A bakony fővárosa

archívum - esemény

archívum - hírek

Nem csalás, nem ámítás: a Bakony a világ közepe!


Sikeresen szerepelt Zirc és a térség a Nemzeti Vágtán


Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Nemzeti Vágta lovas-fesztivált szeptember 15-16-án a Hősök terén. Zirc elővágtát rendező település jogán képviseltethette magát a Bakonyi Vágtáról továbbjutó három településsel, Cseténnyel, Porvával és Bakonyszentkirállyal együtt. Zirc lovasai döntőbe jutottak, a standszépségversenyben második helyezett lett a Bakony a négy település közös megjelenésével.


A Nemzeti Vágta történetében még soha nem fordult elő, hogy hat lovas képviselheti a térséget. Zirc a rendező település jogán, „szabad kártyával" indíthatott lovast, Csetény, Porva és Bakonyszentkirály pedig ebben a sorrendben dobogós lett a Bakonyi Vágtán, így továbbjutott a Hősök terére. Kishuszárok is ketten ültek nyeregbe a Bakonyból.


A résztvevő települések bemutatkozási lehetőséget kaptak az Andrássy úton kialakított Vágta Korzón, a Bakony megjelenését Hevesiné Németh Mariann, Zirc Városi Önkormányzat turisztikai referense szervezte meg, aki virtuálisan elkalauzolt minket a „világ közepére”, hogy számot adjon a négy bakonyi település közös sátra körüli élményekről.



Először is örömét fejezi ki, hogy a négy település egymással összefogva mutatta meg a Bakony értékeit, és mindezt – a szervezők által elismerve az előző évek eredményeit is, a kétszeres első helyet – egy harminchat négyzetméter alapterületű standon tehették meg, amely négyszer akkora, mint amennyi „alanyi jogon” járt a Vágta Korzón. Mindenki hozzátette a magáét a színvonalas megjelenéshez: nagyrészt a Csetényi Tájházból rendezték be a sátrat, a berendezési tárgyak, kellékek szállítását a Tájház és a Csetény Községi Önkormányzat biztosította. Porva polgármestere, Veinperlné Kovács Andrea és Bakonyszentkirály polgármestere, Csillag Zoltán közreműködésére mindvégig számíthattak. Ottó Péter, Zirc város polgármestere is képviseltette magát a rendezvényen, és nem hiányozhatott Ozsváth Kálmán, a Bakonyi Vágta főszervezője sem, akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy Zirc és a térség ekkora létszámmal képviseltethette magát a XI. Nemzeti Vágtán.



A bemutatkozó települések színpadi műsort is adhattak, eredetileg több fellépővel készült a Bakony, végül a korlátozott műsoridő miatt a csetényi Bujka Néptánccsoport, Balogh Attila előadására, valamint Répás Tamás és testvére porvai fakitermelők bemutatójára volt lehetőség. A standon kovácsműhely, „VIP-szektor” és egy Tanoda is kialakításra került, ahol „Aranykalászos Bakonyi Gazda és Gazdaasszony” OKJ-s képzést hirdettek meg. Aki teljesítette a „népi mesterségek gyorstalpaló tanfolyamát”, a cím viselésére feljogosító oklevelet vehetett át és kapott emlékbe egy kis ruhába varrt zsákocskát, melyben föld és vetőkrumpli lapult meg, előrevetítve egy esetleges burgonyatermelői életpályát.


A Tanodában lehetett többek között kukoricát morzsolni (aki rosszul viselkedett, az akár a morzsolt kukoricán térdepelhetett is), diót törni (ez kissé kemény dió volt, mert csövön gurultak a diók a kalapács elé), mosni mángorlóval (ezt a gyerekek is nagyon élvezték), káposztát taposni (volt, aki mezítláb vállalta a küldetést). A tanfolyamot teljesítette Horváth Lajos Ottó zirci születésű színművész is, akivel díszvendégként a Bakonyi Betyárnapokon is találkozhattunk.



