Zircen is áthaladnak a V4-ek!


Nagyszabású kerékpárversenyre kerül sor április 22-én, azaz most szombaton.


Ötödik alkalommal rendezik meg a Visegrád4 Országúti Kerékpárversenyt, amely Budapestről indul és Pannonhalmán ér célba. Az érintett települések között Zirc is szerepel. Városunkba várhatóan 15 óra körül érkezik Nagyesztergár irányából a mintegy 160 fős nemzetközi professzionális mezőny.


A „bencés” célállomás ugyanezen a napon immár harmadszor ad otthont a Pannonhalma Prológnak. A versenyt a Pannonhalmi Kerékpáros Sport Klub a korábbiakhoz hasonlóan országúti és mountain bike kategóriákban hirdette meg, a futamok 9.30-kor kezdődnek és 13.30-ig tartanak. Majd várják a V4-eket, akik az országutakon megtett mintegy 150 kilométert követően még négyszer megkerülik a pannonhalmi apátságot a városközpont hangulatos kis utcáin keresztül, nem mindennapi látványosságot nyújtva. Emellett igazi legendákkal találkozhatnak azok, akik kilátogatnak a versenyre, így tiszteletét teszi Bodrogi László, az elmúlt évtizedek legeredményesebb magyar országúti kerékpárosa, valamint Nico Mattan, az egykori profi belga versenyző.


Részletesebb információk a versenyszervezők weboldalain találhatók:

www.pannonhalmaprolog.hu, www.v4kerekparverseny.hu


Kelemen Gábor