A bakony fővárosa

Hírek

Huszonötéves a németországi Traunstein és Zirc kapcsolata. A jubileum apropóján a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat a partnervárosba utazott, hogy megünnepeljék az együtt töltött éveket.

Fejlesztésről, nyitvatartási idő módosításáról és az indítható óvodai csoportok számáról is döntött a Zirc és Lókút Óvodatársulás Társulási Tanácsa május utolsó napján megtartott ülésén.

A rendőrség kezdeményezésére összefogás jött létre a pénzügyi szolgáltatók ügyfeleinek sérelmére elszaporodó és az online térben elkövetett bűncselekmények visszaszorítása érdekében.

- Most, amikor már majdnem nyolcvan év telt el a második világháború óta, és közöttünk egyre kevesebben vannak, akik annak túlélői lehettek, az emlékezés az utókornak a kötelessége és a kötelezettsége. Ezért tartom fontosnak, hogy évről évre legalább egy alkalommal megálljunk az emlékmű előtt, és emlékezzünk azokra, akik parancsot teljesítve, haláluk által váltak hősökké.

Közúti balesetek, égési sérülések, újraélesztés. Tettre kész, jól felkészült fiatalok a felebaráti szeretet jegyében. Városunk adott otthont az országos elsősegélynyújtó verseny vármegyei fordulójának.

Bronzminősítést nyert el a közelmúltban a zirci „Ma, mint Ti” gyermekszínjátszó csoport a Weöres Sándor Országos Színjátszó Találkozón, Pétfürdőn. Az Országos Diákfilm Fesztiválon pedig ezüstkormánydíj és egy második helyezés fémjelezte az idén húszéves csoport teljesítményét.

A potenciális áldozat e-mail címére leggyakrabban hivatalosnak látszó leveleket küldenek a csalók, de az információs csatorna lehet SMS is, ez esetben egy rövid üzenet formájában indul a támadás. Az állítólagos küldő leggyakrabban közüzemi szolgáltató, piacvezető bank, csomagküldő szolgálat vagy streaming szolgáltató.

A 2023. május 22-én megjelent Zirc és Vidéke újság idei 9. számának elektronikus kiadása.

Hosszú idő után újra kiállítás nyílt a Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola zirci diákjainak alkotásaiból a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Köztársaság utcai épületében.

Csak egy mobiltelefont tartott a kezében városunk vezetője, mégis ott volt nála Petőfi összes verse, amikor a zirci diákokat köszöntette a nagy költőnk születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett Petőfi Vetélkedő második, szóbeli fordulóján.

Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete májusi munkaterv szerinti ülésére összefoglaló tájékoztató készült a rezsicsökkentést célzó intézkedések eredményéről. Kiírásra került a civil pályázat.

Vagy éppen rollerre, futóbicóra, műanyagmocira, mindegy, csak környezetbarát kétkerekű legyen. S vár egy fincsi reggeli, kedves kiszolgálással. Nem indulhat ennél jobban a nap!

A Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde már eddig is sokat tett azért, hogy az intézménybe hozza a természeti értékeket, ebben az évben azonban fordult az irány, és a gyerekeket vitték a vadonba.

Kevés olyan ajándék van, amire azt mondjuk, bárcsak soha ne kelljen használni. A zirci kórházba alapítványi-nemzetiségi önkormányzati együttműködés révén Németországból érkező defibrillátor ilyen. Ünnepélyes átadására az egészségügyi intézmény igazgatási épületében került sor.

Az elmúlt év közbiztonsági helyzetére való visszatekintés mellett aktuális információkkal is szolgált Róka Attila rendőr alezredes, zirci őrsparancsnok a vele készült riportunkban. Szó esett a közlekedésbiztonsági változásokról, intézkedésekről és az interneten ránk leselkedő veszélyekről is.