A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Utánpótlás-nevelés, létesítményfejlesztés
„Zirc Város Sportjáért” kitüntetésben
részesült Nagy Krisztián
labdarúgó-edző, a Football Club Zirc Sportegyesület elnöke.
Nagy Krisztián már évek óta igazgatja a Zircen nagy hagyományokkal rendelkező labdarúgás képviseletében működő egyesületet. Egészen fiatalon magas fokú edzői végzettséget szerzett, amely elismert szakemberek által is feljogosította őt az utánpótlás-neveléssel való foglalkozásra. Így kezdte meg munkáját a 2009-ben alakuló Football Club Zirc Sportegyesületben, de
már ezt megelőzően is azon dolgozott, hogy a fiatalokat a futball szeretetére nevelje, és hogy a „focistapalánták” megfelelő szakmai alapot kapjanak, ami elengedhetetlen egy későbbi sikeres pályafutáshoz.

Nagy Krisztián a „Zirc Város Sportjáért” kitüntetéssel az Alkotmány utcai sporttelepen
A
futball alapvetően versenysport, a klubelnök számára azonban fontos az is, hogy
a gyermekek értelmesen töltsék el a szabadidőt, közösségben legyenek, jól
érezzék magukat. Ennek mentén munkálkodott az elmúlt években, s
vezetőtársaival, edzőkollégáival együtt mára a legnagyobb létszámmal rendelkező
zirci sportegyesületet sikerült kiépítenie. Az elmúlt öt év során egy olyan
utánpótlásbázist alakított ki, amely alapvetően a helyi fiataloknak nyújt szabadidő-eltöltési,
versenyzési lehetőséget, de szívesen látja a környező településekről érkezőket
is. Öt éves kortól foglalkoznak a gyerekekkel egészen tizenkilenc éves korig,
vagyis lehet mondani, hogy minden korosztály megtalálja a számítását a zirci futballklubban.
A csapatok a megyei bajnokságban versenyeznek, és jó eredményeikkel öregbítik Zirc város hírnevét:
a serdülők például tavaly bronzérmesek lettek, és az
ifjúsági csapat is esélyes a dobogós hely megszerzésére. A felnőtt csapat sok
évvel ezelőtt megszűnt, de a Dudar SE-vel kötött együttműködésnek köszönhetően
a korosztályos csapatokból „kiöregedő” labdarúgók is maradhatnak helyben, nem
kell eligazolniuk más egyesületek csapataiba. Nagy Krisztián nemcsak vezetője,
hanem vállalkozóként egyik főszponzora is a klubnak. Szükség is van erre,
hiszen a csapatok versenyeztetése, utaztatása jelentős többletköltséget ró az
egyesületre, amit a tagdíjakból bizony képtelenség fedezni.

Tanítványaival, az U14-es korosztállyal a Peremarton elleni mérkőzés előtt, amelyet végül 3:1-re megnyertek
A
labdarúgásnak és más sportolási lehetőségeknek is helyet adó Alkotmány utcai
sporttelep jelentős fejlesztéseken ment keresztül az elmúlt években, melyben a
Football Club Zirc Sportegyesületnek elévülhetetlen érdemei vannak. A
klubvezetés jól használta ki a látványsportokat érintő támogatási forma, a
TAO-s pályázatok adta lehetőségeket, és az ingatlan tulajdonosával, Zirc Városi
Önkormányzattal közösen eredményesen pályázott különböző célokra. Ennek
köszönhetően oldódott meg a pálya vízelvezetése, új burkolatot kapott a
futópálya, körbe lett kerítve a létesítmény, megújult belülről az öltözőépület,
nyáron pedig egy 20x40-es méretű műfüves pálya épül, vagyis egy újabb,
sportolási célokra alkalmas létesítménnyel gazdagodik városunk. A klub
fontosnak tartja, hogy minél esztétikusabb környezetet teremtsen a futballnak,
ezáltal is vonzóbbá téve azt a fiatalok számára.
Nagy Krisztián eddigi munkássága során egy olyan klubot alakított ki, teremtette meg hátterét, ahová a fiatalok szeretnek járni, szinte „második otthonuknak” tekintik, ami nagyon fontos a mai világunkban.
Kelemen Gábor