A szeretet járványhelyzet idején is tartós maradt


„Tartós szeretet” elnevezéssel, a Püspökkari Konferencia támogatásával a Katolikus Karitász az idei évben is meghirdette a nagyböjti gyűjtést a katolikus templomokban.


– Ez jó alkalom arra, hogy a nehéz gazdasági helyzetben, valamint a COVID-19 vírushelyzetben a rászoruló családokon segítsünk. A zirci templom Szent Kereszt oltáránál március 6. és 24. között helyezhették el adományaikat a hívek – mondta el Ulrich Józsefné, az akciót helyileg koordináló Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász vezetője.


Az emberek jótékonyságának köszönhetően 25 kilogramm tartós élelmiszer és 145 000 forint pénzadomány gyűlt össze, amiből további élelmiszert vásárolt a zirci karitász.

A csoportvezető ezúton is hálás köszönetét fejezi ki az adományozóknak: a Vezir-Hús Kft. 200 kilogramm zsírt, Hoffer Ervin vállalkozó 400 kilogramm burgonyát, a Henkel Magyarország Kft. tisztító- és tisztálkodási szereket ajánlott fel a rászorulók megsegítésére. Az országos Katolikus Karitász adományából öt nagy család fagyasztott kacsacombot és trappista sajtot kapott.

Ulrich Józsefné csoportvezető és munkatársa, Csombor Mariann tartja kezében az élelmiszert, illetve tisztító- és tisztálkodási szereket tartalmazó csomagokat, a kisasztalról pedig ezek tartalmába nyerhetünk bepillantást

A csomagokat 72 családnak, illetve egyedül élőnek március 27-én, a járványügyi előírások betartásával osztja ki a karitász.

A csomagolásban és az osztásban három középiskolás diák lesz segítségükre a közösségi szolgálat keretében, valamint egy önkéntes fiatal.


A segítség itt még nem ér véget,

a karitász élelmiszer-, burgonya-, háztartási cikk- és textíliaadományt vitt a Veszprém Megyei Gyermekvédelmi Központ 4. számú Lakásotthon Bakonybéli úti Otthonába, illetve élelmiszert az Utógondozói Otthon Hóvirág utcai lakóinak.

Hoffer Ervin vállalkozó négy mázsa burgonyával segíti a karitászon keresztül a rászorulókat

A Zirci Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász Áldott Húsvéti Ünnepeket Kíván!

Kelemen Gábor