A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Hírek

Huszonötéves a németországi Traunstein és Zirc kapcsolata. A jubileum apropóján a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat a partnervárosba utazott, hogy megünnepeljék az együtt töltött éveket.

Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy 92. életévében elhunyt Illés Ferenc pedagógus, a Reguly Antal Múzeum alapítója és korábbi igazgatója, városunk díszpolgára. Búcsúztatására június 8-án (csütörtökön) 17.00 órakor kerül sor a zirci Felső-temetőben.

Trianon azt jelenti, hogy a saját sorsunk felett is küzdenünk kell a rendelkezésért. Nem véletlen, hogy külön napot szenteltek az emlékének: június 4-e, a Nemzeti Összetartozás Napja arról szól, hogy a magyar nemzet összes tagja összetartozik, éljen bárhol is a világon.

Huszonegyedik alkalommal került megrendezésre a Kórusok Egyházzenei Hangversenye Zircen. Tizenkét csoport dicsérte Istent énekével a bazilikában.

Tavaly év vége óta készült a Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület, hogy a Petőfi Sándor költő, forradalmár születésének kétszázadik évfordulójára összeállított színes programsorozatával megörvendeztesse a zircieket.

A Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde mindennap tárt karokkal várja a hozzá érkező gyermeksereget. Van vidámság, kacagás egy átlagos hétköznapon is, mondhatnánk minden nap gyermeknap. De milyen is egy rendkívüli gyermeknap, melyből évek óta csak egy van május utolsó hetében?

A 2023. június 9-én megjelent Zirc és Vidéke újság idei 10. számának elektronikus kiadása.

A zirci Felső-temetőben búcsút vettünk Illés Ferenc pedagógustól, a „Tanár Úrtól”, a Reguly Antal Múzeum alapítójától, korábbi igazgatójától, Zirc Város Díszpolgárától.

A Határtalanul program keretében Felvidéken kirándult a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és egy prezentációval adtak számot az élményeikről.

A III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola hegedűtanszakos növendékeinek koncertje elsősorban a szülőknek szól, de olvasónk videófelvételének jóvoltából a szélesebb nyilvánosság is meghallgathatja, hogyan játszottak a vonós hangszereken a fiatalok.

A Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde az idei évben is megszervezte a Hangyaboly Sportnapot a térség több óvodájának részvételével. A rendezvény 2016 óta íródó történetében most volt a legnagyobb a létszám, tizenhat csapat sorakozott fel az Alkotmány utcai sporttelep zöld gyepére.

Június 3-án, városi Gyermeknapi rendezvényére várta az érdeklődőket a programot szervező és koordináló Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB.

Ünnepélyes keretek között került sor a Zirc Városi Önkormányzat által adományozott „Zirc Város Közoktatásáért” és a „Zirc Egészségügyéért” elismerések átadására a Városházán.

Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének júniusi munkaterv szerinti ülésén elbírálásra kerültek a helyi civil szervezetek, közösségek, egyesületek támogatását célzó pályázatok.

Kimagasló szakmai munkájának elismeréseként „Zirc Város Közoktatásáért” kitüntetésben részesült Kovács Csilla, a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa.

Kimagasló szakmai munkájának elismeréseként „Zirc Város Közoktatásáért” kitüntetésben részesült Futóné Berki Katalin Hedvig, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola pedagógusa.

Kimagasló szakmai munkájának elismeréseként „Zirc Város Közoktatásáért” kitüntetésben részesült Rábai József, a Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium szakoktatója.

Kimagasló szakmai teljesítményének elismeréseként a „Zirc Egészségügyéért” kitüntetést adományozta az önkormányzat dr. Zsigmond Emese részére.

Kimagasló szakmai teljesítményének elismeréseként a „Zirc Egészségügyéért” kitüntetést adományozta az önkormányzat Szemmelveisz Orsolya részére.

Kimagasló szakmai teljesítményének elismeréseként a „Zirc Egészségügyéért” kitüntetést adományozta az önkormányzat Németh Márta részére.

Civil kezdeményezésre Zirc városa első alkalommal csatlakozott a Bicibusz programhoz. A Barcelonából elindult, hazánkban a Magyar Kerékpárosklub által koordinált mozgalom alapvető célja a kerékpáros közlekedésre való ösztönzés és a szemléletformálás.

Zirci Német Nemzetiségi Családi Délutánt szervezett a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat az Erdélyi Baráti Kör Egyesülettel együttműködve az Alkotmány utcai Művelődési Házban.

Mindhárom zirci iskola csatlakozott az Aktív Magyarország által meghirdetett „Millió lépés az iskoládért” programhoz, melynek célja az volt, hogy a tanulókat, pedagógusokat, szülőket, és mindenkit, aki szívesen segítené régi iskoláját, mozgásra ösztönözze. Zirc Városi Önkormányzat 300 000 forintos sportszertámogatással honorálta az oktatási intézmények teljesítményét.

A 2023. június 23-án megjelent Zirc és Vidéke újság idei 11. számának elektronikus kiadása.

„Az év fajai a Bakonyban” rajzpályázat eredményhirdetésére, ünnepélyes díjátadójára és a legjobb pályamunkákból készített időszaki kiállítás megnyitójára került sor az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának SarokGalériájában a Múzeumok Éjszakája program keretében.

„Bárányt hoztam – életképek egy bakonyi ember világából” címmel nyílt időszaki kiállítás a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban, a Múzeumok Éjszakája program keretében. A falusi keresztelőt megidéző tárlattal a múzeum közelmúltban elhunyt alapító-igazgatója, Illés Ferenc emléke előtt is tiszteleg az intézmény.

A Múzeumok Éjszakáján nyílt meg és egészen szeptember végéig tekinthető meg a fából készült szakrális szobrok seregszemléje a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjában.

„TRendben vagyunk” jeligével hirdették meg országosan a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatot, melyhez az idei évben is színvonalas programokkal csatlakoztak a zirci muzeális intézmények. Három időszaki kiállítás nyílt meg, rendhagyó tárlatvezetés és zenei élmények is várták az érdeklődőket, akik játékosan elmerülhettek a természettudományok különleges világában is.

A Kossuth Rádiónak adott interjút a minap Cuhavölgyi Klára, városunk lokálpatriótája, a Zirc és Vidéke újság helytörténeti cikkírója. Alapvetően a "Zirci Boltok egykor" kiállításról esett szó, mely a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban volt látható a közelmúltban. A riportról készült archivált anyag meghallgatható, ajánljuk mindenkinek a szíves figyelmébe. Képünk illusztráció, a szóban forgó tárlat megnyitóján készült.

A III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 10. és 11. évfolyamos diákjai összefüggő nyári szakmai gyakorlaton vettek részt június utolsó két hetében.