A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

SPORTKÖRKÉP: VINCZE JUDO CLUB ZIRC


Az ellenfelek helyett a Vincze Judo Club Zircnek is többnyire a járványhelyzettel kellett megküzdenie az elmúlt évben.


Nyáron azért tudták folytatni az edzésmunkát, jobbára az övvizsgákra való felkészítés jegyében. A rendkívül népszerű edzőtábort a vírus újra érzékelhető erősödése miatt nem tartották meg augusztusban, és ugyanígy döntött több judo-klub is – mondta el érdeklődésünkre Vincze Ferenc klubelnök. Ősszel több verseny is elmaradt, számottevő eredményt nem lehet említeni ebből az időszakból. Volt érdeklődés az egyesületbe történő beiratkozásra, de a veszélyhelyzet november eleji kihirdetését követően, a törvény értelmében csak a versenyszerűen sportolók végezhetnek edzésmunkát a teremben, az év vége felé pedig úgy döntöttek, hogy elővigyázatosságból felfüggesztik a foglalkozásokat, és csak egy hónappal később indultak újra. Most hétvégén az ifjúsági országos rangsorversenyen, illetve a régiós versenyen méretik meg magukat, és márciusban is indulnak majd több nívós viadalon, közöttük Magyar Kupa és Országos Bajnokságon való részvétel is tervben van. A naptárban augusztus 9-re írták be a házi rendezésű edzőtábort, remélik, hogy idén már sikerül megvalósítani. – Újra fel kell állnunk, a legfontosabb feladatunk, hogy rendet tegyünk a fejekben – utal a klubelnök a járvány okozta nehézségekre, bízva abban, hogy minél hamarabb visszaáll a régi rend, és teljes létszámmal edzhetnek majd a zirci dojóban.

Kiemeli azt is, hogy két felnőttjük, Kupcsik László és Kaszás Attila, sok időt és energiát áldozva rá az év végén sikeres fekete öves vizsgát tettek, 1. danos mesterfokozatot szerezve.

Sok judoka tett sikeres övvizsgát tavaly nyáron, büszkén mutatják az oklevelüket


Kelemen Gábor