A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Pedagógia és összetartó erő a nyári focitáborban


Ötödik alkalommal kerül sor a héten a Football Club Zirc Sportegyesület nyári focitáborára Mátyás Richárd szervezésében. Az idei évben a legmagasabb a jelentkezők száma, és a szokásoknak megfelelően változatos programok várnak a fiatalokra a napi két edzés mellett.


Az Alkotmány utcai sporttelepet sem hagyja cserben a kánikula, mennek is a focisták frissíteni a menedéket jelentő öltözőépületbe, majd kis szünet után visszatérnek az edzés hátralévő részére. Mátyás Richárd edző, táborvezető kiadja az utasításokat, majd máris jön, hogy elújságolja, megközelítőleg sem voltak ilyen létszámmal, 29-en jelentkeztek idén.


A tábor hétfőtől péntekig reggel nyolc órától délután négy óráig tart. A cél, hogy ezalatt az idő alatt a gyerekek eljussanak az egyéni döntésképességtől az együttes döntésképességig. Minden nap egy tematika köré épül, ennek megfelelően áll össze az edzésterv, a feladatkör és az oktató videó. Az edzések mellett díjazásra menő gyakorlati és elméleti versenyek, kvízjátékok, totók, szabályismereti feladványok várják a fiatalokat, szabadidős programként pedig idén egy Cuha-völgyi kirándulást terveztek be – tudtuk meg a táborvezető-edzőtől.


Mátyás Richárd a fejlesztőpedagógia egyik ágán sajátította el tanulmányait, ezért személyiség- és készségfejlesztő feladványokkal is készült, és ügyel arra, hogy tudjon újat mutatni azoknak is, akik esetlegesen már ötödik alkalommal látogatják a nyári foglalkozást. Alapvetően az egyesületi tagoknak hirdették meg a tábort, de vannak visszatérő vendégként korábbi labdarúgóik és más sportágakat képviselő fiúk is terelgetik a labdát a zöld gyepen. A korosztályi sokszínűséget bizonyítja, hogy a legfiatalabb táborlakó kilenc éves, a legidősebbek pedig a középiskolások közül kerülnek ki, akik segítik a kisebbeket.

„Olyan ez, mint egy második család”

– idézi az egyik focistanövendék megállapítását a tábor vezetője.

Az FC Zirc fiatal edzője már tizennyolc éves kora óta foglalkozik fiatalokkal – Zircen három éve dolgozik –, és a legkedvesebb emléke éppen egy itteni elméleti edzésről származik, ami rávilágított arra is, hogy egy edzőnek komoly nevelő hatása lehet a gyerekekre nézve: egyik tanítványa őelőtte és a közösség előtt beszélt először arról, hogy az őt ért csalódások miatt többször is abba akarta hagyni a futballt, de az edző személye és a közösség összetartó ereje meggyőzte őt arról, hogy érdemes folytatni a pályafutását, talpra tudott állni a kudarcok után, sőt edzője szerint a csapat legjobbjává vált ez a játékos!


A keddi nap témája az úgynevezett rondo (körjátékok), melyet a magyar Kubala László honosított meg Barcelonában. Gyakorlati úton és videón is megismerhetik a gyerekek, hogyan alkalmazhatják ezt akár a labdarúgásban, akár a futsalban, tudniillik a legnépszerűbb sportág kispályás szakágában is igen szépen szerepelnek a zirciek.


A táborban is mindennapos téma a magyar labdarúgó-válogatott sikeres Eb-szereplése, hiszen nagy futballnemzetekkel tudtuk felvenni a versenyt a még jelenleg is folyó kontinensviadalon. Mátyás Richárd kiemeli, hogy a lehető legmagasabb szintre emelték labdarúgóink a teljesítőkészségüket, és hangsúlyozza, ez a hozzáállás példaértékű lehet a fiatalok számára.


Ők is megerősítik, hogy motiváló hatással volt rájuk nemzeti csapatunk szereplése.

Heizer Bálint (16) a tanulmányai miatt már Győrben futballozik, most jutottak fel csapatukkal egy magasabb osztályba. Azt mondja, szívesen látogatott vissza a táborba, egykori társaihoz, és szerinte az összetartást is jól szolgálják ezek a focitáborok. Török András Dominik (13) tavaly volt először a táborban, amikor az FC Zirc igazolt labdarúgója lett. A forróság ellenére is jól érzi magát az edzésen és a közösségben. A két fiatalember ugyan nem beszélt össze, de a magyar válogatott búcsúja után mindketten a belgáknak szorítanak az Európa-bajnokságon.


A táborvezető-edző végül arról is informál, hogy augusztus első hetében kerül sor a tábor második turnusára, amelyre máris sok az érdeklődő, de még szeretettel várják a jelentkezőket.


Kelemen Gábor