A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Hírek
A 2019. január 31-én megjelent Zirc és Vidéke újság idei második számának elektronikus kiadása.
Meghozta a képviselő-testület a rezsicsökkentéshez kapcsolódó állami támogatás elosztásáról szóló döntést januári ülésén és kinyilvánította szándékát egy Bakonybéllel történő – szélesebb körben is kiterjeszteni kívánt – turisztikai együttműködésre.
A magyar méhészeknek adható legmagasabb kitüntetést, „A Magyar Méhészetért” Emlékérmet vehetett át Illés Ferenc ny. múzeumigazgató, városunk díszpolgára a közelmúltban. A kitüntetést Nagy István agrárminiszter adta át az Országos Magyar Méhész Egyesület Kongresszusán, a Gödöllői Egyetem aulájában.
Kilencedik alkalommal került megrendezésre a Zirci Farsangoló Bál a PSZC Reguly Antal Szakképző Iskola tornacsarnokában.
Az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága a szakellátásban élő gyermekek számára a családi otthon biztosítása érdekében nevelőszülői toborzó kampányt indított, melynek Veszprém megyei állomása 2019. február 18-án Várpalotán lesz a Jó Szerencsét Művelődési Központban.
Voltak már korábban is szárnypróbálgatások, de valahogy nem tudott meghonosodni a koreai eredetű küzdősport városunkban. Máté Zoltán 6. danos nemzetközi mester érkezésével azonban most nagy az esély, hogy hosszabb távon is fennmaradjon a kéz- és lábmunkát egyformán igénylő harcművészet Zircen.
A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. felhívja a figyelmet, hogy az üzemi vadászterületén a vaddisznó ellési időszaka miatt, illetve a vad nyugalmának biztosítása érdekében erdőlátogatási korlátozást vezet be. A korlátozás időszaka: 2019. február 18. - 2019. április 14.
A Borzavár-Porvai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola is részt vesz az Iskolamosdó Felújítási Programban. A sikeres szereplést a közönség internetes szavazás során segítheti.
A 2019. február 14-én megjelent Zirc és Vidéke újság idei 3. számának elektronikus kiadása.
Városunkba érkezett a Pál utcai fiúk című regényt megidéző interaktív vándorkiállítás, melyet március 1-ig lehet megtekinteni a Békefi Antal Városi Könyvtár közművelődési klubtermében.
Zirc város elkövetkezendő tíz-tizenöt évre szóló településfejlesztési koncepciójának megalkotásának folyamatában újabb állomáshoz és egyben a készülő településrendezési eszközök felülvizsgálatának kezdeti szakaszához érkeztünk.
Röviden a települési tervezés rendszeréről, ami segít eligazodni abban, hogy az egyénnek mit jelenthet a települési tervezés.
Életének 88. évében elhunyt Bán Zoltán Elizeus ciszterci rendi áldozópap, a Zirci Apátság egykori kormányzóperjele, Zirc Város Díszpolgára. Búcsúztatására 2019. március 1-jén 11 órakor kerül sor a Zirci Apátsági Bazilikában.
Azok a kislányok, kisfiúk, akik öt óra előtt pár perccel nagy lelkesedéssel öltik magukra a judós ruhát és egy, már több év óta lerakott tatamira léphetnek, nem tudják, milyen volt az, amikor háromszáz négyzetméter szőnyeget kellett megmozgatni edzés előtt és után. Azaz, hogy mégiscsak tudják, mert a mesterek mesélnek nekik róla.
A
kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek Zircen
A Városháza nagytermének zászlóhármasa fölé egy fekete lobogót engedtek le, a nemzeti színekkel terített asztalon egy szál gyertya égett.
Zircen is megalakult a Családháló.pont, melyhez az országos szervezettől kaptunk segítséget.
Tavaly nyáron kerestek meg minket az országos szervezők a családos
cserkésztáborban, hogy alakítsunk Zircen is egy csoportot. Ismertették velünk a
közösség feladatait, hogyan tudnánk a zirci családoknak segíteni, programokat
szervezni nekik.
A Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a szabadtéri tűzesetek megelőzésére hívja fel a figyelmet. Zirc városában módosult a tűzgyújtást szabályozó rendelet, az avar és kerti hulladék égetése egész évben tiltásra került.
2019-ben immár VIII. alkalommal szervezi meg a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akciót az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Magyarország legtöbb önkéntest mozgósító akciója idén 2019. március 18-24. között kerül megszervezésre.