A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Régi zirci vendéglőkre nyílnak az ablakok
„Történetek a zirci ablakokból” címmel
helytörténeti kiállítás-sorozat indult a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves
Alkotóházban. Elsőként a régi zirci vendéglők világába nyerhetünk bepillantást,
a múzeumi kávézóban látható tárlat a Szent Mihály-napi programok keretében
nyílt meg.
A házigazda intézmény részéről dr. Vida Beáta megbízott igazgató köszöntötte a vendégeket a rendezvényen. Hangsúlyozta,
a tradicionális Szent Mihály-nap az idei évben különös jelentőséggel bír a számukra, hiszen innentől kezdve teljes kapacitással működik a múzeum, minden a helyére került, a Látogatható Raktárt is újra lehet látogatni. Méltatta azt a közösségi összefogást, amely létrejött az új helytörténeti kiállítás körül. Ennek élén a nemrégiben Zirc város Pro Urbe Emlékérmével is kitüntetett Cuhavölgyi Klára áll, akinek a kutatásait, gyűjtéseit felbecsülhetetlen értéknek nevezte az intézmény vezetője.

Dr. Vida Beáta köszöntője a Szent Mihály-napi programok és a kiállítás-megnyitó alkalmából

Cuhavölgyi Klára rendkívül értékes gyűjteménnyel örvendezteti meg a zircieket, történeteit fotók is illusztrálják
Dr. Vida Beáta elmondta, már az elejétől fogva tervezték, hogy kiállítások, kulturális események, irodalmi rendezvények helyszínévé teszik a múzeumi kávézót, nem véletlen, hogy a helytörténeti bemutatót is egy „kávéházi miliőben” tették közkinccsé, egyik munkatársuk ötlete révén pedig ablakok mögé helyezték el a tablókat. Egy zirci családtól kaptak információt arról, hogy egy kétszáz éves házban éppen nyílászárókat cserélnek, így hát régi ablakok mögé került a régi zirci világ.
Pezsgő, élettel teli hétköznapokat, ünnepeket idéz ez a kiállítás városunk történetéből
– mondta megnyitóbeszédében ifj. Répás Tibor, a zirci Hotel-Szarvaskút és Kemencés Étterem ügyvezetője. Ahogy olvashatjuk Cuhavölgyi Klára helytörténeti gyűjteményét, izgalommal és egy kicsit irigykedve képzeljük el azt a világot, amiben nagyszüleink, dédszüleink éltek – fűzte hozzá.
A mai szemmel nézve szinte elképzelhetetlennek nevezte, hogy száz évvel korábban mennyi étterem, fogadó kínálata közül választhattak mind a környékbeli, mind az idelátogató vendégek. A szolgáltatások terén is nagyon széles volt a kínálat, több egységben zenés esteket, bálokat rendeztek. Könyvtárat, tekepályát, billiárdot, sőt még kaszinót, teniszpályát és strandolási lehetőséget is igénybe lehetett venni.
„Sok minden megváltozott, sok minden változik. De az a példa, amit elődeink adtak nekünk, jó útmutató az előttünk álló nehézségekben”
–
hangsúlyozta Répás Tibor, és össze is hasonlította a régi vendéglátós világot a
maival: őseink nem rendelkeztek olyan eszközökkel, ami életünk elengedhetetlen
része, a hűtést például jégvermekben tárolt jégtömbökben oldották meg, és
tették mindezt sikeresen. Beszállítói láncok nélkül ma már ellehetetlenülne egy
egység üzemeltetése, korábban szinte kizárólag helyi termelőktől, piacon
vásárolt terményekkel és többnyire az éttermek mellett működő mészárszékeknek
köszönhetően tudták friss, minőségi alapanyagokkal ellátni a konyhát,
kiszolgálni a vendégeket. Nem volt internet, nem volt telefon, mellyel manapság
pár perc alatt leadhatják rendeléseiket a beszállítók felé, akkoriban kizárólag
személyes felkeresés útján lehetett árut rendelni, vásárolni. De nemcsak a
rendelések leadásánál nélkülözhetetlenek a mai kor vívmányai, hanem a vendégek
fogadásánál is – mutatott rá: míg mostanság perceken belül tudunk árajánlatok
közül választani és lefoglalni szoba-éjszakákat, régen csak levelezőlap
segítségével volt erre lehetőség. Napjaink legfájóbb témája, az
energiagazdálkodás kapcsán pedig megjegyezte, hogy elődeink fatüzelésű sparhelten
sütöttek, főztek, s szinte földgáz nélkül fűtötték az épületet, igaz nem
huszonnégy, huszonöt fokon.

