A bakony fővárosa

Zenéhez időzített művészi fotók


„Zene a képekben” címmel Fekete Nándor orgonaművész látványkoncertjével ünnepelték a Magyar Kultúra Napját Zircen.


A programnak a Hit Gyülekezete közösségi háza adott otthont. A közönséget és az előadót Csaba Lilla, a szervező Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB munkatársa köszöntötte.

Beszélt a Magyar Kultúra Napjának eredetéről, hátteréről és bemutatta a többszörösen nívódíjazott, kiváló zeneakadémiai diplomát szerzett művészt.

Csaba Lilla köszöntője a Magyar Kultúra Napjának zirci ünnepségén


A hangversenyen a közönség azokat a zenéhez időzített művészi fotókat láthatta a kivetítőn, amelyek a zeneszerzők lelki szemei előtt is lebeghettek a művek megalkotása közben. Az egyórás koncerten sokak által ismert, világklasszis zenekari alkotások orgonaátiratai hangzottak el, így Antonio Vivaldi „A négy évszak” című művéből a Tél és a Tavasz, Ludwig van Beethoven Holdfény Szonátája és Örömódája, valamint Edvard Grieg I. Peer Gynt szvitje. Az egyes műsorszámok között az előadó a zeneművek hátterét is ismertette, amelyek továbbsegítették a megértésüket. A kivetítőn megjelenő, a zenével összhangba hozott mintegy 150 képet tartalmazó fotósorozat összeállításában K. Orosz Ila fotóművész működött közre.

Fekete Nándor Európa legmodernebb szállítható koncertorgonáján játszott, miközben fotók jelentek meg a kivetítőn

A látványelemekben bővelkedő, összművészeti előadás nagy sikert aratott a közönség soraiban.

A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázati támogatásával valósult meg.


Fotók: Horváth Norbert