Nagy jubileumtól a kis jubileumig


„Tavaszköszöntő” túráira várta a Bakonyt és a kirándulni szeretőket március 24-én a Művelődési Ház.


Nagy jubileumhoz, Zirc várossá válásának 30. évfordulójához kapcsolódóan indította útjára évszakköszöntő túráit a Művelődési Ház, amelyek már megéltek egy kis jubileumot, hiszen ötödik éve szervezik a programot, s összesen tizenkét túrát valósítottak meg ez alatt az idő alatt.


A „Zirc30” semmit sem vesztett a népszerűségéből, ezúttal 73-an regisztráltak a szervezőknél. Huszonheten teljesítették a Szarvaskút15, húszan a Kőkapu10, huszonhatan a Pintér5 körútvonalakat, és Pacsi kutyus személyében ismét volt négylábú résztvevője is a még téliesen fagyos hidegben induló, de már tavasziasan kellemes időben záruló túrának.


A reggeli fagy után kellemes idő várt a túrázókra március 24-én (Fotó: Kaszás Béla)


Az ország távolabbi pontjairól is érkeztek, hogy leróják a kilométereket a csodálatos környezetben. Többen jelentkeztek ezúttal Zircről és a környékből is, életkor szempontjából pedig ezúttal is nagy változatosságot mutatott a túrázók köre.


A teljesítményért járó emléklapok mellett hagyományaikhoz hűen külön oklevéllel jutalmazták az egyszerre több távot teljesítő, a legmesszebbről érkező, a legidősebb és a legfiatalabb résztvevőket.


Szülői engedéllyel most először egyedül teljesítette a Szarvaskút15 túrát a 14 éves zirci Wágenhoffer-Koós Raul, majd családjával együtt bejárta a Kőkapu10 útvonalat is. A legtávolabbról érkező, egyébként gyakran visszatérő túrázó Tulok Viktor Sopronból jött el Zircre. A túrázók „korelnöke” Király Vince volt 74 évével, és a tizenöt kilométeres távot teljesítette. A legfiatalabb résztvevő, a két esztendős dudari Strausz Tünde részben apukája vállán utazva járta be szüleivel és két testvérével együtt a Pintér5 útvonalat. Mellettük több család is teljesítette a Zirc30 túrák egyikét, de voltak a rendszeresen visszatérő túrázók mellett baráti társaságok, s diákok is a tanáruk vezetésével.


Immár szokásosan több korosztály is képviseltette magát a túrán (Fotó: Pucsek Kata)


A reggeli induláskor kínált forró tea után a túrákról visszatérőket a lebonyolításban közreműködő közösségi szolgálatos diákok emléklapokkal köszöntötték, és házias ízekben gazdag ellátást is kaptak. Virágfigurákkal ellátott jelvényeket is átvehettek a célba érkezők, melyeket Kaszás Eszter tervezőgrafikus egyedileg tervezett.


Közösségi szolgálatos diákok átadják az emléklapokat a legmesszebbről érkező túrázó, Tulok Viktor részére


A Művelődési Ház munkatársai köszönetüket fejezik ki együttműködő partnereiknek, támogatóiknak és önkénteseiknek a túrák eredményes lebonyolításáért.


A cikket Encz Ilona beszámolója alapján Kelemen Gábor készítette.