A bakony fővárosa

Újévi Sporthíradó: Zirci Tenisz Klub Sportegyesület


Szép környezetben, gondosan karbantartott pályák várják a teniszezni vágyókat Zircen. Az egyesület fontosnak tartja a fiatalok bevonását, hogy biztosított legyen a helyi szinten nagy múltú sportág jövője, meg is ragadnak minden lehetőséget ennek érdekében.


Átfogóbb időszakot értékelünk Németh Lászlóval, a Zirci Tenisz Klub Sportegyesület elnökével, aki elsőként kiemeli, hogy szerencsés helyzetben voltak, hiszen teniszezni a járványhelyzet alatt is lehetett, részt vettek a bajnokságokban, sőt a bezártságból egyfajta kiszabadulást is jelentett a sporttársak számára a salakos pályákon aktívan eltöltött idő.

A zirci teniszegyesület mintegy harminc tagot számlál, amelynek jelentős részét a sportolók képezik, és vannak pártolók, akik az anyagi lehetőségeikhez mérten támogatják a klubot.

Gondos munkával előkészített pályákon zajlik az edzésmunka


Az elmúlt években többfajta törekvésük is volt a fiatalok bevonására – csatlakoztak a sportágválasztóhoz, foglalkozásokat tartottak különböző táborokban –, ugyanakkor ezek a kezdeményezések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, még ha a gyerekek láthatóan örömmel ismerkedtek is a sportág alapjaival. Németh László hangsúlyozza, a klub jövőjének érdekében biztosítaniuk kell az utánpótlást, és nem adja fel, legutóbb az Országos Tenisz Szövetség kezdeményezésével fordult az általános iskola vezetése felé. A program lényege, hogy legalább heti egy alkalommal teniszfoglalkozást tartanának a testnevelés óra keretében, melyhez a felszereléseket, és némi anyagi juttatást is a tenisz szövetség biztosítaná.


Örömmel vennék, ha az iskola nyitott lenne a programra, és a gyerekek megismerhetnék ezt a nagyszerű játékot, amely

mentális és fizikai szempontból is nagyon jó hatást gyakorol rájuk, a motoros készség fejlesztése okán is ajánlja a teniszezést az egyesület elnöke. Szívesen látják a csatlakozni vágyókat, azokat is, akik csak kedvet éreznek a sportág kipróbálásához.

Hivatkozik az önkormányzat honlapjára, az ott megtalálható elérhetőségeken lehet érdeklődni.

Németh László klubelnök teniszfoglalkozást tart a fiataloknak a „Három generációval az egészségért” táborban


Az időjárás függvényében négy órától koraestig pattognak a labdák a folyamatosan karbantartott, hengerezett salakos felületen, egyszerre három pályán is gyakorolnak az egyesület tagjai.

Társadalmi munkában, többnyire saját forrásból szépítgetik a létesítményt, legnagyobb bevételüket a tagdíjak képezik, ezen kívül az önkormányzat évente kiírásra kerülő civil pályázatán is szoktak támogatást nyerni. Idei céljaik között szerepel a már lassan tíz éve épített faház felújítása, amelyben az eszközeiket tárolják, a létesítményhez tartozó terasz pedig pihenésre, társalgásra, a sporttársak meccseinek nyomon követésére kiválóan alkalmas. Az eszközök folyamatos pótlását a jó gazdálkodásuknak köszönhetően tudják biztosítani.

Nemcsak használják, gondozzák is: a pálya karbantartásában, fejlesztésében lehet számítani a klubtagokra

A zirci egyesület a szenior csapatbajnokságban képviselteti magát, a hazai mérkőzéseket keddenként rendezik. A vetélytársaknál magasabb életkorban járnak, a klubelnök éppen ezért hangsúlyozza,

nem az eredmény a fontos, hanem a játék öröme és a kapcsolatok építése.


Minden évben megrendezik a háziversenyüket, legutóbb erre tavaly szeptemberben került sor. Barátságos szellemben, remek hangulatban mérték össze tudásukat a klubtagok, hogy aztán egy jól megérdemelt kis batyus partival zárják a közösségépítést is szolgáló rendezvényt. Németh László elmondja, az idei évben is tervben van a verseny, sőt szeretnék azt bővíteni, meghívni a más egyesületekben versenyző, hasonló korosztályú sporttársakat az eseményre.

Családias légkörben, a klubtagok összetartását is erősíti az évente megrendezett háziverseny


Fotók: Zirci Tenisz Klub Sportegyesület


Cikk: Kelemen Gábor