A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Zirci diáklány az eladó szakma sztárja
A PSZC Reguly Antal Szakképző Iskolájában vizsgáznak az eladó tanulók. Somogyi Dóra végzős diáknak nem kell
részt vennie a mérföldkövet jelentő tudáspróbán. Oklevéllel és egy gyönyörű
aranyéremmel tudja igazolni a távolmaradását, melyek a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen
elért országos első helyezésről tanúskodnak.
A verseny másik neve alapján úgyis mondhatjuk, ő a „Szakma Sztárja”, 2019-ben a legjobb az eladó szakmájú diákok között az országban. A sztárallűröket azonban félreteszi, jött, hogy szorítson társainak a vizsgán, akik persze irigykedtek egy kicsit, hogy Dóra mentesül. A nehezén ő már korábban átesett, ráadásul egy városunk hírnevét is öregbítő eredménnyel.
Néhány évvel ezelőtt a gépi forgácsoló szakmában született hasonló siker, de arra még nem volt példa, hogy az eladók között ilyen teljesítményt érjen el valaki az iskolából
– mondja Horváth Attila iskolaigazgató, aki természetesen nagyon büszke országos első tanítványukra.

Somogyi Dóra tartja a kezében az oklevelet és az aranyérmet, melyet az országos első helyezésért, „az értékteremtő szakmák társadalmi rangjának elismerése érdekében kifejtett sikeres tevékenységéért” érdemelt ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától. Horváth Attila iskolaigazgató is büszke az eredményre
A Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV)
a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának
a nappali tagozaton végzős tanulók számára megszervezett megmérettetés. A
verseny célja a kiemelten gyakorlatigényes „fizikai” szakmák társadalmi
presztízsének és vonzerejének növelése, a szakmunkás pályamodell bemutatása és
népszerűsítése.
Mint azt az intézmény vezetőjétől megtudjuk, a háromfordulós versenyre három tanulót nevezett be az iskola. Az első állomás egy írásbeli feladat volt a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál január elején, az összes eladó szakmájú diák egy időben írta a dolgozatát az országban. Innen tizenhét versenyező jutott tovább a budapesti előválogatóra, mely egy gyakorlati és egy szóbeli részből állt. Az egésznapos megmérettetésről már a döntőbe vezetett az út, a legjobb hét diák a Hungexpo-n bizonyíthatta tovább rátermettségét március 12-14. között. Gyakorlati vizsgatevékenység magyar és idegen nyelven, élőmunka, termékajánló, áruforgalommal kapcsolatos munkavégzés tartozott többek között a kétnapos verseny feladatai közé, illetve volt egy árukihelyezéssel kapcsolatos feladat, a nemzeti ünnep hangulatában kellett bemutatóasztalt készíteniük a versenyzőknek. Az eredményeket összesítették, majd a rendezvény harmadik napján, a díjátadással egybekötve ki is hirdették.
– Nem számítottam rá, hogy nyerek. Hármunkat szólították fel a színpadra, s gondoltam, biztos én leszek a harmadik. Amikor a műsorvezető kimondta első helyezettként a nevemet, megkérdeztem: „Tényleg?”, s amikor jöttem le a színpadról, még akkor sem akartam elhinni – idézi fel az eredményhirdetés felemelő pillanatait a dudari lakosú Somogyi Dóra, aki 2016-ban kezdte tanulmányait a PSZC Reguly Antal Szakképző Iskolájában, eladó szakirányon.
Nagy élményt jelentett számára a döntő, hiszen remek hangulatban teltek el az ott eltöltött napok, nagyon sokan voltak a hazai piac vezető szereplőjének számító vásártéren, nem utolsósorban különleges elbánásban részesítették a verseny utolsó felvonásának résztvevőit.

A Szakma Sztár Fesztivál oldalán olvasható bejegyzés szerint sosem voltak még ennyien a fesztiválon…
Azt mondja, az elért eredményért a legtöbbet Hegedüs Bernadettnek köszönheti, nála töltötte a szakmai gyakorlatát egy csetényi kisboltban, s nagyon sok tapasztalatot szerzett, jól szolgált ez az időszak a versenyre való felkészülésre is. Majd német tanárának, Hofferné Dr. Hanich Erikának is köszönetét fejezi ki, aki nagyon segített neki abban, hogy idegen nyelven is jól helyt tudjon állni a szakmai vetélkedőn. A felkészítője, a szakmai elméleti tanár az iskola részéről Sebestyén Zsuzsanna volt. Gartner József tanár úr nevét is megemlíti, aki benevezte a versenyre, s végig mellette állt, ha bármilyen probléma merült fel, bizalommal fordulhatott hozzá. Emellett minden oktatójának hálás, akik a három év során tanították, hangsúlyozza, mindannyian hozzátették a magukét ahhoz, hogy ilyen eredményt tudott elérni.
Dóra három éve diákmunkát is végez egy zirci pékségben, megtanult az emberekhez idomulni, úgy érzi, ért is a nyelvükön, s ez elnyerte a zsűri tetszését a versenyen. Szerinte az a jó eladó, aki nyit a vásárlók felé, beszélget velük, ahogy fogalmaz:
„azt szeretnék, ha én tudnám, hogy ők mit szeretnének”.
Anyukája, nővére, húga is ennek a szakmának
a mezsgyéjén indult el, így szinte evidens volt, hogy ő is ezt a szakirányt
választja. Akkor még talán nem gondolta, hogy egyszer majd az Országházban tapsolnak
neki a teljesítményéért: a verseny ünnepélyes díjátadójának május elején a
Magyar Parlament adott otthont, ahová a díjazott leányzót egyik barátnője és
Horváth Attila, a szakképző iskola igazgatója is elkísérte.

A parlamenti díjátadón balról a második sorban látható a zirci iskola küldöttsége (Fotó: MKIK)
Somogyi Dóra a verseny eredményhirdetésén rögtön három helyről kapott állásajánlatot, tehát nemigen lenne gondja az elhelyezkedéssel, de egyelőre folytatja a tanulmányait, szeretne leérettségizni a szakképző iskolában, emellett továbbra is dolgozik majd a zirci pékségben.
A munka mellett nem nagyon jut idő a hobbira, de ha mégis elszabadul a vásárlók kötelékéből, akkor is emberek között van, nagyon szeret kisgyerekekkel foglalkozni, vigyázni rájuk, kistestvérére főleg, hiszen nagyon imádja, s persze kölcsönös a szeretet. Szabadidejében szívesen olvas, főleg fantasy műfajú és romantikus könyveket vesz a kezébe.
Bizonyította, hogy otthonosan mozog az eladópult mögött, de egyáltalán nem biztos, hogy ebben a szakmában fog majd dolgozni. Érdeklődést mutat a kereskedelem felé, de talán szívesebben vezetne üzletet – nagybátyja is megadta a kedvet neki ehhez –, vagy vizsgáztató lenne, ez most „álmai melója”, amin ennyi tudáspróba után talán nem is lehet csodálkozni.
Vizsgáznia mindenesetre nem
kellett most, s ezen a napon a munka is szabadságot adott. Erejét arra
koncentrálta, hogy szurkoljon a diáktársainak, lélekben mindvégig mellettük
volt a nehéz pillanatokban. Illetve, egy dolga akadt még: hogy átvegye a jeles
bizonyítványát…
Kelemen Gábor