A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Zirci művésznövendék első helye Zalaegerszegen
Szépen szerepelt a Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola zirci
tagintézménye a Regionális Festészet- és Rajzversenyen, melyen három megye
diákjai mérték össze tudásukat. Kajtár
Boglárka első helyezést ért el kategóriájában, korcsoportjában.
– Október végén, az őszi szünet
hetében értesültek diákjaink a zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola,
Gimnázium és AMI által szervezett versenyről. Gyorsan kellett dönteni, hogy ki
az, aki alkalmas és időben fel tud készülni a megmérettetésre, amin első
alkalommal próbáltunk szerencsét – mondta el érdeklődésünkre Gurobi Bernadett, a badacsonytomaji
székhelyű Szín-Vonal Alapfokú Művészeti Iskola zirci tagintézményének tanára.

Varga Lívia zirci diák készíti csendélet műfajú grafikáját élete első versenyére
A diákok két munkával mutathatták be képességeiket: egy grafika készült itthoni körülmények között, egy pedig a verseny helyszínén, Zalaegerszegen. A csendéletet vitték magukkal, a helyszíni alkotásra pedig mindössze másfél óra állt a rendelkezésükre. Két kategóriában és két csoportban értékelték a versenyzőket, akik Somogy, Zala és Veszprém megyéből érkeztek. A két zirci diák derekasan helytállt a „rohamtempó” ellenére is.
Kajtár Boglárka rajz kategóriában a hetedik osztályosok között első helyezést ért el, Varga Lívia pedig eredményesen szerepelt élete első versenyén.

A verseny eredményhirdetésén, középtájon, piros-fekete kockás ingben látható az első helyezett Kajtár Boglárka. Alább, balról az itthoni környezetben, jobbról a helyszínen készített alkotása


Fotók: Gurobi Bernadett
Cikk: Kelemen Gábor