A bakony fővárosa

NapCsiga az Éjszakában, makramé az Alkotóházban


Kitárták kapuikat a muzeális, közművelődési, egyházi intézmények a Múzeumok Éjszakáján, Zircen. Megmutatták kincseiket, s minden korosztályt kielégítő programokkal várták az érdeklődőket a tőlük megszokott vendégszeretettel.


„Kolibri – A természet színes világa” című kiállítással nyílt meg a programok sora az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának SarokGalériájában. A III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak alkotásait bemutató tárlatról kapcsolódó írásunkban olvashatnak bővebben, csakúgy, mint az ezúttal is rendkívül sikeres rajzpályázat díjátadójáról, melyet a legérdekesebb személyes természet közeli élmény tematikája köré hirdetett meg az idei évben a múzeum. A rajzokból kiállítás is nyílt a saroképületben.



Különleges autó is parkolt a múzeum épülete előtt. A NapCsiga egy egyedi kialakítású, kizárólag napenergiával működő jármű, mely elsuhant a zsákutcában, és láthattuk azt is, ahogy körülveszik, és csodájára járnak a háromkerekű környezettudatos „kék villámnak”.



Ahogy az lenni szokott, a múzeum idén is játékos programok hosszú sorával várta a gyerekeket, volt arcfestés és állatos kirakó. Be lehetett kukkantani a mikroszkópba, hogy a természet parányi részletei is láthatóvá váljanak, a kézműves-foglakozás során pedig szitakötőt készíthettek a vállalkozó kedvűek. A foglalkozás aktualitását az adta, hogy 2018-ban az év rovara is a szitakötők közül került ki. Az ide tartozó rovarfajok tökéletlen átalakulással fejlődnek, a gyerekek átalakulása viszont tökéletesre sikerült az arcfestés során, csini maszkok mögül szemlélhették a további érdekességeket. A konkrét „éjszakai életből” is kivette részét a múzeum, denevérpartira és szürkületi kincskeresőre invitálva az arborétumi túrára érkező kalandvágyókat.



A Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház kapualjában közösségi szolgálatos diákok kínálták pogácsával a betérő vendégeket. Az elmúlt években a Múzeumok Éjszakája program keretében folyamatosan nyíltak meg a felújított műhelyek az intézményben, amelyek most természetesen megnyíltak az alkotni vágyók előtt. A fazekasműhelyben minden hely foglalt volt, pörögtek a korongok Csóti Gabriella szakmai vezetésével. A szövőszék sem maradt üres a szomszédban, ahol B. Dobos Teréz avatta be a közönséget a műhelytitkokba. A kovácsműhelyben nem volt ott a mester, mert az udvaron gyakorolta és mutatta be a foglalkozást ifj. Hegedűs Árpád, akinek „inasai” is akadtak a látogatók közül. Édesapja, Hegedűs Árpád kosárfonó az egyik alkotóműhely ablaka alatt várta az érdeklődőket.



Az udvar nyüzsgése egy kicsit hiányzott, de érthető, hogy a hétvégére beköszöntő őszies időjárás miatt a kézműves vásárosok fedél alá húzódtak, ahhoz még a kovácsmester tüze is kevés volt, hogy fel lehessen melegedni a folyamatosan szépülő intézmény szabad ege alatt. A mesterségekbe videó-felvételen is betekintést lehetett nyerni, Kirmer Anna néprajzos munkatárs a padlás számtalan kincse mellett ezzel is várta odafent az „éjszakázókat”.



– A látogatható raktárban alapvetően bognár- és kádárszerszámokat tekinthetünk meg, ehhez a témához választottunk idén egy filmet. Megkerestük a Magyarországi Kovácsmíves Céhet, akik évek óta foglalkoznak a szakma megőrzésével és oktatófilmeket készítettek arról, hogyan készül a szekér – mondta el érdeklődésünkre a tárlatvezető. A végeredményt az apátság udvarán is láthattuk, hiszen szekeres installációval várja továbbra is az érdeklődőket a Zirc újraalapításának 300. évfordulója alkalmából nyíló kiállítás, de maradjunk helyileg még a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban, hiszen a lépcsőházban is alkotási lázban égtek kicsik, nagyok, itt a Pangea Egyesülettel makramé karkötőket lehetett készíteni.


A leginkább környezeti neveléssel foglalkozó egyesületnek Pénzesgyőrben található oktatóközpontja. Vegyszermentesen termelő bemutató gazdaságukban gyógynövényekkel, gyümölcsfajtákkal és állatokkal is foglalkoznak, erdei iskola programokkal és nomád természetismereti táborokkal várják egész évben az ifjúságot – tájékoztatott Bombay Bálint, az egyesület elnöke.


