Negyedszázad rendes játékidő – és jön a hosszabbítás


Huszonöt éves játékvezetői pályafutásának elismeréseként az MLSZ Veszprém Megyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottságának kitüntetését vehette át Szabó László zirci játékvezető.


Aranysíp díszíti a gyönyörű szép kupát, amelyet a játékvezetők hagyományos megyei bálján vehetett át a zirci sporttárs a balatonkenesei Honvéd Üdülőben Wenczel Imrétől, a megyei játékvezetői bizottság elnökétől és Babos Tibor csoportvezetőtől. – Az elnökség határozata szerint az elmúlt években a megyei másodosztályú keretbe nyertem besorolást. Nagyon sok érdekes és izgalmas mérkőzést, rangadókat vezethettem – emlékszik vissza a kitüntetésben részesülő játékvezető. Szeretnék még két évet működni ebben az osztályban, akkor lennék kereken hatvanéves – teszi hozzá. Akkor sem biztos, hogy abbahagyja, de a szabály, az szabály: hatvan év felett megye II-ben már nem lehet vezetni.


Szabó László a huszonöt éves játékvezetői pályafutásért kapott elismeréssel


A kitüntetést átadó személyek, azaz jelenlegi vezetői mellett eddigi hosszú pályafutásának támogatásáért köszönetét fejezi ki Kadlicskó Ferencnek és Mező Bélának, akik a korábbi időkben voltak a megyei játékvezetői bizottság elnökei, valamint korábbi csoportvezetőjének, Rogácsi Balázsnak és természetesen minden sporttársnak, játékvezető kollégának, aki segítette a munkáját.


A zirci játékvezető 1993-ban kezdte a pályafutását az akkori legalacsonyabb osztályban, aztán a következő szezontól már a megyei első osztályban fújta a sípot, ahol egészen ötven éves koráig ténykedett. Közben öt évet lehúzott az NB III-ban. Fontos hangsúlyozni, hogy huszonöt év folyamatos működésről van szó, szerencsére sérülések sem hátráltatták, így „nem kellett állnia a játéknak”.


Minden szezont szigorú fizikai és elméleti teszt előzi meg, a futást nem az életkori sajátosságoknak megfelelően kell teljesíteni, hanem az adott osztály követelményeinek. Mindemellett a folyamatos műszakkal is össze kell egyeztetnie a játékvezetői tevékenységét, a mérkőzések időpontját, Veszprémben dolgozik a Bakony Ipari Kerámia üzemének kemencekezelőjeként. Ha szabadideje engedi, különedzést végez, lemegy futni az Alkotmány utcai sporttelepre. Szükséges a megfelelő kondíció, hiszen a hétvégi bajnokik mellett a Veszprémi Kispályás Labdarúgó Bajnokságban is vezet mérkőzéseket, és a zirci kispályás futballtornákon is mindig lehet számítani a közreműködésére.


Szabó László arra biztatja a fiatalokat, hogy bátran lépjenek erre a pályára, hiszen nagy lehetőségek állnak előttük, ugyanakkor hozzáteszi, a hétvégi rendszeres szereplések lemondással is járnak, és akkor sem szabad feladni, ha esetleg negatív kritika éri a bíráskodást. Az utánpótlásra nagy szükség van, mert megyei és országos szinten is kevés a játékvezető. Pedig a jó példáért nem kell messze menni, hiszen több magyar sípmester is világhírnévre tett szert. A zirci játékvezető huszonöt éve megállja a helyét a pályán, s amíg egészsége, kondíciója engedi, megadja a jelet a kezdőrúgásra.


Kelemen Gábor