Hírek

– Az igazi nagyok nem külső, hanem belső, mély indíttatásból, forrásból merítik cselekvésükhöz az erőt, mely azután működteti személyüket, vezeti őket a kijelölt úton.

A herendi Fischer Mór Porcelánipari Szakközépiskola és III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és AMI diákjainak alkotásaiból nyílt kiállítás a Városházán.

A Veszprémi Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum idei első ülését tartotta március 28-án a márkói vadászházban, ahol dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, rendőrfőkapitány köszöntötte a jelenlévőket és bemutatkozott a fórum tagjai előtt.

Áprilisi második véradására elsősorban a III. Béla Gimnázium diákjait, tanárait várta a Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezete, de természetesen nyitva állt a kapujuk mindenki előtt.

Közel három mázsa tartós élelmiszer gyűlt össze a zirci rászorulók részére a nagyböjti időszak adománygyűjtésében, melyet „Gyors segítség, tartós szeretet” mottóval hirdettek meg.

A Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola is jelentkezett az enHome Zöldjárat programra, melynek célja, hogy a felnövekvő generációkkal is megismertesse a megújuló energiaforrások hasznosításában rejlő lehetőségeket, és azok jelentőségét a jövőnkre nézve.

Szakmai előadással és kézműves foglalkozásokkal várta az érdeklődőket a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház a Húsvét jegyében megtartott Családi Napján.

Megújult nyitvatartással és kiállítással várja látogatóit a Balaton-Bakony Kocka Klub.

– Ha egy rég elhunyt személyre emlékezünk, felállítjuk szobrát, évente koszorúzzuk, akkor szoros hozzá a kötődésünk.

A III. Béla Gimnázium egy újabb remek ötlettel állt elő a Költészet Napján. Közösségi helyiséget alakítottak ki és szabadpolcot hoztak létre.

A Költészet Napja az egyik legismertebb irodalmi gyöngyszemünk, József Attila születésnapja, idén azonban egy másik híres költőnket, Arany Jánost is ünnepeljük, aki kétszáz éve született.

Idén először a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola felső tagozatán is megemlékeztek a magyar költészet napjáról egy rendhagyó verscsere-akcióval.

Zirc adott otthont a hétvégén a sportlövő Általános- és Középiskolások Megyei Bajnokságának.

A Vöröskereszt Zirci Területi Szervezete Húsvét közeledtével ötven család részére osztott élelmiszercsomagot és várta a véradókat is a székhelyén.

Nagyszabású kerékpárversenyre kerül sor április 22-én, azaz most szombaton.

Egészségnapot rendezett a Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ és a Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ.

Második helyen végzett a PSzC Reguly Antal Szakképző Iskola lánycsapata a labdarúgó diákolimpia megyei döntőjében.

A közelmúltban olyan balett-oktatás indult Zircen, amely módszereit a világ talán leghíresebb akadémiájáról meríti.

„Protestánsok a Bakonyban” címmel nyílt időszaki kiállítás a Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóházban a Reformáció 500. évfordulója alkalmából.

Három első helyezéssel tértek haza az MTTSZ Területi Klub Zirc versenyzői az Általános és Középiskolások Országos Bajnokságáról.

Tízéves a Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ Segítő Kezek Háza

A virágos portájú ház falát fehér lepel takarta, az ablakban angyalkák és szebbnél szebb alkotások mutatták magukat a külvilágnak. A Fogyatékosok Nappali Intézményének fiataljai Kerner Mariann „Más vagyok” című versével köszöntötték a jubileumi ünnepség résztvevőit.

A Cuha-völgyi Bakonyvasút Szövetség április 29-én, szombaton rendezi a Bakonyvasút Napját Porva-Csesznek megállóhelyen, majális formájában.

Beszámolók hosszú sorát tárgyalta és fogadta el a képviselő-testület áprilisi rendes ülésén. Fejlesztést célzó pályázatok benyújtásáról is döntöttek, vállalkozók által kezdeményezett beruházásokat is támogattak a döntéshozók.

Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének áprilisi ülésén átadásra került a „Zirc Város Mentőse” kitüntetés, melyet a tavalyi évre vonatkozóan Molnár Anett vehetett át.

A Zirci Önkormányzati Tűzoltóság hat tűzoltója részesült kitüntetésben egy család javaslatára.