A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Zircen cseréltek eszmét a középiskolai igazgatók
Az idei évben városunk adott otthont a Veszprém megyei középiskolák
igazgatói találkozójának a PSZC Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium
szervezésében.
Már több évtizedes hagyománya van annak, hogy megyénk középiskoláinak igazgatói évente egyszer egy nem hivatalos találkozót tartanak, amelyre ezúttal Zircen került sor
– mondta el érdeklődésünkre Horváth Attila, a delegációt fogadó PSZC Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, aki nagyon hasznosnak ítéli ezeket az összejöveteleket.
Az ebben az időszakban zajló
nyílt napok és egyéb okok miatt viszonylag kisebb létszámmal került sor a
találkozóra, Veszprémből, Ajkáról, Balatonfüredről és Várpalotáról érkeztek
igazgatók, hogy egy kötetlen beszélgetés keretében megvitassák az aktuális
problémákat, és az egymással megosztott tapasztalatok kölcsönösen az oktatási
intézmények javára váljanak. Részt vett az eseményen Varga Lajos, a zirci szakképző iskola korábbi igazgatója is.

Ha már Zircen jártak, nem hagyhatták ki a Regulyversumot a pedagógusok – Kirmer Anna tárlatvezetése
A nap közös reggelivel indult, majd szakmai programmal folytatódott: ennek keretében a Zirci Önkormányzati Szolgáltató Központ munkatársai látogattak el a szakképző iskolába, hogy bemutassák az intézményük tevékenységét, és választ adjanak a felmerülő kérdésekre.
Ezt követően meglátogatták a
házigazda intézményhez szervesen kapcsolódó Agrárműszaki Emlékek Gyűjteményét
és a nemrégiben „Év Kiállítása” díjjal kitüntetett „Regulyversum – mindent
Regulyról” című állandó kiállítást, melyben Kirmer
Anna, a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház néprajzos munkatársa
tartott tárlatvezetést, jelen volt dr.
Vida Beáta, az intézmény akkor még megbízott, azóta már kinevezett
igazgatója is.
Veszprém megye középiskolai
igazgatóinak zirci találkozója közös ebéddel zárult.

Érdeklődve
nézték a Regulyversum kiállítást az iskolaigazgatók, dr. Vida Beáta
intézményvezető is bekapcsolódott a tárlatvezetésbe

Kelemen Gábor