Nem lennék játéka mindenféle szélnek

Finn vendégekkel ünnepelte együtt a Bakonyi Finnbarátok Köre Egyesület a Finn Zászló 100. születésnapját, amely a magyarral együtt lobogott a Barátság Parkban.

A vendégek Turkuból jöttek Magyarországra, az ottani Szent Mihály Templom evangélikus gyülekezetéről van szó, amely Szakos Csaba evangélikus lelkész kíséretében érkezett a Barátság Parkba május 29-én, napra pontosan a finn zászló születésének századik évfordulóján. A finnbarátok a tőlük megszokott szeretettel és barátsággal fogadták a delegációt. Németh István egyesületi tag köszöntötte elsőként az „Ezer-tó” országából érkező csoportot, ismertette az egyesület megalakulásának történetét, tevékenységi körét, kitérve az elmúlt évre, amikor az önkormányzattal és civilekkel együtt ünnepelték Nivala testvérvárosunk fennállásának 150. és Finnország függetlenedésének 100. évfordulóját.

Könnyű szél járt-kelt a Barátság Parkban, amikor a Zirci Városi Vegyeskórus előbb a finn, majd a magyar himnuszt énekelte. Az egyesületi küldöttség felvonta a finn és a magyar zászlót, a földbe pedig kicsi észt zászlókat tűzködtek, hiszen ennek a jelképnek is jubileuma van. A jeles alkalomból Wenczel Zsuzsa egyesületi elnök mondott ünnepi beszédet.

„Csak bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló”

– Kosztolányi Dezső lélekemelő versével köszöntötte az egybegyűlteket az elnök asszony, majd az irodalmi perceket követően a történelemé volt a főszerep az ünnepség „órarendjében”. Mint megtudtuk, a finn nemzeti zászló története a 20. század elejére nyúlik vissza, 1918. május 29-én fogadták el állami lobogónak a fehér alapon kék keresztet. Egyes források a zászlót svéd eredetűnek tartják, aminek lehet alapja, hiszen Finnország a 12. századtól egészen a 19. századig Svédország része volt. Addig a svéd, később az orosz zászlót használták, mivel saját lobogójuk nem volt.

„A kék szín az ország sok-sok tavát, tiszta egét jelképezi, amelyen szinte karnyújtásnyira úsznak a fehér felhők.”

A függetlenség kikiáltásakor, 1917. december 6-án még az egyetemisták zászlaját tűzték ki, amelyen fehér alapon volt látható a nagyhercegség oroszlános címere. A nemzeti lobogó kérdését 1918-ban tűzte napirendre a parlament, és éppen száz évvel ezelőtt, május 29-én fogadták el a kék-fehéret nemzeti lobogónak. Előképének több északi ország keresztes lobogói szolgáltak, melyek közül a legrégebbi a dán zászló az 1200-as évekből. Wenczel Zsuzsa beszélt arról is, hogy Finnországban nagyon gyakran használják a zászlót, és nemcsak nemzeti ünnepeken. Zászló felvonásával adnak hírt esküvőről, érettségiről, gyermek születéséről, vagy éppen egy kedves vendég érkezéséről.

A nemzeti lobogó használatát szigorú törvény szabályozza, így például a zászló nem lehet piszkos, szakadt, mosás után csak beltérben szárítható. Nem érhet le a földre, ha a földdel érintkezik, el kell égetni. Elásni nem lehet, tehát nem temethető el sehova sem.

Ezen a napon nemcsak a finn, hanem az észt zászlóról is megemlékeztek a finnbarátok, a kék-fekete-fehér lobogót szintén 1918-ban, de egy kicsivel később, november 21-én fogadták el. Ebben a formájában az ország egyik legrégebbi egyetemén jelent meg ez a lobogó, a trikolórt az egyetemisták diákszövetsége alkotta meg, és a színeket az észt nemzet legfontosabb értékeivel telítették: a kék szín itt is az eget, a tavakat és a Balti-tengert szimbolizálja, egyben a nemzeti eltökéltséget és a szabadságot is kifejezi. A fekete az észt földre utal, az ország földművesei jellegzetes fekete kabátot viseltek, de kapcsolatban van az észt történelem viharos és sötét századaival is. A fehér a havat, a nyírfaerdőt, a nyári fehér éjszakákat jelképezi. A szovjet invázió idején száműzték a zászlót, és majd csak a függetlenségét vér nélkül kiharcoló Észtország 1990. augusztus 7-én foglalhatta törvénybe az észt nemzeti zászlót, amely megegyezik a hagyományossal, a második világháború előttivel – tudtuk meg.

Az egyesületi elnök a két testvérnép zászlói felé tekintett, és azt mondta:

„a még csak száz éves, kékkeresztes finn zászló rakoncátlanul lobog a szélben, és élvezi, hogy van, hogy loboghat, hogy úgy tekeredhet, ahogy akar. Az idősebb, sok széljárást megélt magyar trikolór azt susogja, amit mi is” – s a jól ismert sorokat együtt mondták a finnbarátok –, „ha én zászló volnék, sohasem lobognék, mindenféle szélnek haragosa volnék, akkor lennék boldog, ha kifeszítenének, s nem lennék játéka mindenféle szélnek”.

Wenczel Zsuzsa végül elmondta, büszkeséggel tölti el őket, hogy együtt ünnepelhetnek a finn vendégekkel. A Zirci Városi Vegyeskórus folytatta az éneklést, miközben a finnbarátok saját maguk által gyűjtött kis virágcsokrokkal ajándékozták meg az új finn barátokat.

Kelemen Gábor