A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Óriás fali mesekönyvet kaptak ajándékba a gyerekek

A III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 10. és 11. évfolyamos diákjai összefüggő nyári szakmai gyakorlaton vettek részt június utolsó két hetében.


Tombol a vakáció, de a zirci művésznövendékek számára még nem érkezett el a pihenés ideje. Két különböző külső helyszínen végezték a gyakorlatukat, és nemcsak hasznos tudással, hanem élményekkel is gazdagodtak.

Azok a csoportok, akik az iskolában dolgoztak, megismerkedtek az mozgókép-, animáció készítéssel, monokróm- és gesztusfestészettel, valamint kísérleti grafikával, és új téma volt idén a ruha „redesign”. Azt pedig megszokhattuk a „bélásoktól”, hogy ahol járnak, ott maradandót alkotnak.


-Az iskola tanulói kis csoportokban dolgoztak olyan projekteken, amelyek a szakmájukkal összefüggenek, de a tanórai keretek közé nehezen illeszthető – mondta el érdeklődésünkre Földváriné Lajtafalvi Kata művészeti intézményvezető-helyettes, majd bővebben is beszélt a terepmunkákról.


Orsós Erzsébet festőművész-tanár a csoportjával Veszprémben, a Családok Átmeneti Otthonában készített falfestményt az iskola egyik volt grafikus diákjának tervei alapján, különleges mesevilág fogadja immár az otthon lakóit. Nagyon nehéz környezet volt ez az alkotó diákoknak és tanároknak egyaránt, a megajándékozott gyerekek viszont nagyon élvezték az újdonságot.

A kicsi, alig tipegők egy óriás mesekönyvet kaptak a falra, lettek számukra kedvenc állatok, egy kicsit félelmetesek és cukik is.

Minden kezdet nehéz, de amikor ilyen mesés alkotások születnek, megérte… A zirci művésznövendékek a fali festmény munkálatainak elején és a végeredménnyel a napokban – örömet szereztek az Átmeneti Otthon lakói számára

Márkón, a tó közelsége és a sátorverés miatt a másik helyszín már egy kicsit nyári feelinget öltött, de oda sem vakációzni mentek a fiatalok:

Kelemen Marcel festőművész-tanár három turnusban táborozás jelleggel tartott művészeti foglalkozásokat tanítványainak a Szent Márk Házban. A tanulók sátrakban aludtak, amit nagyon élveztek. Hat-hét fős csoportokban dolgoztak, és öt naponta történt a váltás. Festettek, rajzoltak, tanulmányozták a népművészet emlékeit, a fazekasságot és az építészetet.

A diákok itt éppen egy templom vízvető párkányáról vesznek le gipsznegatívokat, mondhatni elhoztak egy darabot belőle. Itthon visszaöntik a pozitívot róla, bepillantást nyerve ezáltal ebbe a szobrászi folyamatba, technikába is

Nagyon szép környezetben, a tavaly ősszel felújítva átadott sváb és német hagyományokat őrző Szent Márk Házban alkothattak a zirci diákok szakmai gyakorlatuk során


Cikk: Kelemen Gábor

Fotók: Orsós Erzsébet, Kelemen Marcel