A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Hírek

Példaértékű összefogás eredményeként új, többfunkciós játszóvárat vehettek birtokba a gyerekek a Cigánydombi-játszótéren. A közel két és fél millió forintból elkészült létesítményt ünnepélyes keretek között, egy családi nap keretében adtak át a kezdeményező civilek a városnak.

Rendkívüli ülésén eredménytelennek nyilvánította Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB. igazgatói állására kiírt pályázatot.

Csőhálózat és berendezés-szerelő, karbantartó munkakörbe keresnek munkatársat azonnali kezdéssel a BAKONYKARSZT Zrt. zirci telephelyére.

– A bányászat korszaka olyan értékeket hozott létre, amelyeket őriznünk kell, és tovább kell adnunk utódainknak. Történelmi tradíciónkat, gyökereinket kötelességünk ápolni, átvinni a jövőbe, mert elfeledni azt bűnös nemtörődömség lenne.

Nyáron nehéz körülmények között élő zirci általános iskolások táborozását segítette a karitász, s a tanévkezdés előtt is lesben álltak, hogy kik azok a gyerekek, akiknek szükségük van a beiskolázási támogatásra.

Számlálóbiztosok jelentkezését várjuk a 2022. október – novemberben sorra kerülő országos népszámlálás terepen történő adatgyűjtési időszakára.

Együttműködési megállapodást kötött a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeummal. A felvidéki városból négytagú delegáció látogatott Zircre, hogy megismerjék a településünket, és aláírják a szerződést.

A 2022. szeptember 9-én megjelent Zirc és Vidéke újság idei 15. számának elektronikus kiadása.

A 2022. szeptember 9-én megjelent Zirc és Vidéke újság idei 15. számának elektronikus kiadása.

Harminckilencedik alkalommal került megszervezésre a Magyar Természettudományos Muzeológusok Országos Találkozója az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának társszervezésében. A konferenciának Budapest, a szakmai programoknak Zirc adott helyet.

A sertéspestis terjedésének és felszámolásának érdekében az országos főállatorvos előírta a megyében lévő sertéstelepek összeírását.

Megvizsgálja az önkormányzat, hogyan lehet enyhíteni a városi parkolás zsúfoltságán. A szociális ellátásokról szóló rendeletében több módosítást is eszközölt a képviselő-testület.

Folyamatosan épül és szépül városunk új Tanuszodája. A munkálatok ütemterv szerint haladnak és novemberre be is fejeződnek.

Zirc Városi Önkormányzat az idei évben is csatlakozott a környezetbarát és fenntartható városi közlekedést népszerűsítő programsorozathoz, az Európai Mobilitási Héthez. Szeptember 22-én, az Autómentes Napon „Biciklis Reggeli” program került megszervezésre önkéntesek közreműködésével.

Születésének 231. évfordulóján gróf Széchenyi Istvánra emlékeztek Zircen.

A közelmúltban jelent meg Mail Karolin zirci írónő kilencedik könyve „A vörös tűsarok” címmel. Ez a regény egy kicsit más, mint a többi, a cselekményéről pedig sokat elárul, hogy többen jelezték: szívesen továbbolvasták volna a regényt.

Szépen helytállt élete első Európa-bajnokságán Vintze Regina, a Komárom VSE versenyzője. A zirci sportlövő újabb országos bajnokságról tért haza kupákkal, érmekkel, és az egyiptomi világbajnokságra utazó magyar válogatott-keretbe is bekerült.

Zirc Városi Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot a MÁV által elvégzésre kerülő vegyszeres gyomirtási tevékenységről.

„Történetek a zirci ablakokból” címmel helytörténeti kiállítás-sorozat indult a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban. Elsőként a régi zirci vendéglők világába nyerhetünk bepillantást, a múzeumi kávézóban látható tárlat a Szent Mihály-napi programok keretében nyílt meg.

A Veszprém Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Melléklete - 2022. október

A 2022. szeptember 28-án megjelent Zirc és Vidéke újság idei 16. számának elektronikus kiadása.