A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Sakk, rejtvény, tombola
Egy év kihagyást követően újra megrendezésre került a nyugdíjasklubok
sakk- és rejtvényfejtő versenye, melynek immár hagyományosan Zirc városa adott
otthont.
A házigazda Zirc Városi Nyugdíjas Klub részéről Pék László klubvezető köszöntötte az egybegyűlteket, örömét fejezte ki, hogy
újra találkozhatnak a nyugdíjasklubok és hangsúlyozta, ez az első rendezvénye az évben a megyei szervezetnek.
Külön köszöntötte Ottó Péter polgármestert, aki tavaly kiérdemelte a „Idősbarát Polgármester” címet.
Köszönetét fejezte ki a helyszínt biztosító és a lebonyolításban is közreműködő Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB intézmény jelenlévő vezetőjének és a támogatóknak, akik nélkül nem valósulhatott volna meg ez a rendezvény. Beszélt arról is, hogy június 3-án immár huszadik alkalommal kerül megrendezésre Zircen a kórustalálkozó, és szeretnék ünnepélyes keretek között megtartani a kerek számot elérő hangversenyt.
Az alaphangot Vadász Józsefné, a zirci nyugdíjasklub tagjának dalcsokra adta meg, melybe a közönség is bekapcsolódott, jó hangulatban, vidáman várták a feladványokat és a sakkpartit.
Vadász Józsefné Éva néni népdalokkal kedveskedett a nyugdíjas társainak
Ottó Péter polgármester is köszöntötte a nyugdíjasklubok jelenlévő tagjait. Örömét fejezte ki, hogy elfogadták a meghívást a hagyományőrző, tavaszindító, megyei hatókörű, Zircen megvalósuló programra. A klubvezető által említett elismerésre reagált, mint mondta, ez nem az ő érdeme, hanem az aktív zirci nyugdíjas csapaté, akiknek a közreműködésével ez a rendezvény és a templomi kórustalálkozó is évtizedek óta megvalósul. Hozzátette, örömmel hallgatta a népdalokat, melyben a máig sokak emlékezetében élő Békefi Antal gyűjtéseit is fel lehetett fedezni. A közművelődési teremben amatőr fotósok alkotásaiból nyílt kiállításra is felhívta a figyelmet a városvezető.
Azt kívánta a nyugdíjasoknak, hogy a program jó hangulatát vigyék magukkal és kísérje ez végig az egész évet. Sok sikert és nemes küzdelmet kívánt valamennyi versenyzőnek.

Ottó Péter polgármester köszönti a versenyen résztvevő nyugdíjasklubokat
A Békefi Antal Városi Könyvtár részéről Bieberné Réz Ágnes igazgató is szólt az egybegyűltekhez, mint mondta,
örömmel segítik a klub munkáját és biztosítanak helyet évről évre a rendezvénynek, hiszen a nyugdíjasok példaértékű aktivitása őket is egyfajta pozitív energiával tölti fel.
A főszervező Nyugdíjasok „Életet
az Éveknek” Veszprém Megyei Egyesület képviseletében Czingler Sándor ismertette a lebonyolítással kapcsolatos
legfontosabb tudnivalókat, majd kezdődhetett a jóízű versengés, melynek
eredményeit kategóriánként alább ismertetjük.
Keresztrejtvény: 1. Dorner Zoltánné (Diabetes Klub, Ajka), 2. Márton Lászlóné (Fegyveres Erők Veszprém Körzeti Nyugállományúak Klubja), 3. Kun Zsuzsanna (Diabetes Klub, Ajka). Sudoku: 1. Márton Lászlóné (Fegyveres Erők Veszprém), 2. Kun Zsuzsanna (Diabetes Klub, Ajka), 3. Kosár Gáborné (Öröm-Forrás Nyugdíjas Klub, Kádárta). Sakk: 1. Szabó Vilmos (Ajka), 2. Kurics László Endre, 3. Kósa Ernő (mindketten Bakonyszentlászló).

Rejtvényfejtésben és sakkban mérték össze tudásukat a
megye nyugdíjasklubjai

A helyezettek érmet, oklevelet és egyéb ajándéktárgyat is átvehettek az eredményhirdetésen.
A vetélkedő játékosan, tombolasorsolással zárult, azok, akiknek a székszáma megegyezett a kihúzott sorsjegyek számával, a támogatók által felajánlott ajándéktárgyban részesültek. A zirci nyugdíjasklub – szintén támogatók jóvoltából – vendégül is látta a verseny résztvevőit.
Kelemen Gábor