A bakony fővárosa
archívum - esemény
archívum - hírek
Mindennél gazdagabb ajándék birtokosai
Tizenkilencedik alkalommal került sor Zircen a Kórusok Egyházzenei
Hangversenyére. A találkozónak immár hagyományosan a Ciszterci Bazilika adott
otthont.
A bazilika padsorait az idei évben is zsúfolásig megtöltő énekes csoportokat házigazdaként Imrefi Mór plébános atya és a társszervező Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB munkatársa, Csaba Lilla köszöntötte, aki egyben a műsort is vezette.
„Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött,
ahol ének volt az alapja. A hangszer a kevesek, kiváltságosak dolga. Az emberi
hang a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak
általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termőtalaja” – Kodály Zoltán
gondolataival köszöntötte az egybegyűlteket Ottó
Péter polgármester.

Örömét fejezte ki, hogy ilyen szép számmal elfogadták a kórusok a szervezők meghívását, hogy örömet szerezzenek a rendezvény valamennyi résztvevőjének és természetesen saját maguknak is. Majd méltatta azoknak a munkáját, akik lehetővé tették a találkozó megrendezését: a Nyugdíjasok „Életet az éveknek” Veszprém Megyei Egyesülete, Zirc Városi Nyugdíjas Klub és a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház közös szervezésében valósulhatott meg a kórustalálkozó, melyhez a Zirci Ciszterci Apátság biztosította a helyszínt.
Városunk vezetője a legszebb hangszernek nevezte az emberi hangot, amely egyedi, utánozhatatlan, megismételhetetlen. A kórusok összetett hangzására ez különösen igaz, hiszen a kórust alkotó egyének hangjának egyedisége sokszorozódik meg bennük. A közös éneklés ugyanakkor összehangolt csapatmunka, a karvezető irányítása mellett, nagy odafigyeléssel rá és egymásra lehet csak a tökéletes hangzásra törekedni.
– Aki énekelni tud, annak szebb a napja, aki közösségben énekel, az mindenkinél gazdagabb ajándék birtokosa – hangsúlyozta Ottó Péter polgármester.
A kórusoknak kellemes időtöltést kívánt és azt, hogy
élményekkel gazdagodva térjenek haza, vigyék magukkal a rendezvény jó hírét,
városunk szeretetét.

„Aki énekel, az fiatalodik” – állította határozottan Pék László, aki a Zirc Városi Nyugdíjas Klub vezetőjeként köszöntötte a kórusokat. Hozzátette, büszke lehet az a település, ahol ilyen énekkarok vannak, még büszkébb, ha a polgármester el is kíséri a csoportot a fellépésre.


Az Ajka-Bakonygyepes-i Gyepesi Örökségünk Nyugdíjas Klub szintetizátorral kísért előadása

A gyulafirátóti Bakonyerdő Nyugdíjas Klub fellépése
Kelemen Gábor