Világbajnoki bronzérmes a zirci egyesület versenyzője


Matuz Etelka, az Acél-Vakond Kerékpáros Sportegyesület tagja harmadik helyezést ért el korcsoportjában a Szarajevóban megrendezett Gran Fondo világbajnokságon. Magyar Kupa-győzelem és zalakarosi éremeső is fémjelzi az egyesület elmúlt időszakát.


– Még fel sem fogtuk, hogy dobogós helyezést sikerült elérnie versenyzőnknek egy világbajnokságon – mondja Galaczi Miklós, az Acél-Vakond Kerékpáros Sportegyesület csapatvezetője két nappal azután, hogy hazatértek a bosnyák fővárosból. – Nemcsak őt, hanem az egyesületet és hazáját is nagy büszkeséggel töltheti el ez az eredmény – tette hozzá.

Matuz Etelka a világbajnoki bronzéremmel, kezében a szülőfaluja nevével feliratozott magyar zászlóval. Jobbról: lengyel és szlovák versenyző mögött ért harmadikként célba, büszkén mutatja érmét a dobogón


A „Gran Fondo” egy Európa több országában megrendezésre kerülő versenysorozat, melynek a kicsúcsosodása volt a szarajevói világbajnokság. Mint azt megtudhattuk, a kvalifikációhoz a versenyeken az első helyezett idejéből számítják a világbajnokságon történő részvételhez szükséges kvalifikációs időt. A zirci egyesület két versenyzője is teljesítette ezt! Matuz Etelka mellett dr. Nagy Ákos is kijutott a világbajnokságra, ő azonban fél távnál kénytelen volt feladni a küzdelmet, amin a mostoha időjárási körülmények miatt nem is lehet csodálkozni: egész napos eső, köd és fagypont körüli hőmérséklet várt a versenyzőkre, még az is felmerült, hogy lefújják a világbajnoki futamot.


Galaczi Miklós az elért eredmény kapcsán hangsúlyozza,

az igazi érdem a versenyzőé, akinek ezúton is köszönetét fejezi ki.

A nógrádi származású, jelenleg a fővárosban élő Matuz Etelka a harmincas éveiben kezdte a pályafutását, nemzeti válogatott lett és augusztus óta teker zirci színekben. Régi kerékpáros ismeretségnek köszönhetően került az egyesület látókörébe.


A zirci kerékpáros sportegyesület tagjaiból hárman kísérték versenyzőiket a szarajevói hosszú hétvégére, a csapatvezetőn kívül Orosz Péter elnök és Orosz Lili. Nem egyesületi tagként Dejan Vasiljev edző, Szasa Draskovics tolmács, és Matuz Zsolt is a helyszínen segítette megoldani a sokszor nem egyszerű kihívásokat.

Együtt az Acél-Vakond Kerékpáros Sportegyesület képviselete az eredményhirdetést követően

Hazai versenyeken is bizonyítottak az Acél-Vakond Kerékpáros Sportegyesület versenyzői, a sok eredményes verseny közül kiemelkedik zalakarosi Tour de Karos. Dobogós helyezések hosszú sorával térhettek haza.

A 39 kilométer távú Szabadics Ride csapatidőfutamon Apró Csaba, Bakucz Bálint, Dombi Gábor, Kató Róbert Imre, dr. Nagy Ákos összetételű csapat a harmadik helyet szerezte meg. Balogh Zsombor 18 év alatti korosztályban első, abszolútban második lett a legnagyobb létszámú mezőnyben. Kiss Kata Emma szintén korosztályában első, abszolút női kategóriában második helyen zárta a versenyt. Bittmann Panna és Dombi Gábor egy-egy ezüst-, Orosz Lili bronzéremmel térhetett haza.

A Szabadics Ride céges időfutamon bronzérmes csapat négy tagja


Hosszútávon, nem licences kategóriában Tajti Ferenc első, Apró Csaba második helyen ért célba. Az elit nőknél Matuz Etelka egy defekt miatt közel negyvenöt perces hátránnyal küzdött a dobogóért, míg dr. Nagy Ákos arról éppen csak milliméterekkel maradt le. A Zobori Kalandzoo Zobori Kids gyermekversenyen Hegyi Marcell az U7-es korosztályban minden erejét beleadva versenyzett és a dobogó legfelső fokán állva vehette át az aranyérmet Valter Attila országúti kerékpárversenyzőtől, a 2020-as Tour de Hongrie verseny győztesétől.

Hegyi Marcell emeli magasba a győztesnek járó trófeát. A kép bal szélén Valter Attila, aki a díjakat adta át

Balogh Zsombor az egyéni győzelem mellett abszolút második lett a legnagyobb létszámú mezőnyben

Az országúti sikerek mellett az elmúlt időszakban terepen is diadalmaskodtak a zirci „vakondok”, Kiss Kata Emma megnyerte élete első elit női XCO Magyar Kupa-sorozatát.

Kiss Kata Emma, az Acél-Vakond versenyzője a kupagyőzelmet követően interjút adott a BringaSportnak


Cikk: Kelemen Gábor

Fotók: Facebook