A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Hírek

Határon túli magyar fiatalokat lát vendégül városunk a héten a testvértelepülésekből, az erdélyi Barótról és a kárpátaljai Dercenből. Vendéglátásukat az Erdélyi Baráti Kör Egyesület szervezte meg a „Határtalanul táncolni jó!” pályázat keretében.

A Zirc Városi Önkormányzat által újraindított Zirc és Vidéke újság augusztus 2-án megjelent első számának elektronikus kiadása.

Kossuth-díjas magyar népzenei együttes, Jászai Mari-díjas színművész, betyáros történelem, határtalan tánc, látványos felvonulás – méltóképpen jubilált Zirc város nagyrendezvénye, a Bakonyi Betyárnapok Országos Betyártalálkozó, amely huszadik alkalommal került megrendezésre a hétvégén.

Bakonyi Betyárnapok nincsen sport nélkül, idén is több versenyen mérhették össze tudásukat a résztvevők, a rendezvénynek megfelelően dominált a ló és a puska, az öregfiúk pedig azt mutatták meg a „futball-puszta” hőségében, hogy nem vén betyárok.

A hétvégén kezdődik a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság, melyben a Football Club Zirc Sportegyesület is érdekelt. Fiatal felnőtt csapattal vágnak neki a küzdelmeknek, és hosszú idő után újra önállóan, FC Zirc néven.

A Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezete számot adott első félévi tevékenységéről, és bemutattak nekünk valakit, aki rajtuk keresztül a rászoruló emberek szolgálatába szegődött.

Ötödik alkalommal került megszervezésre a judo tábor Zircen. A résztvevői létszám most volt a legmagasabb, mintegy 300 judoka készült fel a szezonra városunkban.

Rottenbücher Helga, a Baba-Mama Klub korábbi vezetője Lott Henriettet, a már „Bakonyi Babázók” néven működő csoport képviselőjét kérdezi a közösség életéről, működéséről, jövőbeni terveikről.

Minden eddiginél színesebb programokkal várják az érdeklődőket a Betérő udvar vállalkozói a III. „Nyárbúcsúztató” KTSZ MEG-A-PARTY-n augusztus 25-én, szombaton.

Két pályázaton összesen 89 millió forintot nyert el Zirc Városi Önkormányzat út- és járdafejlesztésekre. A beruházás teljes bekerülési költsége 98,5 millió forint, amihez összességében 9,5 millió forint saját forrást biztosított az önkormányzat.

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Bakonyi Vágta, a Nemzeti Vágta Zirc-Tündérmajori Előfutama augusztus 20-án, Zirc Tündér Farm rendezésében.

Közlekedéssel és rendezvény támogatásával kapcsolatos döntések születtek a képviselő-testület augusztus 16-án megtartott rendkívüli ülésén.

A 2018. augusztus 17-én megjelent Zirc és Vidéke újság 2. számának elektronikus kiadása

– Egy egész nemzetre úgy hathatunk, ha saját környezetünkben hatunk. Ha a magyar családok meleg, szerető otthonok, akkor a társadalom egészséges közösséggé válik.

Dupla csetényi győzelem született az államalapítás ünnepén megrendezett Bakonyi Vágtán, a Nemzeti Vágta Zirc-Tündérmajori Előfutamán. Térségünket összesen hat lovas fogja majd képviselni a fővárosban: négy nagyhuszár, két kishuszár.

„Zirc Város Tisztviselője” szakmai kitüntetésben részesült Pill Eszter, a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Osztályának vezetője. A kitüntetés átadására az államalapításra emlékező városi ünnepségen került sor.

„Zirc Város Tisztviselője” szakmai kitüntetésben részesült Schreindorfer Károly, a „Zirci Városüzemeltetés” Közhasznú Nonprofit Kft. alapító ügyvezetője. A kitüntetés átadására az államalapításra emlékező városi ünnepségen került sor.

A városért végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként Pro Urbe Emlékérem kitüntetést adományozott Zirc Városi Önkormányzat a Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület részére. A kitüntetés átadására az augusztus 20-ai ünnepségen került sor.

A városért végzett kimagasló tevékenysége elismeréseként Pro Urbe Emlékérem kitüntetést adományozott Zirc Városi Önkormányzat Igmándyné Hebling Gabriella, a Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde címzetes intézményvezetője részére. A kitüntetés átadására az augusztus 20-ai városi ünnepségen került sor.

Gyémántdiploma átadására is sor került az augusztus 20-ai városi ünnepségen. Hujber Jánosné, a Reguly Antal Általános Iskola nyugalmazott pedagógusa 61 évvel szerezte meg diplomáját. 1960-tól 1993-ig szolgálta tanítóként, napközis csoportvezetőként végzett kiváló pedagógusi munkájával Zirc városát.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság szeptember hónapban a következő helyeken és időpontokban tart ügyfélfogadást.