A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Hírek

Zircen is bemutatták a 3,6 milliárd forintos európai uniós támogatás segítségével megvalósuló Veszprém Megyei Foglalkoztatási-Gazdaságfejlesztési Együttműködés – Plusz programot, amely egy konzorciumi együttműködés során a 2022 és 2027 közötti időszakban csaknem kétezer fő munkanélküli és több mint kétszáz inaktív személy foglalkoztatási helyzetét javítja.

Vecsey Katalin református lelkész ünnepi gondolataival, dr. Csókay András professzor tanúságtételével és Kövi Szabolcs zenész elcsendesedésre hangoló muzsikájával gyúlt meg az első gyertya városunk adventi koszorúján.

Boross László fotográfiáiból nyílt kiállítás a Városházán vetítettképes előadással egybekötve az „Egzotikus világok” sorozat részeként.

A 2023. november 30-án megjelent Zirc és Vidéke újság összevont számának elektronikus kiadása.

Lakossági fórumot tartott városunkban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a nemzeti szuverenitásunk megőrzése érdekében indított Nemzeti Konzultációval kapcsolatban. A rendezvénynek a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának Gobelin-terme adott helyet.

Interaktív, ismeretterjesztő játékos vetélkedőt szerveztek a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában „Te is válogatós vagy!” címmel. A rendezvény a Tiszta Európa Program, az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás szemléletformáló tevékenysége keretében valósult meg.

Teljes megtakarításokat, esetenként egy élet munkájának gyümölcsét tulajdonítják el a magukat banki biztonsági munkatársnak kiadó telefonos csalók. Ennek a módszernek a lényege: a sértettet egy magát banki ügyintézőnek kiadó személy hívja fel, és arról tájékoztatja, hogy a bankszámláján gyanús tranzakciót észleltek.A Veszprémi Rendőrkapitányság hasznos tanácsokat ad a csalás áldozattá válásának elkerülésére.

Sem a helyi adómértékek, sem az önkormányzati lakások bérleti díjai, sem pedig a köztemetőkre vonatkozó díjak nem emelkednek a jövő évben – erről is döntött Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete novemberi, munkaterv szerinti ülésén.

Közmeghallgatást tartott Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. Előadást hallhattunk a környezet állapotáról és az érdeklődő állampolgárok általi észrevételek, javaslatok, bejelentések megvitatására is lehetőség nyílt.

Jelentősen megújult a szakképzési rendszer az elmúlt években. Erről Horváth Attila, a Pápai SZC Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója beszélt érdeklődésünkre, egyben tájékoztatott arról is, hogy milyen szakmákat kínálnak a továbbtanuló diákok számára.

Zirc Városi Önkormányzat 478,3 millió forint 100 %-os intenzitású támogatást nyert el a „Komplex turisztikai fejlesztés Zircen” című, TOP-1.2.1-15-VE1-2016-00032 azonosító számú projektben meghatározott célokra. A beruházások által, új turisztikai attrakciók fejlesztése, és turisztikai marketing révén nő a város vonzereje. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.

Tizenkilencedik alkalommal került megrendezésre az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának a múzeum baráti körével és az „Együtt a könyvtárért” Alapítvánnyal közösen szervezett természetismereti vetélkedője. A már hagyományos vetélkedő ezúttal az EKF minipályázat támogatásával, a „Gyerekek a természetért” főcímmel valósult meg.

A Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet 105,93 millió forint összegű és 100%-os intenzitású támogatást nyert el a járóbeteg szakellátás fejlesztését célzó, EFOP-2.2.19-17-2017-00034 azonosítószámú projekt megvalósítására a Széchenyi 2020 program keretében.

A közterületen viszonylag biztonságban vagyunk, az online térben elkövetett bűncselekmények száma azonban egyre nagyobb méreteket ölt – erre derült fény a Zirci Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum ülésén, melynek immár hagyományosan a zirci Városháza adott otthont.

A szociális ellátásban dolgozókat köszöntötték Zircen a Szociális Munka Napjához kapcsolódóan. Az ünnepségre a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának Gobelin-termében került sor.