Száz év sílécei Zircen leltek otthonra

Bár a naptári télből és a síszezonból már kifelé megyünk, Szirbek József zirci lakos magángyűjteménye évszaktól függetlenül különleges lehet a síbarátoknak és a régiségek iránt érdeklődőknek, nem utolsósorban értékeink tára is gyarapodott ezzel.

A Deák Ferenc utcából egy kis köz vezet a házhoz, mely az elmúlt száz év szinte minden egyes korszakából őriz síléceket, a téli sportnak emléket állító négyzetmétereken végigkövethető a gyártási technika fejlődése a két háború közötti időszaktól napjainkig.

Szirbek József magángyűjteményében kronológiailag vannak rendezve a sílécek, amit a kezében tart, az a második világháború éveiből származó léc, egy zirci asztalosműhelyben készült

– A sízés viszonylag fiatal sportnak számít, mintegy százhúsz évre tekint vissza, de itt a Bakonyban elég korán kezdődött a hó és a terepviszonyok miatt – indítja a beszéd fonalát Szirbek József, a tárgyi gyűjtemény tulajdonosa, aki polgári hivatása mellett síoktatóként is dolgozik. Édesapja, Nagypapája történetei révén megismerhette a háború előtti zirci síéletet is, meséli, hogy a mai Erdőalja utcánál lévő síugrósáncnál még versenyeket is rendeztek a „hőskorban”, és a ciszterci szerzetesek is előszeretettel űzték akkoriban ezt a sportot.

Számára a hatvanasak évek elején kezdődött a téli sport iránti szerelem, amikor asztalos édesapja elkészítette neki az első sílécet. Annak idején nem volt óriási léckínálat, így jobb híján mindenféle fadeszkákat, padláson talált régi kétméteres leventeléceket kötöztek a lábukhoz, és azzal csúszkáltak a Cigánydombon, sötétedésig kint voltak, figyelték egymás gyakorlatait, pályát alakítottak ki, mely szigorú őrizetet is kapott. A tehetségesebb gyerekeket Soós Laci bácsi, Mürkl László, Pongrácz Tibor, az akkori edzők felkarolták. Emlékszik, hogy a borzavári gyalogút mentén található területen, a „Línián” – régi nevén Nagysiklón – a hetvenes évek elején komoly versenyeket rendeztek, sok zirci indulóval.

A sílécek folyamatos változáson estek át az idők során. A régiek még egyenesek és hosszúak voltak, sokkal nehezebben lehetett velük megtanulni a síelést. Aztán meglátták benne a fantáziát, lerövidítették, szélesítették az orrát, az úgynevezett „Carving forradalom” lécei pedig tömegsporttá szélesítették a sízést – magyarázza József, akit a technikai újítások is vezéreltek, hogy megőrizze az utókor számára, milyen volt és miről is szólt régen a síelés.

A régi idők viseletkultúrája egy próbababán kerül bemutatásra…

Az egymás mellett sorakozó sílécek mellett információs táblák jelzik, hogy melyik évtizedből valók, és egy rövid leírást is találhatunk a mindenkori „divatirányzat” sajátosságairól. A házigazda egy bütykös orrú, félkész lécre a legbüszkébb a gyűjteményéből, amely valamikor az 1940-es évek elején készült, és a leventék síléceinek képezte az alapját, Bittmann Antal zirci asztalosmester műhelyében készült, akinek a családjában sok síelő volt. A lécek egy része saját tulajdonú, használta még a hatvanas, hetvenes években, de olyanok is vannak, amelyeket síbarátoktól kapott ajándékba. Megtalálhatjuk többek között az 1920-as évek finn típusú futólécét, a harmincas évek norvég telemark típusú lesiklóléceit, a hatvanas évek magyar gyártmányú Champion léceit, a hetveneses évek katonamodelljét és a nyolcvanas, kilencvenes évek túraléceit.

A gyűjtemény egyéb kuriózumokat is tartogat, van itt például második világháborús kulacs, első világháborús hátizsák, a szocialista évekből származó alumíniumkulacs, amivel túrázni mentek, szánkó a háború előtti időkből, korcsolya a századelő Balatonjáról, aztán egy másik, amely még kulccsal működött. A sílécek formáját kigyaluló szerszámok sorakoznak a sparhelten, a bejárat mellett jobbról egy szép szál legény fogadja az érkezőket, posztónadrágot, fűzős bőrbakancsot visel, bambuszból készült síbotokkal a kezében mintha egy régi nagy bakonyi télbe készülne…

Az egyik tárgy egy kicsit kilóg a sorból, és mint kiderül, nem is annyira múzeumi darab, a Zirci Veterán Sí Klub alapítólapátjáról van szó, sok-sok szignóval ellátva. Féltve őrzött ereklye ez is, amely a sport kortalan közösségépítő erejéről tanúskodik. Szirbek József a vezetője a klubnak, évente egyszer az otthonában is találkoznak, de az eplényi sípálya a kapcsolatok igazi színtere. Vannak olyan barátok, akik már a távoli hómezőkön járnak – becenevükkel együtt említi őket –, Tamási László „Rupi”, Hebling Péter „Zsiros” sajnos már nincsenek az élők sorában az alapító tagok közül.

Régi korcsolyákkal is találkozhatunk, jobbról, a falnak támasztva a Zirci Veterán Sí Klub alapítólapátja

Mivel magángyűjteményről van szó, ennek a kis házi múzeumnak nincs nyitvatartási ideje és nem látogatható állandó jelleggel, de a házigazda előzetes egyeztetést követően szívesen megmutatja a kiállított tárgyakat, és igény szerint a síeléssel kapcsolatban is tud szolgálni tanácsokkal, érdeklődjenek bátran a Zirci Veterán Sí Klub, „ZVSK” facebook-oldalán.

Kelemen Gábor