A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Új közösségi teret adtak át az általános iskolában
Ünnepélyes keretek között került sor a Zirci Reguly Antal Német
Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola rekortán borítású közösségi terének
átadójára.
Az új létesítmény az iskola Köztárság utcai épületénél került elhelyezésre pályázati támogatás által, szép környezetének kialakításában pedig a társadalmi összefogásnak is szerepe volt.
Az átadóünnepségen egybegyűlteket
Szőnyegi János intézményvezető-helyettes
köszöntötte. Külön köszöntötte a városvezetést, a fejlesztésben közreműködőket
és a fenntartó Veszprémi Tankerületi Központ képviseletét. Fontos napnak
nevezte ezt, hiszen egy olyan fejlesztést sikerült megvalósítani, ami a tanulók
és munkatársak komfortérzetét nagymértékben javítja.

Szőnyegi János intézményvezető-helyettes köszöntője az új létesítmény átadójának alkalmából
A programot a Zirci Kötélugró Csoport bemutatója színesítette,
felkészítőjük, Borsos-Rottenbücher Anita, az iskola pedagógiai asszisztense
gyermekkorától ugrókötelezik, és másik minőségében, a pályázó alapítvány
képviselőjeként is érdekelt volt a rendezvényen.



Burján István, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola igazgatója elmondta,
csaknem tizenkét millió forintos támogatást nyertek el a létesítmény megépítésére a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében.
Elsőként Zirc Városi Önkormányzatnak mondott köszönetet az EKF-projektben való részvételért, amely megnyitja az utat a helyi szervezetek számára a pályázati források elnyerésére. Az önkormányzat ezen kívül a pálya környezetének kialakításához is aktívan hozzájárult. Köszönetét fejezte ki dr. Kovács Zoltánnak, térségünk országgyűlési képviselőjének is, aki a háttérből figyelemmel kíséri a pályázataikat és segíti a munkájukat. Nem utolsósorban a támogatónak, az intézményfenntartónak és minden, a fejlesztés megvalósításában közreműködőnek.
Az iskolaigazgató kiemelte a kivitelező precíz munkavégzését, határidőre történő teljesítését, és beszélt arról is, hogy egy széleskörű társadalmi összefogás is létrejött a közösségi tér körül.
Sorolta: a partoldalnál kialakított támfalat a Szülői Munkaközösség
finanszírozta, ehhez a gépet a Bakonykarszt Zrt. Zirci Üzemmérnöksége biztosította
Renkó Péter vezetésével és egy
ivókutat is telepítettek a létesítmény mellé. Kavalecz
Tiborék alapot ástak, Palkovics Szabolcsék támfalat betonoztak. A kis nézőtér az ülőkékkel Sipos
László hathatós közreműködésével a Verga Zrt. Zirci Erdészetének köszönhető.
A szülők társadalmi munkájára is támaszkodhatott az iskola, név szerint is
említésre került Varga Gábor, az önkormányzat
munkatársa, szülő, aki „a tervezéstől a papírmunkákon át az utolsó kapavágásig”
hozzájárult ahhoz, hogy egy új létesítménnyel gazdagodhatott az iskola.

Burján István igazgató nem győzött köszönetet mondani, hiszen nagyon sokan megmozdultak az iskoláért. Az ülőkén Ottó Péter polgármester, Hontai-Cziráki Mariann és Csiszárné Páricsi Mariann, a Veszprémi Tankerületi Központ igazgatóhelyettesei, valamint Borsos-Rottenbücher Anita, a pályázó alapítvány kurátora
Az épület előtt leterített komfortos vörös szőnyeget fehér vonalak szegélyezik és felezik meg, fából készült kapukat láthatunk a két végében, de Burján István hangsúlyozta, hogy
nem csak sportolásra lehet használni a létesítményt, hanem számtalan más funkcióval bírhat.
A közösségi
teret a diákok nemrég, az iskolai gyermeknap során már boldogan vették birtokba.

A létesítményt a nemzeti szalag átvágásával Ottó Péter polgármester, Garai Zoltán, a kivitelező Átrium 88 Kft. ügyvezetője és a pályázó „Reguly Iskoláért” Alapítvány kurátora, Borsos-Rottenbücher Anita adta át a rendeltetésének három kisdiák segítő közreműködésével.
Kelemen Gábor