Pályázatokat nyertek, referenciaintézmény lettek


Nyertes, folyamatban lévő pályázataikról tájékoztatott Balázsné Györek Zsuzsanna, a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.


Jól indul az év az iskola számára, hiszen három pályázaton is eredményesen szerepeltek, mondhatni, „jelesre vizsgáztak”. Az első „A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása” címet viseli. Meglepett tekintetet vethetek, amikor elhangzik ez, mert rögtön jön az igazgatónő részéről a magyarázat: nem fenyegeti az iskolát a lemorzsolódás, sőt ellenkezőleg, elenyésző számban jelenik meg ez a probléma, éppen ezért referenciaintézményként kerültek be a pályázatba.


családias intézmény a gimi


Mindezt elsősorban annak tudhatják be, hogy az iskola – méreteiből fakadóan is – egy nagyon családias intézmény, közvetlen kapcsolatot ápolnak a diákokkal, és nagyon jó a kapcsolat a szülőkkel is. Folyamatosan foglalkoznak a problémákkal, amelyek így meg is szűnnek, vagy legalábbis nem vezetnek ahhoz, hogy a diákok lemorzsolódjanak. – Az oktatásban azt nevezik lemorzsolódásnak, amikor a gyerek már nem tanköteles, és úgy hagyja el az iskolát, hogy nincs végbizonyítványa, és nem is megy át másik iskolába, ahol majd ezt a bizonyítványt megszerezheti. Lemorzsolódással pedig akkor veszélyeztetett a diák, ha 2,5 alatti az átlaga félévkor, vagy pedig az előző félévhez képest többet rontott, mint 1,1 – tájékoztat az igazgatónő. Szerencsére nagyon kevés ilyen tanulójuk van, és ők is behozzák idővel a lemaradást, tehát ez a probléma sem jelenik meg fajsúlyosan az iskolában.


Sok munkával jár a három párhuzamosan futó pályázat, de az iskola fejlődésének érdekében szívesen vállalják – Képünkön Balázsné Györek Zsuzsanna igazgatónő, aki már hetedik éve vezeti az intézményt


Mint azt megtudjuk, hároméves pályázatról van szó, amelyen háromtagú mikro-csoport dolgozik a kollektívából. Jelenleg az előkészítés, tervezés időszaka zajlik. A projekt keretében fejlesztőeszközök beszerzésére, pedagógusokat segítő továbbképzésekre kerül sor, oktatási anyagokat, iskolabútorokat is fognak kapni. Fontosnak nevezi az igazgatónő a diákok pszichés fejlődését, melyet különböző programokkal, így például kirándulások szervezésével szeretnének elérni, szintén a pályázat keretében.


nem csak az a lényeg, hogy a diák milyen képességű, hanem, hogy bírja-e a stresszt


Erősségüknek tartja az igazgatónő a művészeti képzést is, a diákok különböző nagyvárosokban állítanak ki, most például a veszprémi Hangvillában látható a bélás művésznövendékek tárlata. Balázsné Györek Zsuzsanna hangsúlyozza, nem csak az a lényeg, hogy a diák milyen képességű, hanem, hogy bírja-e a stresszt, a terhelést, fontos, hogy ennek megfelelően válasszon iskolát, és intézményük éppen ezzel a befogadó-elfogadó, családias légkörrel gyakorol jó hatást a fiatalokra.


A tavaly a Költészet Napja alkalmából átadott közösségi helyiség is a családias légkört erősíti (Fotó: archív)


A „Digitális kompetencia fejlesztése” című pályázat keretében a továbbképzést vállaló pedagógusokat informatikai eszközökkel látják el, az intézményt pedig szélessávú internettel fejlesztik.


A harmadik pályázat – amelyben kedvezményezettként érintett az iskola – a „Pályaorientáció kiemelten az MTMI készségek és kompetenciák fejlesztése a köznevelés rendszerében” címet viseli, és a természettudományos tárgyakra fókuszál. A pályázat keretében 1 200 000 forint összegben kerül sor eszközbeszerzésre, mely már folyamatban van. Informatikai és kísérleti eszközökkel gyarapodnak, van közöttük több olyan, amellyel korábban egyáltalán nem rendelkezett az iskola. Az oktatási módszereket nagyban segítő eszközök mellett szakkörök beindítását is támogatja a pályázat, és több rendezvényhez kapnak támogatást, így például Pályaorientációs nap, Szakmai nap megszervezéséhez, különböző felsőoktatási intézményekhez szervezett kirándulásokhoz, diákokat fejlesztő tréningekhez.


A Pályaorientációs napot a tavalyi év végén is megtartotta a gimnázium, de a pályázati támogatás eredményeként még több lehetőség rejlik a diákok pályaválasztását segítő programokban (Fotó: Radics Péter)


Nappali felvételi, esti érettségi

A III. Béla Gimnáziumban idén 130 diák írt központi felvételit. A művészeti szakképzésnél most kerül sor az alkalmassági vizsgára. A négy héten át tartó előkészítő soha ilyen jól nem sikerült, összesen 22 diák érkezett, amit annak tud be az igazgatónő, hogy az eddiginél is jobb reklámot csináltak a giminek, a megyehatáron túlra is elvitték a tavaly 55. esztendejét betöltő iskola hírét. Hamarosan sor kerül az első esti tagozatos osztály érettségijére is: három évvel ezelőtt adtak otthont ennek a képzési formának, a Balassi Bálint Gimnázium Zirci Tagintézményeként. Huszonhárom fővel indult az első osztály, viszont már csak nyolcan maradtak, ők fognak érettségi vizsgát tenni. Kedden és csütörtökön délután háromtól este nyolcig vannak az óráik. Az utóbbi években megcsappant a jelentkezők száma, így őket átirányították Veszprémbe. Az esti tagozat jövője kérdéses egyelőre, amennyiben összejön a megfelelő létszám, indítani fognak új osztályt.



Kelemen Gábor