A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
A Zircre érkező szobrokkal a Wilde család előtt is tisztelegnek
A Múzeumok Éjszakáján nyílt
meg és egészen szeptember végéig tekinthető meg a fából készült szakrális
szobrok seregszemléje a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjában.
A megnyitó eseményen
egybegyűlteket elsőként Schumicky György köszöntötte a közreműködő ÉrMe
Hálózat részéről, melynek célja, hogy hálót szőjön olyan
emberek és szervezetek között, akik az üzleti életben a keresztény magyarság
alapértékeinek megtartásával vesznek részt.
Mint azt megtudhattuk,
a zirci kiállítás részét képezi a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósult Via Calvaria – Csendhegyek útja projektnek, amely tizennégy, többségében német gyökerű település Kálvária-építményeit köti össze egymással.
Zirc
is a túraútvonal egyik állomása – a projekt helyi vezetője Bittmann Károly,
a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke –, de nemcsak a projektben
történő részvétel indokolta a helyszínválasztást: kiemelték, hogy Zirc a
ciszterekkel mindig is a régió kulturális központja volt.
A megnyitón szó esett arról is, hogy a ciszterci műemlékkönyvtárt bakonyi fafaragók, a zirci Wilde Mihály és testvére, Wilde József munkái díszítik, melyre 1847-ben kaptak megbízást az apátságtól. A kivitelezés 1852-től 1858-ig tartott. A faanyag nagy része a Bakony erdőségeiből származik, főként haboskőris, de távoli ország fafajtáit is felhasználták.
Az intarziás bútorzat igazi iparművészeti remekmű, és ennek a szakértelemnek is emléket állít a most nyílt faszobor-kiállítás.

Schumicky György konferálta fel a kiállítást, mellette Marton Bernárd atya, az apátság perjele
A rendtörténeti kiállítás és a gobelin-terem közötti „körcsarnokban” kiállított alkotások – feszületek, piéták, vallási jellegű faragványok – méltó módon mutatják be a famegmunkálás gazdag eszköztárát és a szakrális tartalom gazdag kifejezésének sokszínű lehetőségeit.
A közreműködő szervezet képviselője köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a tárlat létrejöttéhez és a művészeknek, akik alkotásaikat adták a kiállításhoz, név szerint: Csabai Tibor, Diénes Attila, Ferencz Ernő, Nagy András, Nemes Ferenc, Németh Ferenc és Szabó László.

A magas minőséget képviselő szakrális szobrokkal a műemlékkönyvtár bútorzatát készítő mestereknek is emléket állítanak
Marton Bernárd atya arról beszélt, hogy tudja értékelni mind az amatőr, mind a profi, mester szinten űzött művészetet, hiszen egykori pedagógusai, rendtársai között és a családjában is vannak, akik ezzel foglalkoztak. Osztályfőnöke volt Munkácsy Károly szobrász, akit Budafok díszpolgárává avatott.
Azt kívánta mindenkinek, hogy élvezzék a kiállítás szépségét, amely szeptember végéig lesz látható Zircen.
A megnyitó ünnepségen közreműködött Császár Dominik és Császárné Borzavári Róza.
Az előadópáros Zirc környéki népdalokkal örvendeztette meg a művészet iránt érdeklődő publikumot.

Császár Dominik és Császárné Borzavári Róza előadása – Zirc környéki népdalok hangzottak el a fafaragások között
Kelemen Gábor