Ifj. Répás Tibor példaként állította elénk az elődöket, útmutatást jelenthet számunkra a helytállásuk
A vendéglátós szakember beszélt arról is, hogy a hétköznapi feladatokon felül még két világháború és súlyos gazdasági válság is nehezítette a fennmaradását azoknak, akiknek emléket állítanak az ablakok mögötti tablók. Mindezeket összegezve hangsúlyozta, hogy a megpróbáltatások többségére mindig van egy jó válasz, egy jó megoldás.
Reményét fejezte ki, hogy a gyűjteményt megtekintők őhozzá hasonlóan át tudják érezni a korabeli lelkes és kitartó vendégszerető munkát, végül gratulált a kiállítás kapcsán létrejött közösségi összefogáshoz.
A megnyitót követően Cuhavölgyi Klára tartott tárlatvezetést a közönségnek, sok érdekes történettel nyitotta ki a vendéglős történetek ablakait.
Szintén az ő gyűjtése nyomán kelt életre a Liget cukrászda.
A Piedl Bandi bácsi egykori
vendéglátóhelyén kapható édességeket, a homokzsákot és a helyi legenda alapján
még az ősök által hozott ulmi kenyeret egy példás együttműködés eredményeként a
PSZC Reguly Antal Szakképző Iskola és Kollégium cukrász tanulói készítették el
szakoktatójuk vezetésével a korabeli receptek alapján. Az alkotóház
mézeskalácsos műhelyében, egyfajta látványkonyhában az érdeklődők
megtekinthették, hogyan készülnek a sütemények és meg is kóstolhatták a régi
zirci cukrászda édes ízeit.

A betérő vendégek aligha bánták, hogy homokzsákokkal torlaszolták el a mézeskalácsos műhely bejáratát: Becz-Rábóczki Orsolya szakoktató vezetésével készültek az egykori Liget cukrászdában kapható finomságok

Boross László nézi, ahogy a szakképző iskola diákjai készítik a nagypapája, Piedl András egykori cukrászdájában kapható süteményeket. A recepteket is az unoka bocsátotta rendelkezésre
A Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház további programokkal is készült Szent Mihály napjára.
A Dubniczay-teremben Földi Bálint Szent György-hegyi borász tartott előadást a borról és a borkészítésről, kísérőprogramként borkóstolóra is sor került. Szüreti tematikájú műsorával emelte az ünnep fényét a Zirci Városi Vegyeskórus.

Földi Bálint szakmai előadása és a városi kórus előadása színesítette a programot (Fotó: Boross László)

A Zirci Piac is
csatlakozott a rendezvényhez, a széles termékkínálat mellett „Kukoricázz
velünk” címmel játékos családi programmal, bababörzével várták az érdeklődőket
a piacot üzemeltető Vidéken Bénázók Egyesület szervezésében.
Wolfné Litter Beáta, a Békefi Antal
Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB munkatársának vezetésével
különböző népi játékokban lelhették meg örömüket a gyerekek a piac melletti
területen. Halászat, erőpróba, célba dobás is szerepelt az „Őszölő” programban.
A már a köszöntőben beharangozott Látogatható Raktár is megnyílt újra a látogatók előtt.

Egy kislány igyekszik beletalálni a kasba, a háttérben a piacosok kukoricás játékának állomásai

Jól bírták a lányok az erőpróbát, Wolfné Litter Beáta sok patkót rápakolt a rudakra
Kelemen Gábor