A bakony fővárosa

Szórakoztató közösségi élmény Zircnek


Városunk is egyik helyszíne volt az Őszi Hacacáré programsorozatnak. Az Alkotmány utcai rendezvényterületen két könnyűzenei koncertre került sor szombat este.


Dr. Kovács Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta, nem volt könnyű az elmúlt időszak, hiszen a koncertek, bulik elmaradtak, és ez hiányzott mindenkinek. Ezt már nem lehet visszahozni, de az ország 130 településén szervezett a kormány ingyenes koncerteket annak érdekében, hogy a fiataloknak lehetőségük legyen a közösségi élményre.

Ottó Péter polgármester is köszöntötte a hallgatóságot, mellette dr. Kovács Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője

(Fotó: SKB)


Ottó Péter polgármester örömét fejezte ki, hogy városunk is bekerült azon települések közé, amelyek helyszínt biztosíthattak az Őszi Hacacáré programnak. Köszönetét fejezte ki a döntéshozóknak, a támogatóknak és a szervezőknek, hogy a rendezvény megvalósulhatott.


Az estére jelentősen lehűlő, csapadékos időjárás ellenére sokan eljöttek Hosszúrétre, hogy részesei legyenek egy jó bulinak két eltérő stílusú fellépővel.

A közönséget Csaba Lilla, a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB munkatársa köszöntötte. Elsőként Sub Bass Monster, a gyulafirátóti származású rapper lépett fel zenekarával, majd az ír punk rock kocsmazenét játszó Paddy and the Rats fokozta a szombat esti hangulatot.

Színpadon Sub Bass Monster és zenekara (Fotó: SKB)


A rapzene és a punk rock kedvelői is megtalálhatták a számításukat a szombat esti zirci programon

A Paddy and the Rats koncert utáni felvétele hűen tükrözi a hangulatot (Fotó: Facebook / Őszi Hacacáré)


KG