A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
A sportért és az ifjúságért dolgozik
Tüskés Endre díjjal tüntették ki Varjas József zirci sportaktívát, a
MTTSZ Területi Klub Zirc elnökét, edzőjét, versenyzőjét.
A
magas rangú elismerést évente három személy kaphatja meg, akik hosszú időn
keresztül tevékenykedtek a megye sportjáért. A Veszprém Megyei Önkormányzat és
a Veszprém Megyei Sportszövetség által rendezett díjátadóra a Megyeházán került
sor, ünnepi beszédet ez alkalomból Fenyvesi
Zoltán, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke mondott. Az
ünnepséget megtisztelte jelenlétével Kozmann
György sportért felelős helyettes államtitkár is.
A kitüntetést a Veszprém Megyei Sporthivatal néhai igazgatójának édesanyja, Tüskés Tivadarné adta át Varjas József részére. Méltatásában elhangzott, hogy
első periódusban 1989-től húsz éven keresztül vezette a zirci lövészklubot, mely idő alatt tíz országos bajnokot nevelt ki. Kiemelkedő érdemei vannak az utánpótlás-nevelésben, és abban, hogy a Zirc Kupa immár országos versennyé nőtte ki magát. A Veszprém Megyei Sportlövő Szövetségben is évek óta tevékenykedik – november eleje óta az alelnöki tisztséget is betölti –, és rendszeres résztvevője a szenior sportlövő-versenyeknek.
Varjas József zirci sportaktíva a Tüskés Endre díjjal a Megyeháza Szent István termében
Elérzékenyül,
amikor arról kérdezem, milyen érzésekkel töltötte el a kitüntetés, s ugyancsak
a könnyeivel küzdött, amikor az ünnep fényében, a Megyeháza ékes karácsonyfája
mellett átvette a díjat. Már tavaly is kapott jelölést, akkor a szakszövetség
elismerését vehette át ugyanezen a gálán. Szerényen azt mondja, vannak a
sportlövészetben, akik jobban megérdemelték volna ezt a kitüntetést, de akik
felterjesztették, nagyon jól tudják, hogy eddigi pályafutása során mennyit
dolgozik szeretett sportjáért és az ifjúságért. Úgy látja, a gyerekek koncentrációs
képességei fejlődnek a sportlövő-foglalkozások által, és fontos, hogy van hová
tartozniuk. A klub életébe a tanítványokat és a szülőket is sikerült bevonni, megosztják
egymás között a feladatokat, véleményt cserélnek, egy igazi csapatot alkotnak. Varjas
József végül azt mondja, a Tüskés Endre díjat óriási megtiszteltetésnek tartja.
Kelemen Gábor