A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
A segítség kezei és a hála jelei
A negyedik gyertyát is meggyújtották az
adventi koszorún. A várakozással teli hetek nagyon aktívan teltek az Árpád-házi
Szent Erzsébet Katolikus Karitász Csoport életében.
December
14-én együtt ünnepelt két karitász-munkatárs a pszichiátriai betegeknek rendezett
karácsonyi ünnepségen, majd egy nappal később, a fogyatékosok karácsonyának
meghitt hangulatú ünnepségén szintén volt képviselete a karitatív szervezetnek.
A szeretet, az egymásra figyelés, a közös beszélgetés mindnyájuk számára örömöt
és feltöltődést jelentett – mondta el Ulrich
Józsefné csoportvezető, aki a katolikus karitász karácsony előtti
jótékonysági akcióiról is beszámolt.
Hetvenhárom zirci és közigazgatásilag Zirchez tartozó településrészen élő rászoruló család – több mint 230 fő – kapott értesítést arról, hogy december 17-én a karitász irodájában karácsonyi csomagot vehetnek át.
A „jó tündér” keze idáig is elért,
egy anonim adományozó 500 000 forint értékben tartós élelmiszert, tisztító
és tisztálkodási szert juttatott a karitászon keresztül a rászorulóknak, amiért
ezúton is köszönetüket fejezik ki. Ezt a támogatást a karitász a jótékonysági
délután bevételéből és a Főegyházmegyétől kapott pályázati pénzből
kiegészítette, így nagyon sok mese- és szépirodalmi könyv is került a
csomagokba. Egy másik adományozó tíz zsák burgonyát ajánlott fel, ami szintén
nagy segítség volt. A Fapiac Kft-től Tátrai
Gábor két rászoruló családnak tűzifát szállított. A jótékonysági délután
bevételéből négy rászoruló család kapott tűzifát. Az adományokkal
elviselhetőbbé, gazdagabbá, melegebbé sikerült varázsolni karácsony szent
ünnepét ezekben a családokban. A csomagok kiosztásánál a három karitász
önkéntesen kívül két középiskolás „angyalka” szorgos keze is nagy segítséget
jelentett – tudtuk meg a zirci karitász csoport vezetőjétől.

A karitász irodáját megtöltötték a csomagok, melyeket most szombaton osztottak szét a rászorulók részére (Fotó: Stúdió KB)
A karitász aktivitása karácsony utolsó hetében is folytatódik.
Két munkatársuk
tartós élelmiszer- és mosószercsomagot szállít ki a Veszprém Megyei
Gyermekvédelmi Központ Zirci Utógondozó Otthonába, ahol tizenkét 18 és 22 év
közötti fiatalnak van átmeneti otthona. December 23-án pedig az egyik társuk az
ünnepekre kórházban maradt ápoltakat látogatja meg. Minden beteg ágyához elmegy
egy kis édességgel és reményt adó gondolatokkal. A katolikus karitász a
segítségnyújtás mellett a hálálkodásról sem feledkezik meg: köszönetet mondanak
mindazoknak, akik egész évben támogatták, segítették a munkájukat, és ezt a
segítséget, támogatást örömmel adták tovább rászoruló embertársaiknak. Zirc
minden lakójának boldog, békés, áldott Karácsonyt kívánnak!
Kelemen Gábor