A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Pali bácsi, drága Pali bácsi!
Hogyan írjak arról, hogy nincs többé? Hogy kezdjek neki? Hol keressem a szavakat hozzá?
Mostanában sokat olvastam a halálról. Azt állítják, hogy a mulandóság felett érzett szomorúságunkra a leghatékonyabb gyógymód a tovagyűrűzés elméletében hinni. Hinni abban, hogy mindannyian - anélkül, hogy tudatában lennénk vagy szándékunkban állna - koncentrikus körökként tovaterjedő nyomot hagyunk, amely évekig - akár nemzedékeken át - befolyásolja mások életét. Vagyis hatással vagyunk a közelünkben lévőkre, s rajtuk keresztül másokra is, ugyanúgy, ahogy a tóban fodrozódnak, gyűrűznek tova a hullámok.
Emlékszem arra a kék, regiszteres telefonkönyvre, amibe Apukám 1997-ben, első erdélyi útjáról hazatérve beírta a 'B' betűhöz a Benedek Pál nevet. Idézeteket is írt mellé: "Adj Uram, könnyű utat neki!", "Az én házam, a Te házad."
Pali bácsi!
Próbálta valaha megszámolni, hány emberi szívet nyitott meg azzal, hogy megvendégelt bárkit, aki a kapujukon betért?
A mi családunkban egészen
biztos, hogy megnyílt négy, mikor először Köpecen a Közép utca 131-ben jártunk.
Én tíz éves voltam akkor és az ölembe hullott a magyar történelem egész
kincsestára, Erdély minden gyöngyszeme úgy ért el hozzám, hogy élményekhez,
kalandokhoz tudtam kötni, és minderre a Benedek család vendégszeretete tette rá
az oldhatatlan pecsétet.
Esztenákon jártunk, szalmabálákon aludtunk az Almási-barlangnál (ma Orbán Balázs barlang) a szabad ég alatt, medvelesre vittek, lovagolni, tehenet fejni... fekete gólyák fészkeltek Elek apó szülőházánál, a határról galambokat röptettünk... Gyermekélmények tömkelege jut most eszembe és az, hogy Pali bácsi számára nem volt lehetetlen. Mindent megszervezett, mindent megoldott.
Akkor is, később is.
Mikor osztálykiránduláson voltam Csíkszeredán - meglátogattak. Mikor vonattal indultunk neki a téli Erdélynek - Pali bácsi az állomáson várt és még hazafelé útbaejtette a Szent Anna-tavat, hogy télen is lássuk. Mikor hivatalos látogatásunk alkalmával szabadprogramunk volt, kisbuszt szerzett és azzal mutatta be a vidéket. Az esküvőnkre diófából faragtatott hordót, a kislányunknak népviseletet hozott...
Eredeti székely ember volt, akihez ha nem jutottunk el Erdővidéken jártunkban, maga jött el hozzánk szekéren, hogy megvendégeljen a nyári melegben a mező közepén.
Személyes élményeim töredékei ezek, amikkel próbálom átadni, mennyivel gazdagabb vagyok most, felnőttként, mert volt egy ember, aki a könnyes kék szemével gyermeklelkembe énekelte a "Ki tudja merre, merre visz a végzet..." fájdalmasan őszinte embersorsát.
Gazdagabb vagyok én, a családom, a gyermekem, a barátaim, az ismerőseim, a város is, ahol felnőttem.
Mert Zircen is áll egy kapu. A Barátság park aljában. És faragott díszeivel hirdeti azoknak, akik még nem tapasztalták és emlékezteti azokat, akik már megtapasztalták, hogy van még hely a világban, ahol egy kapu többet jelent puszta bejáratnál.
Pali bácsi ott volt, mikor állították, ásta az alapját, közreműködője volt annak, hogy ez a testvérvárosi ajándék célba érjen. Magának a testvérvárosi kapcsolatnak Barót és Zirc között aktív alakítója és őrzője volt. Ha kellett a Bakonyban, ha kellett Erdővidéken. Egy székelykapu Zircen, amivel már nemcsak saját családjához nyitott utat, hanem az erdélyi magyarsághoz engedi közelebb minden alkalommal az alatta áthaladót.
Ez a kapu mindig tárva
van, mint a székelyek vendégszerető szíve, mint a köpeci nagy zöld kapu a Közép
utcában, mint Pali bácsi nyílt, emberszerető szíve.
Drága Pali bácsi!
Látja fentről a
vízgyűrűket? Látja mennyi kitörölhetetlen nyomot hagyott? Hogyan írjak arról,
hogy nincs többé, mikor megszámlálhatatlanul sok emberben él tovább.
Ujvári Ivett