A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Nemzetközi kerékpárverseny halad át Zircen
Rangos kerékpárverseny érinti városunkat
április 23-án, szombaton a délutáni órákban.
Galaczi Miklós (Bike-Medic Kft.), a zirci kerékpárszerviz üzemeltetője hívta fel a figyelmünket arra a versenyre, amely Budapestről indul és Pannonhalmán ér célba. Kapcsolata révén lehetőségünk nyílt arra is, hogy megkérdezzük a befutó főszervezőjét, a Pannonhalmi Kerékpáros Sportklub elnökét, Horváth Szabolcsot, aki érdeklődésünkre elmondta, a tavalyi évben alapították az egyesületet, és életre hívták a Pannonhalma Prológ kerékpárversenyt.
Mindez annyira jól sikerült, hogy idén felkérték őket a kiemelt kategóriás nemzetközi országúti viadalnak számító V4 befutójának a megszervezésére.

A magyarországi bencés központ történelmi belvárosába érkezik a V4 futama (Fotó: pannonhalmaprolog.hu)
Ugyanezen
a napon megszervezik a II. Pannonhalma Prológot is, melyre 300 versenyző
nevezett be. Horváth Szabolcs munkáját Török
Péter társszervező, s mintegy ötven szervező segíti.
A V4-futam
a fővárosból indul, Bicske, Mór, Zirc érintésével érkeznek a bringások a célba,
a pannonhalmi apátságba. Városunkba Nagyesztergár felől jön majd a mezőny 15
óra után pár perccel. A várható időjárási viszonyok miatt időeltérésre persze
lehet számítani, és forgalomkorlátozás is lesz szombat délután. A futamot 20
motoros rendőr kíséri, biztosítja – tudtuk meg.
Érdekesség,
hogy a befutó a bencés apátság kapujánál lesz, a dobogót pedig a helyi
történelmi hagyományokhoz hűen boroshordókból építik meg. A kivitelezést, a
pálya szerkezetének kialakítását Etli
Lajos, a Győri Nemzeti Színház kelléktárvezetője segíti. Pannonhalma
megújult főterén családbarát programokkal várják az érdeklődőket. Horváth
Szabolcs hangsúlyozza, nagyon fontos számukra, hogy a közönség jól érezze magát,
kellemes élményekkel feltöltődve térjenek haza.
A V4 verseny díszvendége a kerékpársport ikonjának számító Gilberto Simoni lesz.
Kelemen Gábor