A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Zircre vándorolt három tudós Balaton-kutatása
„Cholnoky Jenő és a Balaton” címmel az első időszaki kiállítás nyílt meg idén az ötvenéves MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumában, a SarokGalériában.
A vendégeket Sinigla Mónika, a házigazda intézmény igazgatóhelyettese köszöntötte. Mint mondta, a programmal a Magyar Kultúra Napjához is kapcsolódnak. A vándorkiállítás Cholnoky Jenő születésének 150. évfordulójának alkalmából készült el 2020-ban, és három intézmény működött közre a létrejöttében: a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum és a zirci Magyar Természettudományi Múzeum Bakonyi Természettudományi Múzeuma.
A tárlat ez év szeptember végéig tekinthető meg Zircen.
A kiállítást a kurátor, Rainer Pál történész, muzeológus nyitotta meg, aki 1983 óta dolgozik a Laczkó Dezső Múzeumban. Emlékeztetett, a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor a tárlat megnyitására a névadó tudós születésének jubileumi évében, de úgy gondolták, hogy az évfordulótól függetlenül is érdemes bemutatni, hiszen igazi, maradandó értékekről van szó.

Sinigla Mónika igazgatóhelyettes és Rainer Pál történész, muzeológus, a kiállítás kurátora a megnyitón
Cholnoky Jenő hagyatékából kevés tárgyi emlék állt rendelkezésre, ezért tágították a kört, bevonták a vele szoros szakmai kapcsolatban álló két tudóstársát, Lóczy Lajost és Laczkó Dezsőt, és mivel mind a hárman dolgoztak a Balaton kutatásán, ezt a témát állították a középpontba.
A másik megoldásra váró problémát
az jelentette, hogy vándorkiállításról van szó, amely eddig Veszprémben volt
látható, most megérkezett Zircre, majd végül Érdre vándorol tovább, s a három
hely eltérő paramétereivel is összhangba kellett hozniuk a kiállítás anyagát.
Beszélt a tudósok életművéről,
melyet a tablókról is megismerhetünk. Hangsúlyozta, hogy nemcsak a közös
szakmai érdeklődés hozta őket össze, hanem jó barátok is voltak, melynek alapja
a keresztény-konzervatív világlátásuk lehetett, a szocialista korszakban –
hármójuk közül főleg Lóczyt és Cholnokyt – irredenta, túlzottan jobboldali
tudósoknak minősítették.
Rainer Pál elmondta,
a Balaton-kutatás az 1890-es évek derekán indult és egészen 1920-ig, Lóczy Lajos haláláig tartott.
Kiterjed a természettudományokra és a társadalomtudományokra,
a tó növény- és állatvilágára, a vízjárására, a Balaton térségében a lakóterületek
történetére, régészetére, néprajzára, és még az idegenforgalomra, vendéglátásra
is. A kutatás eredményeit mintegy harminc vaskos kötetben publikálták, egyes
részei idegen nyelven is megjelentek.
A megnyitón hegedűjátékával
közreműködött Tarcsay Beáta tanárnő
és növendéke, Bolla Zsófia a III.
Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolából.

Két zeneszámot hallhattunk a helyi művésztanártól és tanítványától a kiállítás előtt
Kelemen Gábor