Oppeanuer Péter és Oppenauerné Tánczos Zsuzsanna kovácsházaspár a mesterség fortélyaiba avatta be a fővárosi utca nagyérdeműjét, Szurgyi Zsuzsanna népi kismesterség-oktató vezetésével – amolyan non-stop szolgáltatásként – reggeltől estig bőrkarkötők készültek. Egy rendfára sonkát, kolbászt, szalonnát aggattak, amelynek ínycsiklandozó illata odacsábította a korzózó „pesti” népet, Bittmann József hentes kóstolót is tartott a vendégeknek. A hangulatért ezúttal is Ivanovics Imre felelt szívéhez nőtt hangszerével, a tangóharmonikával. Nagy Luca, a Bakonyi Betyárnapok állandó „Csárdabéli Szépasszonya” a gyerekeket animálta, Wolfné Litter Beáta, Szurgyi Zsuzsanna és a Csetényi Tájház vezetője, Nagy Zoltán a sátori „design” kialakításában működött közre. Wolfné Litter Beáta kreatív ötleteivel és vezetésével Honyecz Zoltán, Honyeczné Bokor Judit, Hevesi Gréta és Kasper Ágota is tevékenyen részt vállalt abban, hogy jól érezzék magukat a vendégek a „bakonyi háztájon”. A budapesti Fejes Kata – akit tavaly „Csárdabéli Szépasszonnyá” avattak – segítségére is számíthattak a bakonyiak.



Nagy forgalma volt ezúttal is a bakonyi standnak, tetszett a közönségnek az interaktivitással fűszerezett népi kultúra, sok felnőttből gyerekkori emlékek is előtörtek a Tanodában történő feladatteljesítés során. Az aktív közreműködők mellett támogatók hosszú sora járult hozzá, hogy a „Bakony legyen a világ közepe”, és ez a közös munka meghozta a gyümölcsét, a standszépségversenyben második helyezést ért el a „bakonyi négyes fogat” látványos bemutatkozása, amely tovább erősítette térségünk imázsát. A díjkiosztón a Funzine Kft. 800 000 forintos online marketingcsomagját nyerték el, ami a felajánló cég oldalán történő megjelenési lehetőséget jelent, ezáltal is népszerűsítve a Bakonyt.


Hevesiné Németh Mariann a díjkiosztó ünnepségen a második helyért járó elismerő oklevéllel, amely ezúttal is egy csapatmunka eredménye volt, sokan közreműködtek a látványos, interaktív bemutatkozásban


A Nemzeti Vágtán Zirc mindkét lovasa döntőbe jutott, Molnár Gyöngyi vezető pozícióban is volt a fináléban, ám egy sajnálatos baleset folytán leesett a lováról. Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke az eredményhirdetésen tolmácsolta üzenetét a kórházi ágyról, s megtapsolták a városunkat remek teljesítménnyel képviselő lovast. Szerencsére már kiengedték a kórházból, jól van, a Veszprém Megyei Naplónak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Ha már nem fáj majd a vállam, azonnal lóra fogok ülni!” Zirc másik lovasa, Rigó Loretta a Kishuszár vágtán második helyen végzett. A további három bakonyi település lovasainak nem sikerült továbbjutniuk az előfutamból, de szépen helytálltak a versenyen. Csetény színeiben Vörös József lovas és Vörös Tamara kishuszár indult, Bakonyszentkirály nyergébe Kövesdy István ült, Porvát Schwarzenbart Bálint képviselte. Somogyi József zirci lovas Kaposvár színeiben a középdöntőig jutott.


Zirc lovasát, Molnár Gyöngyit vezetik fel az előfutamban, ahonnan a szintén megnyert középfutamon keresztül a döntőbe vezetett az útja. Büszkék vagyunk rá, és örülünk, hogy a körülményekhez képest jól van


Városunk még egy szempontból érintett volt az ünnepélyes díjkiosztón: mint kiderült, két lovas van, aki eddig mind a tizenegy Nemzeti Vágtán részt vett: Somogyi József és Molnár Gyöngyi. Az ő teljesítményüket különdíjjal ismerték el. Ugyan különböző települések színeiben vágtatták át a rendezvény eddigi történetét, de lehet, hogy tényleg a „Bakony a világ közepe”, ha mindkét lovas, aki elmondhatja magáról ezt a figyelemreméltó eredményt, szorosan kötődik Zirchez?

Fotók: Horváth Norbert

Cikk: Kelemen Gábor