A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Szalagavató után nyerte meg az Olimpiai Reménységek Versenyét
Vintze Regina zirci sportlövő, a komáromi Erődök Városa Sportlövő Egyesület válogatott versenyzője újabb sikeres időszakot tudhat maga mögött: részt vett két Európa-bajnokságon, kvalifikálta magát a perui világbajnokságra, és megnyerte Szlovákiában az Olimpiai Reménységek Versenyét.
Kicsit zavarban vagyok – pedig már nem először beszélgetünk –, nem tudom, hogy illik-e egyáltalán megkérdezni, milyen eredmény született az EB-k-en és a VB-n,
hiszen már önmagában nagy szó, hogy valaki világversenyeken képviselheti hazánkat, egyesületét, nem utolsósorban szülővárosát.
Így inkább arról kérdezem elsőként, milyen
kihívásoknak kell megfelelni, hogy valaki jogot szerezzen az indulásra.
– A sportlövő szövetség által
kijelölt válogatóversenyeken a két legjobb eredményt átlagolják, és az így
kialakult sorrend alapján az első három kerül ki a világ- vagy
Európa-bajnokságra – meséli Regina, aki tagja volt annak a bizonyos „TOP3-nak”,
és elsőként a tavaly őszi világbajnokságra tekint vissza.
Hosszú volt az út Peruba, és ezalatt nemcsak a földrajzi távolságot érti:
válogatóversenyek, edzőtáborok, edzések, és mindemellett ott van még az iskola, amellyel szintén össze kellett egyeztetni a programot. A „fáraók földjét” korábban már megjárta egy világbajnoki szerepléssel, és kiemelkedő teljesítményének köszönhetően nemrégiben az „inkák földjére” léphetett: az új helyszín, a szokatlan időjárási körülmények, a szeles, poros pálya egyaránt megnehezítették a célzást, de azt mondja, teljesen pozitívan élte meg a dél-amerikai kirándulást.

Vintze Regina céloz a 10 méteres légfegyveres EB-n, 2025-ben Eszéken – csapatban éppen csak lemaradtak az éremmeccsről
Eszéken már nem először állt céltábla elé, a horvát város adott otthont a 10 és az 50 méteres Európa-bajnokságnak is, az egyik egy egészen friss, márciusi emlék. Az 50 méteres EB-n felfizetéssel, negyedik csapattagként képviselte hazánkat, ami azt jelenti, hogy csak egyéniben indult, a csapatversenyből nem vehette ki a részét. A 10 méteres kontinensviadal viszont egészen jól sikerült: a lányok légpuskás junior csapata – sorai között a zirci versenyzővel – trió versenyszámban a legjobb nyolc közé került, ahol a második fordulóba jutott, s végül – mindössze négy tizeddel lemaradva az éremmeccsről – az ötödik helyen zárt.
Az asztalon különféle trófeák fénylenek, tulajdonosa ezek közül a legbüszkébb a többinél súlyban jócskán többet nyomó, táblaszerű alkotásra, amely azt hirdeti, hogy Vintze Regina megnyerte a közelmúltban a Szlovákiában megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyét.
–
Pedig előtte való nap volt a szalagavatónk – emlékszik vissza a tavaly őszi
viadalra, amelyre nem sokkal a világbajnokságot követően került sor, és bár
nehezen szakadt el a régitől, sporttársai biztatására egy új fegyverrel állt
céltábla elé.
Kiemeli még a Honvéd Kupát, amelyen szintén nem talált legyőzőre, és az új esztendő is boldogan indult számára, hiszen első helyezést ért el a százhalombattai Shooting Open – JAPE Kupán,
ráadásul új országos csúccsal nyerte meg a döntőt a junior korcsoportban.
Mindemellett dobogós helyezések hosszú sorát tudja felmutatni, de valahogy az ezüst számára nem fénylik olyan szépen, csak azokat a versenyeket sorolja, amelyeken sikerült a dobogó legmagasabb fokára állni.

Győztesként a vetélytársakkal Százhalombattán – remekül indult az idei év a zirci sportlövő számára
Regina nem felejti el megemlíteni a szüleitől kapott támogatást.
A komáromi edzésekre történő utazásban továbbra is számíthat édesapja segítségére. Tanulmányai színhelyén, a III. Béla Gimnáziumban is mindig érdeklődnek az eredményeiről, gratulálnak a teljesítményéhez, és ő sem feledkezik meg iskolájáról, amikor a világot járja, az igazgatói irodában például egy alpaka emlékeztet arra, hogy megfordult egy bélás diák Peruban, és nem turistaként, hanem a tehetsége által.
Idén elballag az alma materből, de egyelőre konkrét tervekről még nem beszél, azt mondja, szeret kis lépésekben haladni a cél felé, ami biztos, hogy a tanulást és a sportot is folytatni fogja. Nem néz könnyű időszak elé, hiszen az érettségi mellett várnak majd rá májusban további válogatóversenyek,
amelyek akár egy újabb Európa-bajnoki szereplést is megalapozhatnak a nyárra.

Sportlövőnk az elmúlt időszak termésével – balról az a bizonyos első díj a szlovákiai Olimpiai Reménységek Versenyéről
Cikk: Kelemen Gábor
Képek forrása: Vintze Regina, SKB