A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
A tanító emlékét őrzik a kisdiákok szavalatai
1946-ban készült fejszobrot lepleztek le a Masszi József szavalóversenyen
Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a Zirci
Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola alsó tagozatában a
Masszi József körzeti szavalóversenyt a Költészet Napján. A névadó fejszobrának
leleplezésére is sor került a jeles nap alkalmából.
Az iskola Csemete Kórusának
műsora nyitotta meg a rendezvényt, bakonyi népdalokat adtak elő, majd Bácsiné Nyiri Éva, a Zirci Reguly Antal
Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola igazgató-helyettese köszöntötte
a vendégeket, a szavaló diákokat, s kísérőiket.

Először is egy emlékkönyvet mutatott a közönségnek, amelyet 2010-ben, a Masszi József szavalóverseny húszéves évfordulóján nyitottak, s azóta bizony jó vaskosra dagadt, hiszen magába zárja a vetélkedők minden fontos pillanatát, eredményeit, a szereplők neveit, aláírását.

A névadó fotója is
megtalálható az emlékkönyv lapjain, rövid életrajzzal. Az igazgató-helyettes
felolvasta belőle Hutvágner Tamásné,
az általános iskola korábbi igazgató-helyettese, a szavalóverseny
megálmodójának visszaemlékezését, amiből az is kiderült, hogy miért Masszi József
nevét őrzi a szavalóverseny: „Olyan gondolatok jutottak az eszembe, hogy
kellene egy olyan fórum, verseny, ahol a gyermekek találkozhatnának,
bemutathatnák magukat, barátságokat köthetnének. Kiről nevezzük el a versenyt?
Több javaslat is született, végül Masszi József neve lett a döntés, ő volt az
elsős tanító bácsink, ő vezetett a mesék világába, ő tanított a betűvetésre, ő
szerettette meg velem az olvasást és a verseket.” Természetesen kikérték a
család engedélyét, s Masszi József lánya, dr.
Stark Elekné „Baba néni” – aki évtizedekig tanított az iskolában igazgatóként
és igazgató-helyettesként is –, nagyon boldog volt, hogy az ő édesapjára esett
a választás, megtiszteltetésnek vette, s nagyon köszönte.

Bácsiné Nyiri Éva mutatja Masszi József emlékkönyvbe helyezett arcképét, a fotót a családtól kapták ajándékba
Azóta minden évben megrendezésre kerül a szavalóverseny, sok kisdiák részvételével.
„Akik a születésénél még gyermekek voltak, ma már felnőtt emberré lettek, többen a pedagógus pályát választották, s most ők intik a vers szeretetére a nebulókat” – fűzte hozzá az igazgató-helyettes.

A névadó fia egy édesapjáról saját maga által készített fejszobrot ajándékozott az iskolának, erről szóló levelét is tolmácsolták a közönség felé.
A szobor érdekessége, hogy 1946-ban készült, s alkotója – aki akkor tizennégy-tizenöt éves lehetett – azóta féltve őrizte, míg nem a köz javára ajánlotta fel, hogy ezzel is méltó emléket állítsanak a tanítónak, aki az iskola igazgatója is volt egy időben.
Az adományozó sajnos nem tudott eljönni az ünnepi alkalomra, ezért a fejszobrot Masszi József azonos nevű unokája, dr. Masszi József és Hutvágner Tamásné, a szavalóverseny elindítója leplezte le. Ezt követően a két tiszteletbeli vendég és az iskola vezetése – Burján István igazgató és Bácsiné Nyiri Éva igazgató-helyettes – egy-egy szál virágot helyezett el a fejszobrot tartó oszlop előtti vázában. Az alkotást később majd a falra helyezik, védettebb helyre. Az iskola egy kis ajándékkal és egy köszönőlevéllel hálálta meg a nemes gesztust.

Dr. Masszi József és Hutvágner Tamásné leleplezi Masszi József fejszobrát az iskola emeleti aulájában
Az ifjúsági énekkar műsorával folytatódott az ünnepség Szélesné Futó Friderika felkészítésében, majd Palkovics Jánosné, a zsűri egyik tagja egy játékos verset mondott el, ezzel is meghozva a kedvet a diákságnak a szavaláshoz.

A szervezők ismertették a
szavalóverseny lebonyolításának menetét, bemutatták a zsűri tagjait, majd a sok
izgalom után kezdetét vehette a verses versengés, amelyre nyolc településről
érkeztek diákok.

A résztvevőket évfolyamonként
értékelték, az eredményeket alább olvashatják. A helyezettek és a különdíjasok
könyv- és oklevéljutalomban részesültek, s minden résztvevőt, kísérőt
állófogadásra várt a szervező intézmény. A csoportképek és az emlékkönyvbe
történő bejegyzések sem maradhattak el.
1. évfolyam: 1. Paró Blanka, 2. Csoknyai Bianka, 3. Járfás Balázs (mindhárman Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola). Különdíjas: Farkas Janka (Békefi Antal Általános Iskola, Bakonyszentkirály).
2. évfolyam: 1. Forsthopfer Zsófia (Vámbéry Ármin Általános Iskola, Csetény), 2. Szemmelveisz Dalma (Reguly, Zirc), 3. Raduka Lizett (Dudari Általános Iskola). Különdíjas: Komenda Kristóf (Dudari Általános Iskola).
3. évfolyam: 1. Pfisztner Loretta, 2. Pucsek Zoé (mindketten Reguly, Zirc), 3. Bors Máté (Vámbéry, Csetény). Különdíjas: Bolla Zsófia (Reguly, Zirc).
4. évfolyam: 1. Mohosi Réka (Villax Ferdinánd Általános Iskola, Olaszfalu), 2. Balta Martin, 3. Jakab Zalán (mindketten Reguly, Zirc). Különdíjas: Töreki Csenge Lili (Békefi, Bakonyszentkirály).
Kelemen Gábor