A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Újévi Sporthíradó: Zirci Sporthorgász Egyesület


Folyamatosan épül és szépül a Szarvas-tó környezete a Zirci Sporthorgász Egyesületnek köszönhetően. Szabadtéri sportról van szó, de a járványhelyzet sajnos erre is hatással volt. A nehézségeken azonban túljutottak, sőt fejlesztéseket is megvalósítottak.


– Nem volt egyszerű egyesületünk 2021-es éve. A járványhelyzet okozta bizonytalanság meglátszott a forgalmunkon. Az emberek kezdetben még szívesebben kimozdultak a bezártságból, de a második járványévben ez már nem volt annyira jellemző. Sikerült azonban megőriznünk a pénzügyi stabilitásunkat, teljesíteni tudtuk a haltelepítéseket, sőt még fejlesztésekre is jutott pénzünk és energiánk – tekint vissza az elmúlt időszakra Varga Zoltán, a Zirci Sporthorgász Egyesület elnöke, majd sorolja is, mi minden történt a létesítmény körül.


Az elmúlt év végén a tó keleti oldalán megvalósították a partmenti kövezést és a nyugati oldalon is előkészítették ennek a földmunkálatait. Felújították a régi halőrház tetőfedését, az esőbeállót pedig az egyik partról a másikra telepítették át, ahol nagyobb a kihasználtsága, sporttársak, vendégek társalgóhelyének is kiválóan alkalmas a fából készült létesítmény.

Varga Zoltán egyesületi elnök mutatja a tavalyi év egyik legnagyobb fejlesztését, a partmenti kövezést, mely az idei évben a tó másik oldalán is tervben van

Idilli környezet várja a horgászokat és a kikapcsolódni vágyókat a Szarvas-tavon (Kép forrása: Szakács Krisztián)


Pályázati úton beszereztek egy motoros fűkaszát és egy levegőztető berendezést, melyet a tavalyi rendkívül aszályos esztendő miatt azonnal csatasorba állítottak, még ősszel is járatták. Nyertek további egymillió forintot eszközfejlesztésre, melyből egy fűnyíró traktort és egy motorfűrészt vásárolnak a zöldterületek karbantartására. Ezen kívül a helyi önkormányzat civil pályázatán is kaptak támogatást, ebből a forrásból a rendezvények díjazását biztosították, az egyesület szervezésében összesen hét versenyt bonyolítottak le az elmúlt évben.


Az egyesületi tagoknak évente állami jegyet kell váltaniuk. Néhány évvel ezelőtt, egy megszűnő veszprémi egyesület tagságának átvételével nagyban megnövekedett a létszámuk, nyitniuk is kellett egy irodát a megyeszékhelyen. A közel hétszáz veszprémi tag kevésbé látogatja a tavat, de a tagdíjat becsületesen fizetik, ami jelentős bevétel az egyesületnek.


Télen megtörténtek a szokásos előkészítő munkálatok a szezonra, levágták a nádat, rendbe tették a tópartot, folyamatosan nyírják a füvet és a sok esőnek köszönhetően szép zöld pázsit terül el a víz mellett.

Varga Zoltán nem számít könnyű évre, mint mondja, az üzemanyagár-emelkedés következtében a halár ötven százalékkal emelkedett, ugyanakkor biztosítaniuk kell a megfelelő mennyiségű halat a tóban, ez a legfontosabb célkitűzésük, illetve a nyugati oldal partmenti kövezését is meg szeretnék valósítani az idei évben. Nyáron megrendezik a már hagyományosnak mondható és igen népszerű, teltházas, huszonnégy órás horgászversenyüket.

A tavalyi 24 órás horgászverseny helyezettjei (Forrás: Facebook / Zirc, Szarvas-tó)


A zirci sporthorgászok életkori megoszlása vegyes képet mutat, szinten minden korosztály képviselteti magát.

Az utánpótlással úgy tűnik, nem lesz gond, a sporthorgászat dívik a fiatalok körében, vannak, akik már egészen kisgyermekkorukban kezdték, és kitartóan látogatják a tavat, ugyanakkor nyugdíjasok is szép számmal hódolnak sportos hobbijuknak.


Az egyesületi vezető a gyerekek figyelmébe ajánlja „anyaszervezetük”, a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége által minden év nyarán megszervezett zsennyei tábort, ahol kedvezményes áron, tizenhat éves korig várják a sporthorgászat iránt érdeklődő ifjoncokat.


Mint azt megtudhatjuk, a Szarvas-tó legjellemzőbb halfaja a ponty. Amurral is találkozhatnak Zircen a sporthorgászok, mely még a szabályozás előtti időből származik, tájidegen volta miatt telepíteni már nem lehet. Dévérkeszeg, vörösszárnyú keszeg, kárász, süllő színesíti a halfaunát, és csuka is akadhat a horogra. A közelmúlt legnagyobb fogása egy tizenhat kilós ponty volt, melyet a versenyeken is eredményesen szereplő Bacsák Péter emelt ki a vízből.


A létesítmény májusban reggel hattól este hét óráig tart nyitva, péntektől vasárnapi pedig non stop. Közösségek, baráti társaságok számára is biztosítják a tavat jelképes tiszteletdíj fejében, cégek is egyre nagyobb számban bérlik ki családi napok megtartására, nemsokára egy osztálytalálkozónak is helyszínt biztosítanak majd – tájékoztat Varga Zoltán,

végül köszönetét fejezi ki azoknak, akik a karbantartási és fejlesztési munkálatokban önzetlenül segítettek.

A nagyobb forgalom hétvégén van a tavon, ekkor korlátlan a nyitvatartás, de azért hétköznap is látni horgászokat


Kelemen Gábor