A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

A zirci kézilabda új hullámának sikeres zászlóvivői

Kiemelkedő teljesítményük elismeréseként az önkormányzat a 2023. év Zirc Város Csapata díjjal tüntette ki a Zirc Kézilabda Sportegyesület U15-ös fiú kézilabdacsapatát.


A csapat vezetőedzője Ignácz Krisztián, a csapatot pedig Benis Martin, Borbás Gergő, Csillag Benedek, Gerber Olivér, Jakab Zalán, Jánosik László, Németh Robin, Ottó Csaba és Schwartz Milán alkotja.


A 2022–2023-as bajnokság Zirc KSE U15-ös korosztályú fiú csapata zászlóvivőnek számít, hiszen ők a legöregebbek, akik az utánpótlás-nevelés beindulásától fogva kézilabdáznak, példájuk követendő lehet minden a sportág iránt érdeklődő kis és nagyobb gyermek számára.


Somogyi Tünde vezetőedző még 2018-ban vette át őket, s érte el a legkitartóbbak maroknyi csapatával, hosszú évek megalapozó munkáját követően az első győzelmekben is megmutatkozó sikereket. A kezdetben még csetlő-botló, fegyelmezetlen gyermekek társaságából, igazi sportemberekből álló, összetartó közösség, valódi Csapat formálódott, amely nagyszerű játékkal képessé vált, gyakran náluk magasabban jegyzett ellenfeleknek is meglepetést szerezni.


A 2022–2023-as, sikerekben szintén gazdag versenyszezont már Ignácz Krisztián vezetőedzővel kezdte meg az U15-ös Csapat.

A Zirc KSE 2022–2023-as bajnokságban U15-ös korosztályú csapata Ignácz Krisztián edzővel a díj átvételét követően

Az Országos Gyermek Bajnokság II. osztálya területi elv alapján szervezett, így a zirciek olyan neves klubokkal kerültek egy csoportba, mint a Haladás, a Győri FKKA, Veszprémi Kézilabda Kft, Éles Kézilabda Iskola SE, Tapolca VSE, KK Ajka, majd a bajnokság második felében megmérkőzhettek a Budai Farkasok NKFT, Kőkúti Sasok SDE és a Tatai AC csapataival is.


A bajnokság első felét szoros versenyben a negyedik helyen fejezték be úgy, hogy az első helyen végzett Éles KISE kivételével legalább egy-egy alkalommal mindegyik csapat ellen képesek voltak nyerni.

A bajnokság második felében a Csapatot csak a KK Ajka tudta minimális különbséggel legyőzni, így csoportjukban az előkelő 2. helyen végeztek, gólkülönbségük azonban 54 góllal volt jobb, mint az első helyezetté!

A több mint nyolcvan játékost szerepeltető góllövőlistán is dobogós helyeket értek el a zirciek, a leggólerősebb játékosaik mérkőzésenként átlagban 8-10 gólt szereztek.


A csapat kézilabda-tornákon is sikeresen szerepelt az elmúlt évben.

A Várpalotai Kézilabda Klub által szervezett Villám Tornán nagy gólkülönbséggel nyerték a házigazda, majd a székesfehérvári Cunder csapata elleni mérkőzéseket, ezzel tornagyőztesként gyarapították aranyérmeik számát. A Veszprémben megrendezett 42. Báthory Kupán a Zirc KSE kézilabdázóira épülő Regulysok – az egy évvel korábbi kupagyőzelmüket követően – szoros küzdelemben a 3. helyen végeztek.

A csapat a díjátadó ünnepséget követő bemutatómérkőzésen. Balról korábbi edzőjük, Somogyi Tünde, akivel az első sikereket érték el

A kézilabda csapatjáték, a gólokban – akár dobják, akár kapják – benne van mindenki.

A győzelem a jól működő, nagybetűs csapat sikere, eredményes támadások, jól szervezett védelem, s gyakran bravúros kapusteljesítmény is kell hozzá.


A 2022–2023-as bajnokság Zirc KSE U15-ös fiú csapatának fejlődését az évek során szakmai munkájával segítette: ifj. Kerner László, Jakab Richárd, Hermann Dávid és Honyecz Gábor edző is.


A játékosok, az edzők és az egyesület mellett az elismerés a fiúk sportolását mindenben támogató és segítő szülőknek is szól,

akik az évek során több ezer kilométert autóztak azért, hogy a mérkőzések távolabbi helyszíneire is elszállítsák gyermekeiket, s ott szinte hazai pályás hangulatot biztosítva, mindig hangos szurkolással támogassák a Csapatot.


Összeállította: Kelemen Gábor

Fotók: Boross László, Önkormányzat