mestert: megkezdték a foglalkozásokat, egyelőre kisebb létszámmal, de remélik, hogy ez folyamatosan bővülni fog.
Mindent az alapoktól kezdenek,
készségfejlesztő gyakorlatokat végeznek a gyerekekkel, akik eddig nagyon
lelkesek, ügyesek – mondja Balázs, s hozzáteszi, szeptember környékén már
szeretnék elvinni az újdonsült tanítványokat egy versenyre, a foglalkozások
számát pedig folyamatosan növelik.

A tábor egyik szervezője Koós Kata, a Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ intézményvezetője, aki érdeklődésünkre elmondja, évről évre lehetőségük nyílik az Erzsébet Program keretében tábort szervezni. Az ötlet, hogy ennek tematikáját az idei évben a kerékpározás köré építsék, a Zirc Kerékpár Sportegyesület megalakulására vezethető vissza, melynek a táborszervező is a vezetőségi tagjai közé tartozik. A benyújtott program támogatásra lelt, így július első hetében meg is valósulhatott a bringás tábor, melyre általános iskolás gyerekek jelentkezhettek harmadik osztályos kortól.
Hétfőn ismerkedéssel, ismerkedős kerékpározással vette kezdetét a
program, majd délután Pintér József
rendőr főtörzszászlós volt a tábor vendége, aki a legfontosabb közlekedési
szabályokra hívta fel a gyerekek figyelmét előadásában. A hét első napjának
utolsó tábori órájában szabad program várt a fiatalokra.
A keddi napot Eplénynek szentelték, kerékpárostul fellibegőztek a hegytetőre, onnan legurultak, majd visszatekertek Eplénybe, ami eléggé fárasztó volt, de nem annyira, hogy egy jó kis focimeccs ne férjen bele a zirci sportpályán levezetésként.
Szerdán látogattuk meg a tábort, a gyerekek egy nagy rajban a bázisul szolgáló Művelődési Ház előtt gyülekeztek, majd innen tekertek fel Pintér-hegyre, ahol négyfős csapatokba rendeződve egy rövidtávú verseny várt rájuk a hűs parkerdő kapujának rajt-cél állomásával. A kerékpározással kapcsolatos legfontosabb technikai információk is ismertetésre kerültek ezen a napon.
Csütörtökön leszálltak a nyeregből és egy gyalogos túrára került sor a Vinyei Kalandparkba.
Végül az utolsó napon, pénteken újabb két egyenruhás volt a tábor vendége, akik egyrészt vagyonvédelmi előadást, másrészt interaktív foglalkozásokat tartottak az ifjúságnak.

– Nagy élmény ezekkel a gyerekekkel
foglalkozni, jó kis társaság verbuválódott össze, és mindenki azt csinálja,
amiért jelentkezett ebbe a táborba. A visszajelzésekből ítélve a gyerekek is
jól érzik magukat – összegez Koós Kata, akinek a munkáját egyesületi
vezetőtársai, Varga János és Vingl Balázs segítik a táborban.
Tapasztalatait mi is alá tudjuk
támasztani, hiszen sok mosolygós, vidám fiatallal találkozunk még akkor is,
amikor túl vannak egy „combos” emelkedőn, ahol senki nem szállt le a nyeregből,
hogy tolja a bringát a hegytetőre, a tábor legifjabb résztvevője, a nyolcéves „Sasa”
is kitartóan teljesítette a távot a felnőtt kísérők biztató szavai mellett.

A tábor huszonegy résztvevője
közül nem mindenki tagja az egyesületnek, de nagy az esély rá, hogy a klassz
program következtében többen kedvet kapnak majd a csatlakozáshoz.

Rottenbücher Ramóna (12) nagyon szeret sportolni, részt vett az I. Zirc Kerékpár Gyermek MTB Kupán, ami nagyon megtetszett neki, és úgy döntött, a táborba is jelentkezik, sőt az elsők között lépett be az egyesületbe. Megjegyezzük, ő volt az első verseny abszolút elsője a lányok között, és a második alkalommal is szépen teljesített. A kislánynak láthatóan mindene a kerékpározás, versenyszinten is szeretne ezzel foglalkozni.
A Csillag-ikrek, Benedek (9) és Bertalan (9) is ott voltak az iskolaudvaron megrendezett bringaversenyen, és szintén pozitív élményekkel töltődtek fel. A kézilabdából már ismerhetjük őket, de most nem „sólyomszárnyakon” repkednek, hanem bringaháton szelik át a kilométereket, és nagyon élvezik mindezt, rollereznek is, és otthon, a szabadidőben sem maradhat el a „kétkerekű szerelem” a saját maguk által kiépített erdei bringapályán.
Jakab Norbert (12) Akli városrészből érkezik nap mint nap, édesanyja ajánlotta figyelmébe a tábort, és örömmel jött ide, hiszen mint mondja, nagyon szeret kerékpározni.

Jó hallgatni, ahogy mesélik a
gyerekek a frissen szerzett élményeket, így például az eplényi kalandokat.
Bizonyára elviszik magukkal ezeket a szép emlékeket, azok pedig, akik sokra
viszik majd a kerékpársportban, akár úgyis visszatekinthetnek a táborra, mint
pályafutásuk első mérföldkövére.

A csoportképeket a táborszervezőktől kaptuk.
Cikk: Kelemen Gábor
Videó: Wittmann Csaba (SKB)