A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Szaktudás az értékmentésbe fektetve


Kiemelkedően hasznos munkája, a város értékeinek növelése érdekében kifejtett tevékenységéért Zirc Város Elismerő Oklevelét vehette át az önkormányzattól Bittmann Károly. A kitüntetés átadására Zirc város polgármesterének Újévi Fogadásán került sor.


Bittmann Károly a Zirci Országzászló Alapítvány titkára. Az immár nyugdíjas, sikeres építési vállalkozót szinte az egész város ismeri. A Zirci Országzászló Alapítvány közösségének összefogója, egyik fő mozgatórugója, aki szaktudását civilként is kamatoztatja. Részt vesz az alapítvány programjainak összeállításában, szervezésében és lebonyolításában, nem sajnálva szabadidejét és anyagi forrásait.

Bittmann Károly a Zirc Város Elismerő Oklevele kitüntetéssel a Városházán


Találkozhatunk vele a zirci műemlékek, keresztek, szobrok, kutak restaurálásakor, és újak felépítésekor, mindezeken szakemberként a kivitelezés szakmai irányítójaként és a kivitelezésben aktívan résztvevő, fizikai munkát végző alapítványi tagként is jelen van.


Az elmúlt tizenhat évben lezajlott, városi rendezvényi szintre emelt, a magyar történelmi eseményekhez kapcsolódó alapítványi megemlékezések létrejöttének egyik ötletadója, főszervezője és lebonyolítója. A hitoktatás beindíttatója a zirci óvodában, amelyet azóta is figyelemmel kísér. A könyvkiadások, érdekes előadások, bálok, kirándulások megszervezésében, lebonyolításában is nélkülözhetetlen.


„Mindezen programok sikere Bittmann Károly aktív részvételének is köszönhető. Lakóhelyünk szebbé tételéért, hagyományaink, emlékeink megőrzéséért végzett tevékenysége, erkölcsi tartása példaértékű”

– hangzott el a méltatásában.


Zirc Város Elismerő Oklevelét Ottó Péter polgármester és Varga Zita, a kitüntetés odaítéléséről döntő Emberi Kapcsolatok Bizottság elnöke adta át Bittmann Károly részére.


Szerk.: Kelemen Gábor