A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Szabadságunk és városunk közös ünnepe


Harminc évvel ezelőtt nyerte vissza hazánk a szabadságát. Idén harmincöt éve, hogy várossá nyilvánították Zircet. A kettős jubileumot nagy sikerű Szabadságkoncerttel ünnepelte városunk, melyen fellépett többek között a Bikini együttes.


A rendezvényre Zirc Városi Önkormányzat közel öt millió forintos támogatást nyert el a Magyarország Kormánya által létrehozott „30 éve szabadon Emlékbizottság” pályázatán.


A színpad mögött kifeszített óriás panorámaképen városkánk mutatta magát, mintha egy szabadon szárnyaló madárka kapta volna lencsevégre a légből, rajta két, jelképessé váló évszám hirdette hazánk ma is élvezett szabadságának bölcsőjét piros, fehér és zöld színekbe öltöztetve, egy harmadik számjegy arról mesélt, hogy mióta dobog városként a Bakony szíve.


A program már délután négy órától kezdetét vette, helyi és környékbeli művészeti csoportok kaptak bemutatkozási lehetőséget a színpadon. Felléptek a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola zeneiskolás diákjai, a Ritmus Tánc- és Mozgásművészeti Egyesület növendékei, továbbá Schneider Gyula és barátai, a Wasserfall Harmonika Duó és a Dalnokok, Csutak Noémi énekes alapozták meg a hangulatot az estéhez.


Schneider Gyula és barátai a Szabadságkoncert színpadán


Képgaléria a további fellépőkről - Fotók: Fekete Zsigmond



Mindezt csak fokozta Vastag Csaba koncertje, aki összekötő szövegeiben zirci emlékeit is felidézte, városunk volt zenei pályafutásának egyik kezdeti állomása, hogy aztán később országos hírnévre tegyen szert a veszprémi kötődésű énekes. Rendkívül közvetlen hangnemet ütött meg a közönséggel, hol ő hívta fel a színpadra a vállalkozóbb kedvűeket, hol ő jött le a nézőtérre, hogy együtt kiáltsuk világgá, miért is vannak a jó barátok. Dalolt a bátorságról is, amely október huszonharmadikával örökké egybeforró fogalom. Az énekes-előadóművészt alig akarta elengedni a közönség, ő pedig a bulizós zenék és lírai dalok mellett egyik kedvence, a Bikini zenekar tiszteletére is eljátszott egy sláger-részletet.


Vastag Csabát zenésztársai mellett egy önkéntes, a közönségből alakult leánykórus is segítette a színpadon


A könnyűzenei élményeket követően a sporttal ötvözött művészet is szerepet kapott, a Zirc városában nagy múltra visszatekintő zirci kötélugrók legifjabb generációja, a Jumpplus World nevű csapat mutatta meg ügyességét Borsos-Rottenbücher Anita vezetésével. A rendezvény másik helyszíne a Művelődési Ház volt, ahol „Évszázadok kincsei Zircen” címmel nyílt kiállítás. A tárlat rendezője, Wolfné Litter Beáta köszöntötte az egybegyűlteket, fellépett a Dudari Néptánccsoport. A kiállítást – melyről bővebben kapcsolódó írásunkban olvashatnak majd – Wenczel Zsuzsanna nyitotta meg az otthonhoz fűződő bensőséges gondolatokkal.


Kötélugrók és néptáncosok is színesítették a programok sorát a Szabadságkoncerten. A Művelődési Ház tetőterében helytörténeti kiállítás nyílt, melyet Wenczel Zsuzsanna nyitott meg


A nagy érdeklődésre szert tevő programra a koronát a Bikini együttes koncertje tette fel. Hiába nyújtózkodott el hosszan a fűthető rendezvénysátor, nem volt képes arra, hogy mindenkit óvó szárnyai alá vonjon az őszi estétől, így voltak, akik a szabad ég alatt hallgatták a magyar könnyűzenei élet egyik meghatározó zenekarát. Az együttes frontembere, D. Nagy Lajos utánozhatatlan hangja és a korszakalkotó slágerek mindenkinek a szívét fűtötték, különböző korosztályok torkából egyszerre szaladtak ki a soha el nem felejthető dalszövegek. A Bikini már évtizedek óta közvetíti a szabadság üzenetét, s akkor is ott voltak, amikor forró volt a hangulat: elsőként léptek fel Erdélyben a magyar együttesek közül, közvetlenül a romániai forradalom után. A jubileumhoz méltóbb fellépőt talán nem is lehetett volna találni, generációkat összekötő, élő dalokkal ünnepelni városunk születésnapját és a szabadságunkat.



Teljesen megtelt az Alkotmány utcai rendezvénysátor a Bikini együttes koncertjére. Az alsó képen a zenekar két meghatározó tagja: D. Nagy Lajos énekes és Németh Alajos zenekar-alapító (Fotó: Fekete Zsigmond)



Az éjszakába nyúló program DJ Kicsee slágerpartijával zárult. A rendezvényt a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB szervezte, a műsorvezető Csizmadia Géza volt.


Kelemen Gábor