Mihalik Éva, az egyesület önkéntese elmondta, a makramé a hatvanas-hetvenes években nagy divat volt, csináltak belőle fali díszeket, virágtartókat, öveket, tarisznyákat. A foglalkozáson az alapokat tanították meg, s akinek később kedve tartja, a végtelenségig lehet csűrni-csavarni – fűzte hozzá, s láthatóan volt is kedv a fonál köré font kézműves-foglalkozáshoz. A tanulmányi raktár digitális fotótára is jelentősen bővült, így például városfejlesztést megörökítő képeket és a királyi kúria ásatásának pillanatait is nyomon követhettük, követhetjük.


A Zirci Ciszterci Apátság programjai is nagyon sok érdeklődőt vonzottak. A „Harang mustrára” előzetesen betelt a létszám, de a helyi érdeklődők kielégítésének érdekében egy ráadás turnusra is sor került, Kovács Attila, a Látogatóközpont ügyvezetője összesen hat csoportot vitt fel a templomtoronyba és a Vörös-torony is várta a magasságba túrázókat. Marton Bernát atya a bazilikában tartott vezetést, míg Flórián Ildikó a buja zöldben pompázó angolkertbe vitte a csoportokat. Kapitány Dénes előadásában az orgonával is megismerkedhettek a látogatók, majd az orgonaművész koncertet is adott este a bazilikában.


A nem muzeális intézmények közül is többen csatlakoztak a Múzeumok Éjszakájához, hogy még színesebb legyen a kínálat. A Zirci Református Egyházközség templomában kiállítás-megnyitóra és díjátadóra került sor „A teremtett világ” címmel meghirdetett rajzpályázatukra beérkezett alkotásokból. Összesen 38 rajz került ki óvodások és általános iskolások keze alól, melyek közül a legjobb tíz alkotást díjazták, de mindenki, aki készített rajzot, és eljött a kiállítás-megnyitóra, egy kis apró ajándékkal gazdagodott. A megnyitón Balogh Beáta énekelt a gyerekeknek. A program arcfestéssel folytatódott, majd Zenés áhítatra került sor, melyen a Csetényi Református Kórus lélektől lélekig ható énekes-zenés előadását hallgathatták meg a templomba betérők, miközben a gyülekezet tagjai egy-egy bibliai zsoltárt olvastak fel. Vecsey Katalin református lelkész örömét fejezte ki, hogy egész este nagy volt a nyüzsgés templomuk háza táján, mint mondta, örömmel fogadtak minden érdeklődőt.



A Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB székhelyén, a közművelődési klubteremben a MÜPA koncertfelvételeiből láthattak, hallgathattak este nyolc órától a látogatók két koncertet, a Budapest Bár és az MR2 Szimfonik zenekar előadásában. Emellett Benyó Ildikó grafikusművész alkotásait is megtekinthették. Élő koncertre is sor került, ezt a Mezotone együttes szolgáltatta az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeumának belső udvarán. A zenés előadás kezdetére sötét felhők is kíváncsiak voltak, de szerencsére meghagyták a kulturális élményt a valódi közönségnek.



A Múzeumok Éjszakájára szervezett programokon kívül az állandó és időszaki kiállításokat is meg lehetett tekinteni. Nyitva tartott az OSzK Ciszterci Műemlékkönyvtár és az Agrárműszaki Emlékek Gyűjteménye, dr. Vida Beáta történész a városunk életében meghatározó szerepet játszó, május elején nyíló „300 éve ismét a Bakony szívében” című tárlatban tartott vezetést, mely augusztusig továbbra is várja a látogatókat a Gobelin-teremben. A tárlat vezetője, szakmai koordinátora, a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház munkatársa vezette az esti fáklyás városnéző túrát is, melynek mintegy hatvan résztvevője volt. A túravezető történész a csoport vegyes összetételéről számolt be, akik között voltak városunkban megszálló turisták, helyiek, Zircről elszármazottak, a korosztályi megoszlást illetően pedig kiemeli, hogy nagyon sok fiatal képviseltette magát.


Ezúttal is meghirdetésre került a zirci intézmények közös pecsételőjátéka, amely szintén nagy népszerűségnek örvendett, összesen 126 fő vett részt benne. A sorsolásra a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban került sor. Az intézmények, vállalkozások, magánszemélyek felajánlásának köszönhetően sok nyereménytárgy talált gazdára.


A Városi Könyvtár volt az egyik pecsételő hely, ahol vetítés és időszaki kiállítás is várta az érkezőket


A Múzeumok Éjszakája idei programjai közül csak egy valami hiányzott, ez pedig a nyár. Jó lett volna megízlelni ismét a júniusi este langy melegét, de ennek ellenére is sok kulturális élménnyel gazdagodhattak azok, akik Szent Iván éjjelén a zirci programkínálatot választották.


Kelemen Gábor