A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

SPORTKÖRKÉP: MTTSZ TERÜLETI KLUB ZIRC


– A pandémia szinte az egész szezonunkat keresztülhúzta: az általunk rendezett versenyek közül elmaradt az Általános és Középiskolások Országos Bajnokságának és az Országos Diákolimpiának a Megyei Döntője, valamint a Zirc Kupa és a Görgey Kupa is.


Összesen két-három versenyen tudtunk részt venni, ott viszont tisztességesen helytálltak sportlövőink – értékelte az elmúlt évet Varjas József, az MTTSZ Területi Klub Zirc elnöke. Legkiemelkedőbben a Postaversenyen szerepeltek, melynek országos döntőjébe öt versenyzőjük is bejutott, Bittmann Teréz pedig meg is nyerte a versenyt. A korlátozott létszámmal megtartott nyári zánkai táborban ezúttal is a zirci lövészklubot kérték volna fel a sportág népszerűsítésére, de végül elővigyázatosságból nem tartották meg a lövészetet a szervezők. Edzéseket azért tudtak tartani, hiszen azon kategóriába tartoznak, akik számára engedélyezték a foglalkozások megtartását a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett.

– Terveink vannak az idei évre, de minden attól függ, hogy lehet-e versenyeket tartani. Bízom benne, hogy az oltottsági arány növekedésével mihamarabb visszatérhetünk a régi rendhez.

A kevés verseny ellenére is született kiemelkedő eredmény, Bittmann Teréz megnyerte a Postaversenyt


Kelemen Gábor