A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
A vöröskereszt ott segít, ahol tud
Szeptembertől új vezetője van a Magyar
Vöröskereszt Zirci Területi Szervezetének.
Magyar Lászlóné korábban a csetényi óvoda élelmezésvezetője volt, de a vöröskeresztes munka sem idegen tőle: több mint húsz éven keresztül dolgozott a szervezet önkénteseként.
„Mindnyájan felelősek vagyunk mindenért, mindenki
előtt” – ezzel a Dosztojevszkij-idézettel köszöntötte a véradókat az új vezető
a közelmúltban lezajlott ünnepségen, melyen méltatta a zirci terület kiemelkedő
eredményeit.
A
Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezete 725 fő véradását szervezte idén,
ebből csak Zircen 370 fő vett részt novemberig a helyi véradásokon. Zirc
területi szervezete eddig plusz 140 fővel haladta meg az éves tervet. Amikor
ezekről a számadatokról beszélt, elődjéről sem feledkezett meg, mint mondta,
nélküle mindez nem teljesülhetett volna. Igyekszik mindent megtenni annak
érdekében, hogy ez a terület továbbra is ilyen sikeres maradjon. Nagy
segítségére van Csombor Mariann
önkéntes, akivel például együtt találták ki, hogy disznótoros véradást
rendeznek december végén.

Magyar Lászlóné, a Magyar Vöröskereszt Zirci Területi Szervezetének közelmúltban kinevezett vezetője hálás a támogatóknak, akiknek köszönhetően szebbé tudták tenni a rászorulók karácsonyát
A
karácsonyi csomagosztással tehát még nem ért véget az év a vöröskereszt
számára, és az új vezető a jövő évi terveiket is ismerteti: szeretnének egy
jótékonysági koncertet rendezni, melynek a bevételéből a rászoruló zirci
gyermekeket vinnék el táboroztatni. Folytatnák a retro véradást, mely
júliusban, még az előző vezető idején szintén nagy sikerrel zárult. December
28-án disznótoros ebéddel, forralt borral várják a véradókat a Művelődési
Házban, a disznótoros véradást hagyományteremtő jelleggel szeretnék életre
hívni. Hangsúlyozza, hogy bármikor a lakosság rendelkezésére állnak, ott
segítenek, ahol tudnak. Kiemeli a kiváló csapatszellemet, nagyon jól együtt tud
dolgozni a munkatársakkal.
A területi vezető végül mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kíván.
Kelemen Gábor