A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Tanítanak, nevelnek, példát mutatnak
A pedagógusokat köszöntötte Zirc városa ünnepélyes keretek között a Városházán. Kitüntetések átadására is sor került a jeles alkalomból.
A vendégeket, a szakma képviselőit Palkovics Jánosné, a Zirci Közös Önkormányzati Hivatal titkársági és pénzügyi referense köszöntötte, és megköszönte, hogy ilyen szép számmal elfogadták a meghívást. Külön köszöntötte Szauer Istvánt, a Veszprémi Tankerületi Központ igazgatóját és Csősziné Molnár Katalin tanügy-igazgatási referenst.

Majd pedagógus szólt a pedagógusokhoz, de ezúttal önkormányzati tisztségéből kifolyólag tartott ünnepi beszédet Varga Zita, Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Emberi Kapcsolatok Bizottságának elnöke, miközben a kivetítőn az általa összeállított prezentációval kedveskedett kollégáinak, az elismerés mellett a vakációt is elhozta nekik a Városházára.
„A tudás hatalom, és nekünk, pedagógusoknak jutott a feladat, hogy ezzel a hatalommal felruházzuk az ifjúságot. A munka nem könnyű, hiszen a tantárgyi tananyag mellett a tanórákon ideiglenesen a szülő szerepét is be kell, hogy töltsük. Fegyelemre, erkölcsre, az életre is okítunk”
– mondta a bizottsági elnök. Hozzátette, a Magyar Pedagógusi Kar már évszázadok óta sikerrel teszi ezt, aminek bizonyítéka egyebek között a sok világhírű tudós és Nobel-díjas kutató, akikből sok esetben tanárok, egyetemi oktatók vagy akadémikusok lesznek.

Hangsúlyozta azt is, hogy Közép-Európa egy nagy történelmi útkereszteződés, kelet és nyugat határa, ami alapvetően meghatározza létünket, ezzel párhuzamosan az oktatás irányvonalát is. Ennek következtében a magyar oktatás az elmúlt száz évben több paradigmaváltáson ment keresztül.
„A pedagógusnap alkalmából azokat köszöntjük, akik az egyik legnehezebb hivatás mellett egyben az egyik legszebb hivatást gyakorolják. Tanítunk, nevelünk, példát kell, hogy mutassunk. A tanító-nevelő munkánk során hozzásegítjük a gyerekeket a személyiségük és érdeklődési körük kiteljesedéséhez. Lassan felnőtté érnek, és innen átveszi munkánkat az élet, mint a legnagyobb tanítómester”
– hangzott el az ünnepi beszédben.
Varga Zita a pedagógusok egyik
legfontosabb feladatának a tudás felébresztését és a szeretetre nevelést
tartja, mint mondta, egy szívből jövő mosoly, ölelés, az őszinte tanári
érdeklődés, egy jókor jól megfogalmazott mondat, cselekedet a gyerekekre életre
szóló hatást gyakorolhat, és ez által ők is gazdagodnak, tanulnak. Végül
köszönetét fejezte ki a pedagógusoknak egész évi munkájukért, a tanév vége felé
járva pedig sok pihenést, felejthetetlen nyarat kívánt a szakma minden
képviselőjének.

L. Stipkovits Erika szakpszichológus, pszichoterapeuta, szakíró, a Személyiségfejlesztő Akadémia igazgatója a hatékony pedagógiai kommunikáció eszköztárával ajándékozta meg a pedagógusokat, a könnyed stílusban előadott, humorral fűszerezett praktikák jól jöhetnek az iskolában és az életben is.
A bírálat helyett támogatni kell, a kioktatás helyett tanítani kell, a leszólás helyett pedig biztatni kell
– hangzott el a szakember sok-sok „útravalója”
között.

Két kitüntetés átadására is sor
került, Bácsiné Nyiri Éva, a Zirci
Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola igazgató-helyettese
és Sztárosztá Anna, a PSZC Reguly
Antal Szakképző Iskolája és Kollégiumának nyugalmazott nevelőtanára „Zirc Város
Közoktatásáért” elismerő oklevelet vehetett át az önkormányzattól. A
kitüntetést Ottó Péter polgármester
és Varga Zita, az Emberi Kapcsolatok Bizottság elnöke adta át. A két példás szakmai
életutat kapcsolódó írásainkban ismertetjük, ITT és ITT.

Ottó Péter polgármester pohárköszöntőjében elmondta, a pedagógiai munkában az a legfontosabb, hogy megfelelő kapcsolatot teremtsenek mindenkivel, és ezért megköszönte a tartalmas előadást, amely szintén ezt a célt szolgálta. Felelevenítette a Zirci Öregdiákok Találkozóját, akik már nyolcadszor találkoztak május végén, Békefi Antal személye köré olyan kultusz teremtődött, hogy hetven éven felüli öregdiákok is eljönnek a találkozóra a nagyvilágból. Ugyanakkor
méltatta azokat a pedagógusokat is, akik szintén példát mutattak, életre szóló gondolatokat, jó tanácsokat kaptak tőlük, éppen ezért hangsúlyozta, hogy az ünnepi alkalomból róluk is meg kell mindig emlékezni.

A jelenkor pedagógusainak pedig azt kívánta városunk vezetője, hogy sok olyan tanítványuk legyen, akik sok-sok év múltán is emlékeznek, visszagondolnak majd rájuk. Megköszönte a munkájukat, jó egészséget, a nyárra pedig kellemes kikapcsolódást kívánt számukra.
Kelemen Gábor