A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Sorsdöntő kérdésekben nyitnak párbeszédet az állampolgárokkal

Lakossági fórumot tartott városunkban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a nemzeti szuverenitásunk megőrzése érdekében indított Nemzeti Konzultációval kapcsolatban. A rendezvénynek a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának Gobelin-terme adott helyet.


Dr. Kovács Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője köszöntötte az egybegyűlteket és a meghívott vendéget, majd moderátorként is közreműködött az esemény során.

Megtelt a Gobelin-terem a lakossági fórumon, melyet a kormány által indított Nemzeti Konzultációról tartottak

Meg tudjuk-e védeni Magyarország szuverenitását?

– erről dönthet a Magyarország Kormánya által meghirdetett újabb Nemzeti Konzultáció Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint.


Rávilágított, hogy belpolitikai és külpolitikai fronton is vitában állnak, előbbi előzményei a tavalyi évre nyúlnak vissza, amikor idehaza példátlan módon a politikai ellenfeleik külföldről fogadtak el finanszírozást, az eddig mindenki által betartott íratlan szabályokat áthágva. Hangsúlyozta, nem szabad kockáztatnunk, hogy tőkés, multinacionális csoportok érdekeinek megfelelően vezessék az országot, hiszen ezzel az önállóságunk, a szuverenitásunk kerülne veszélybe.


Szólt a másik frontról is, melyet az váltott ki, hogy a nemzetállamok tekintélyének, súlyának a rovására a brüsszeli elit megpróbál egy föderális rendszert kialakítani Európában, ezzel szemben a magyar kormány álláspontja az, hogy az Európai Uniónak önálló, erős, egymással együttműködő nemzetállamokra van szüksége, hiszen így tudnak versenyképesek maradni az átalakulófélben lévő világban. Úgynevezett országspecifikus ajánlásokat is kapnak, márpedig számukra elfogadhatatlan, hogy az EU-parlamentben mondják meg, milyen döntéseket kell meghozni Magyarországon.


Úgy gondolják, hogy

változásra van szükség az Európai Unióban, és ilyen szempontból a jövő évi európai parlamenti választás is sorsdöntő lehet. Ennek egyik nyitánya a Nemzeti Konzultáció.

Sorsdöntő kérdésekben kérik az állampolgárok véleményét. Kocsis Máté frakcióvezető és dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő

Megtudhattuk, hogy

a gazdasági és biztonsági kérdésekkel egyaránt foglalkozó kérdőív papír alapon és online is kitölthető, visszaküldhető.

Véleményt lehet nyilvánítani többek között a rezsitámogatás, a kamatstop és az extraprofitadó fenntartásáról, az illegális migrációról, a gyermekvédelmi törvényről és a szomszédunkban dúló háború mellett sem mennek el szó nélkül. Ez utóbbival kapcsolatban a szónok emlékeztetett, hogy Magyarország fegyverek küldése helyett már a kezdetektől fogva a béke kikényszerítése mellett foglalt állást, a háborús menekültek számára pedig humanitárius segítséget nyújtott.


Kocsis Máté hangsúlyozta, abban hisznek, hogy a közbeszédet uraló, sorsunkról is döntő kérdésekben a két választás között is meg kell kérdezni az embereket. Hozzátette,

a Nemzeti Konzultáció egy demokratikus eszköz, és fontos, hogy minél többen éljünk a válaszadás lehetőségével.


Kelemen Gábor