A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Hírek

– A tudományok fejlődésével nem csökkent a vérigény, hanem egyre erősebben növekedik. Mesterségesen nem lehet előállítani vért, hiszen bonyolult összetételű és szerkezetű, semmi mással nem pótolható.

Dr. Búzási István, a Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezetének korelnöke mondta ezeket a gondolatokat Zirc város Véradók Nap-i ünnepségén, melynek ezúttal a Patkó Vendéglő adott helyet.

A Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában adventi koszorúkészítésre került sor az intézményi munkatársak részvételével.

Harmadik alkalommal nyílt mézeskalácsos alkotásokból kiállítás a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban.

A helyes válaszokat adók között 3 db Zirc anno… 2019 naptárat sorsolunk ki, melyet a kiadvány szerzője, Müller Anikó ajánlott fel.

A 2018. december 7-én megjelent Zirc és Vidéke újság 9. számának elektronikus kiadása

– Mindennek az alapja és kiindulópontja kereszténységünknek az a hitvallása, hogy karácsonykor mindenekfelett Jézus születését ünnepeljük, aki a legnagyobb ajándékként adatott nekünk, Isten hozzánk való szeretetéből fakadóan.

Zirc város ünnepi készülődésében idén is jelentős szerepet játszott a Mendelssohn Kamarazenekar színvonalas koncertje, melynek ismét a Hit Gyülekezetének rendezvényterme adott helyet.

Fekete István emlékművet avatott a Zirci Országzászló Alapítvány

– Fekete Istvánról beszélni könnyű. Könnyű akkor, ha megmaradunk azoknál a felszínes sztereotípiáknál, amiket a rendszerváltozás előtti rezsim engedélyezett számára: ifjúsági író, állatregényíró. Azonban életművét figyelmesebben szemlélve láthatjuk, hogy sokkal mélyebb, gazdagabb az imént említetteknél.

A Pódium Színház „Száncsengő” című zenés interaktív műsorával várták a gyerekek a Mikulást Zircen. Idén házikó is nyílt ebből az alkalomból.

Kiemelkedően szerepeltek a zirci sportlövők a diákolimpia országos döntőjén, melynek Bonyhád adott otthont a hétvégén.

A Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ idén is meghirdette „Egy doboznyi szeretet” címmel ajándékgyűjtő akcióját, melynek keretében december 10-ig lehetett leadni a szépen becsomagolt ajándékokat az életkor és nem megjelölésével. Ebben az évben nagy örömünkre minden idők legtöbb ajándéka gyűlt össze, hiszen a Zirci járásból 120 gyermeket sikerült megajándékoznunk.

Támogatóinak és az emberek jótékonyságának köszönhetően összességében egy millió forint értékű élelmiszercsomagot tudott szétosztani a Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezete a rászorulóknak. A csomagosztásra a Művelődési Házban került sor.

Ünnepélyes keretek között került bemutatásra a Városházán a „Zirc 2019” falinaptár. Kiállítás is nyílt a Zirc Városi Önkormányzat által kiírt fotópályázat alkotásaiból.

A téli szünet és a karácsony körüli közlekedés rendjéről.

December 15-én – a város ünnepi díszkivilágításával körbeölelt, – gyönyörűen behavazott adventi óriáskoszorún felgyúlt a harmadik gyertya, fényt adva a karácsonyi várakozás időszakának.

Valami jót tenni másokért, mindig örömteli dolog. Az adventi időben egyre több embert foglalkoztatja a gondolat, hogy mivel szerezhet örömet másoknak, milyen ajándékot tud adni?

Mihályfi Vendel a sportlövő szakág szövetségi elismerését vehette át Veszprémben, a Megyeházán megtartott sportdíj-átadó gálán.

Utcák forgalmi rendjének felülvizsgálatáról is döntött többek között Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete decemberi rendes ülésén.

Zirc Városi Önkormányzat idén is meghirdette játékfeladványát, melynek ezúttal helytörténeti vonatkozása volt. A helyes válaszadók között három „Zirc anno… 2019” naptárat sorsoltunk ki, melyet a kiadvány szerzője, Müller Anikó ajánlott fel.

Karácsony előtti időutazás a húszéves "Gyűszűkék" Foltvarró Klubbal, megtudhatjuk, hogyan készültek az ünnepekre a zirci óvodában és megismerhetjük a Zircre deportált apácák történetét.